Már kamaszok Julia Roberts ritkán látott gyermekei

2021. október 28.
A ma 54 éves Julia Roberts az egyik legjobban fizetett színésznő. Az összes eddigi szerepe közül az anyaságot imádja legjobban, gyerekeit azonban ritkán mutatja meg a nagyközönségnek.

Julia Roberts 1967. október 28-án született, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy az idő múlása alig látszik rajta. Első jelentősebb filmszerepét 1989-ben kapta az Acélmagnóliák című filmben, amit egy évvel később követett a Micsoda nő! 2000-ben olyan lenyűgözően játszotta az Erin Brokovich – Zűrös természet című film főszerepét, hogy Oscar-díjat nyert a legjobb színésznő kategóriában. persze volt még jó pár emlékezetes alakítása, például az Ízek, imák, szerelmek, a Közelebb, a Sztárom a párom vagy épp A Pelikán ügyirat című filmben.

Julia Roberts gyerekei már milyen nagyok

Mielőtt megtalálta volna a boldogságot férje, Daniel Moder operatőr oldalán, együtt járt Dylan McDermottal és Kiefer Sutherlanddel, ez utóbbival az esküvőjük előtt 3 nappal szakítottak. 1993-ban Lyle Lovett énekessel állt oltár elé, házasságuk azonban csak néhány hónapig tartott – igaz, a válást csak 1995-ben mondták ki hivatalosan. Ezután a Jóbarátok Chandlerével, Matthew Perryvel alkotott egy párt, majd 1997-től négy évig Benjamin Bratt volt a szerelme.

Julia Roberts és Daniel Moder

Julia Roberts és férje, Daniel Moder

Daniel Moderrel 2002-ben házasodtak össze, és azóta három gyerekük született. Az ikrek, Hazel Patricia és Phinnaeus Walter 2004-ben, Harry pedig 2007-ben látta meg a napvilágot. Bár leírhatatlanul büszke a gyerekeire, Julia Roberts nem gyakran mutatkozik velük és bár regisztrált az Instagramra, nem oszt meg róluk napi rendszerességgel képeket. A férje, Daniel valamivel gyakrabban posztol róluk, ilyenkor meggyőződhetünk arról, hogy a lányuk örökölte az anyuka mosolyát, de a fiúkban is fel lehet fedezni a színésznő vonásait. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon a büszke apuka együtt vonult 16 éves lányával a vörös szőnyegen, a közönség és a fotósok legnagyobb örömére.

Julia Roberts lánya és férje

Julia Roberts férje és lánya – Danny Moder és Hazel Moder Cannes-ban. (fotó: Daniele Venturelli/WireImage)

Julia és Daniel igazán családcentrikusak, és a külsőségeknél többre tartják a belső szépséget. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekeik jó nevelést kapjanak és gondosan ügyelnek arra is, hogy ne érezzék magukat kivételezettnek csak azért, mert a szüleik ismert emberek.

 

Visualizza questo post su Instagram

 

Un post condiviso da modermoder (@modermoder)

Amikor kisebbek voltak, a kortalan színésznő ezt mondta egy interjúban: “A gyerekeim nem tudják, hogy mivel keresem a kenyeremet. Úgy élnek, mint bármelyik gyerek, a szemükben pedig olyan vagyok, mint bármelyik anyuka. Nem tudják, hogy híres vagyok.” A szülők még a gyerekek születése előtt elhatározták, hogy mindent megtesznek azért, hogy a kicsik a lehető legnyugodtabban éljenek, távol a nyilvánosságtól. Emiatt ritkán jelennek meg együtt reflektorfényben, ha viszont erre sor kerül, a fotósok versengenek egymással azért, hogy minél több pillanatot megörökíthessenek. 

Hogy mi a családi harmóniájuk titka? A színésznő szerint az, hogy sokat fociznak együtt és végtelen sok puszit adnak egymásnak. 

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?