A fekete színészek helyzete időről időre előkerül Hollywoodban, és folyamatosan szivárognak ki az őket ért atrocitások. Éppen úgy, ahogyan a #metoo idején láttuk, fokozatosan nő a táboruk azoknak a színészeknek, akik nyíltan felvállalják a történeteiket, és beszélnek a megalázó élményeikről is. Néhány évvel ezelőtt az Oscar körüli feketebotrány rázta fel Hollywoodot, idén tavasszal a BLM, vagyis a Black Lives Matter amerikai tüntetéshullám, és most egy reflektorfénybe került kisjátékfilm, a Josia rántja le a leplet a színes bőrű színészeket érő hollywoodi megaláztatásokról.
A beszélgetést dr. Shaun Harper, a USC (University of Southern California) Rassz- és Egyenlőségcentrumának professzora vezette. A Titkok és hazugságok (Secrets & Lies) című filmért Golden Globe- és Oscar-jelölést is begyűjtött brit Marianne Jean-Baptiste mellett a CSI színésznője, Aisha Tyler és az Egyesült Államokban népszerű Insecure sorozat színészei, Jay Ellis, Christina Elmore, illetve a beszélgetés apropóját adó Josia rövidfilm főszereplője, Luke Forbes osztotta meg véleményét és élményeit a témával kapcsolatban.
A Zoom-meeting színészei, és jobbra az utolsó képen szerzőnk, Vida Virág
Az egyébként jó kedélyű beszélgetésből kiderült, hogy sajnos a felvetés helytálló, és mindannyiukat érték már különböző negatív megkülönböztetések és hátrányok a castingok során, viszont abban az összes színész egyetértett, hogy összességében a kép inkább pozitív a válogatásokon az egyenlő bánásmód szempontjából. „A kényelmetlenség érzése volt mindig a legmeghatározóbb élmény számomra a válogatásokon – meséli Marianne Jean-Baptiste. – Legtöbbször azt éreztem, hogy egyszerűen másképp néznek rám, mert más vagyok, más a bőröm színe. Azzal a tekintettel, hogy »Na, megint itt van valaki a gettóból. Tudjuk, hogy ti milyenek vagytok.« De nem, ez nem igaz. Az a része igen, hogy a gettóból jöttem, de nem vagyok »olyan«. Ahogy idősebb lettem, úgy lettem erősebb is. Ma már nem érdekel, hogy néznek rám egy válogatáson, és nem akarok semmilyen elvárásnak megfelelni. Hozom a karaktert, amit gondolok, és kész.”
Jay Ellis konkrét példát is tudott említeni. „Emlékszem, a szereplőválogatások szezonja volt Hollywoodban, és két megasorozat szereplőit keresték a stúdiók. Az egyik a Murders a másik pedig az Empire tévéshow volt. A stúdiók rájöttek, hogy rengeteg fekete nézőt tudnának még a televíziók elé ültetni, ha több fekete színészt is beválogatnának a sorozatba. Kiadták az ukázt a castingvezetőknek, hogy a sokszínűség jegyében válasszanak színes bőrű színészeket is. A casting direktorok pedig meglepődtek, amikor a fekete színészek remekül helytálltak a válogatásokon.… Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy az az üzenete a színészek felé, hogy ha nincs a stúdiókon ez a nyomás, akkor színes bőrű színészként egyszerűen nem lehet bekerülni a sorozatokba és filmekbe.”
„Nincs szükségünk szuperhősfilmekre, mert mi magunk vagyunk a szuperhősök” – fogalmaz magabiztosan Luke Forbes. A színész bizonyára a hatalmas sikerű Black Pantherre utal, ami gyökeresen változtatta meg Hollywood hozzáállását a feketék kultúrájához. A CSI-ból is ismert kolléganője, Aisha Tyler kissé finomít. „Engem nem az érdekel, hogy szuperhőst kell alakítanom vagy egy hétköznapi figurát. Az foglalkoztat, hogy mennyire összetett, mennyire komplex a szerep. A karakter mint ember érdekel. Ha mi magunk nem vagyunk humánusak, ha nem építettük fel magunkat emberileg eléggé, akkor egy összetett emberi karaktert sem tudunk jól megformálni.”
„És az is számít, hogy az adott karakter milyen szerepet tölt be a sztoriban – teszi hozzá Christina Elmore. – Kezdő színésznőként esélyem nem volt a teljes forgatókönyvet látni a casting előtt, pedig szerettem volna tudni, hogy az adott karakter, akit alakítanom, kell milyen kontextusban szerepel a történetben, milyen figura, mennyire jelentős a szerepe a történet szempontjából. Fekete színésznőként pedig csak azt mantrázta magamban, hogy »Kapjam meg! Kapjam meg!« – mert már az is hatalmas dolog volt, ha valamire kiválasztottak.”
Luke Forbes végül frappánsan összefoglalja a témával kapcsolatos gondolatait: „Egy dolgot tanultam meg fekete színészként ebben a szakmában: ha úgy érzed, megkülönböztetnek a bőrszíned miatt, és ha valaki rád is tapos a castingszobában, akkor sem lehet hagyni, hogy összeomoljon az életed. Fel kell állni, és tudni kell, hogy ez minek szól. Ezer más dologgal bizonyíthatod azt, hogy nagyszerű ember vagy, ezer más dologban lehetsz tehetséges és fejezheted ki önmagadat. Bízni kell magunkban. A bőrszín nem jelent semmit. Az jelent valamit, hogy milyen ember vagy.”
