Rebel Wilsont undorító helyzetbe hozta az egyik híres férfi kollégája

2021. január 14.
A 40 éves színésznő a Straight Talking című beszélgetős műsorban őszintén mesélt arról, mi mindent kellett átélnie a karrierje során Hollywoodban.

Kiderült, hogy Rebel Wilson az elmúlt években kétszer is szexuális zaklatás áldozata lett, és mind a két esetben egy-egy férfi kollégája volt az elkövető.

„Az első alkalommal egy sztárrendező volt. Egy hotelszobában voltunk Ausztráliában, azt gondoltam, hogy egy filmről fogunk beszélni, ő viszont mást akart. De szerencsére végül nem történt semmi, mert megcsörrent a fickó telefonja, és a felesége volt az, aki kiabálni kezdett vele, amiért színésznőket visz fel a szobájába. Ekkor kaptam az alkalmon, és gyorsan kirohantam.”

rebel-wilson

A második alkalommal az egyik színész kollégája hozta Wilsont egy szörnyen kellemetlen helyzetbe.

„Egy nagyr abecsült színészről van szó, aki behívott a szobájába, majd arra kért, hogy dugjam fel az ujjamat a hátsójába. Csak mondta és mondta, hogy csináljam, én pedig folyamatosan ellenkeztem. Közben ott voltak a szobában a haverjai is, akik végig röhögtek, és mindent fel akartak venni a telefonjukkal. Végül szerencsére kijutottam.”

Ezt olvastad már?

A színésznő az eset után azonnal felhívta az ügynökét és az ügyvédjét, hogy panaszt tehessen a stúdiónál. „Meg szerettem volna védeni magam. Be akartam biztosítani, hogy ha valami hasonló történne, ott tudjam hagyni a filmet, és ne kötelezzenek a szereplésre.”

Wilson a második esethez hozzátette, hogy később a színész egyik képviselője felhívta őt, és arra kérte, hogy legyen elnéző vele, és támogassa tovább a férfit. „Visszautasítottam a dolgot, az egész ügy annyira undorító volt.”

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images

Forrás: metro.co.uk