Charlize Theron gyerekei is csatlakozni szeretnének a Black Lives Matter mozgalomhoz

2020. július 15.
Charlize Theron a The Tonight Show-ban, Jimmy Fallonnak mesélte el, hogy fehér anyaként miként beszélt két fekete gyerekével a Black Lives Matter mozgalomról.

A színésznő még 2012-ben fogadott örökbe egy Jackson nevű, fekete kisfiút, 2015-ben pedig egy August nevű, fekete kislányt. Jackson most 8, August pedig 5 éves, Theron pedig úgy érezte, a jelenlegi amerikai helyzet miatt eljött az ideje, hogy elbeszélgessen velük a faji kérdésekről.

„Azt akartam, hogy tudják, miről van szó, hogy mi történt George Floyddal és sok más feketével, akik szintén a rendőri erőszak miatt haltak meg. Azt akartam, hogy tudják, ez a bánásmód mennyire tisztességtelen és igazságtalan.”

A színésznő azt mondta, tisztában van vele: ahhoz, hogy a gyerekei meg tudják érteni a világ működését, gyorsabban fel kell majd nőniük, ám szerinte ezeket az információkat egyszerűen nem szabad visszatartani. Úgy látta egyébként, hogy a gyerekei nagyon jól kezelték ezt a komoly beszélgetést.

„Szívszorító volt. Nem értették, hogy az emberek hogy hagyhatják, hogy ilyesmi megtörténjen.”

A színésznő azt is elmesélte, hogy a beszélgetés olyan komoly hatással volt a gyerekekre, hogy ők maguk is csatlakozni szerettek volna a feketét jogaiért küzdő mozgalomhoz.

„Tudni akarták, hogy ők maguk hogyan lehetnének proaktívak, azt mondták, hogy ők is részt akarnak venni a tüntetéseken. Igazi kis harcosokká váltak.”

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images