Modellszerződést kapott a Biden beiktatásán szavaló tehetség

2021. január 27.
Az amerikai elnök beiktatásának egyik legemlékezetesebb pillanata minden bizonnyal az volt, amikor Amanda Gorman elszavalta saját versét. A 22 éves költőre felfigyelt a világ vezető modellügynöksége is, az IMG Models, amely azon melegében szerződést ajánlott.

Olyan modellek munkatársa lesz Amanda Gorman, mint Gigi és Bella Hadid, Chrissy Teigen vagy éppen a teniszező Naomi Osaka. Az IMG Models a fiatal költővel a saját arculatának erősítésén dolgozik majd szépség- és divatkampányokon, illetve magazinmegjelenéseken keresztül.

amanda-gorman-kolto-modell-szerzodes

Amanda Gorman elsőként nyerte el 2017-ben az amerikai National Youth Poet Laureate címet, amelyet tehetséges fiatal művészeknek adnak. Majd ismét történelmet írt, miután a legfiatalabb olyan személy lett, aki az amerikai elnöki beiktatásra saját verset írhatott, és azt elszavalhatta. A Harvard Egyetem végzőse a The Hill We Climb című versével ragadta meg tökéletesen, mi van az amerikai szívekben, előadása pedig az új elnököt, Joe Bident és elnökhelyettesét, Kamala Harrist is meghatotta. 

A fiatal költő azonnal stílusikonná is vált az elnöki beiktatás nyomán. Amanda Gorman egy ragyogó sárga Prada kabátot viselt piros fejpánttal, illetve egy Oprah Winfrey-től kapott ékszerrel. Nem csoda, hogy az IMG Models is felfigyelt rá, ráadásul a webkeresések száma is azt mutatja, hogy mindenki az ő kabátját akarja: a sárga kabát kifejezésre 1328 százalékkal többen kerestek rá Gorman produkciója után. 

Forrás: ET Fotó: Getty Images

Olvastad már?