Kylie Jenner második babája valószínűleg már titokban megszületett

2022. január 12.
Nem ez az első eset, hogy Kylie Jenner teljes titokban tudta tartani a terhességét és a szülését. Bár eddig még nem jelentette be hivatalosan, a rajongók szerint Jenner az elmúlt hetekben már életet adhatott a második babájának.

2018-ban derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Kylie Jennernek kislánya született. A híresség annak idején 9 hónapon át titokban tudta tartani a terhességét, és a kis Stormi születéséről is csak néhány nap csúszással számolt be a rajongóinak. A híresség valószínűleg ugyanezt a forgatókönyvet szerette volna megvalósítani második terhességénél is, ám mostanra a rajongók sokkal szemfülesebbek lettek, és Jenner megváltozott közösségi médiás aktivitásából hamar kiderítették, hogy a sztár ismét terhes. A terhességével tehát néhány hónapja már lebukott, szülését viszont valószínűleg ez alkalommal is sikeresen titokban tudta tartani. A rajongók ugyanis meg vannak róla győződve, hogy Kylie Jenner néhány hete már életet adhatott Stormi kistervérnek. 

És hogy mégis miből gondolják ezt? Mutatjuk az árulkodó jeleket!

Január 2-án Kylie Jennert és anyját, Kris Jennert lencsevégre kapták, amint kiszállnak a magánrepülőjükből, amivel egy Palm Springs-i utazásáról tértek haza. A képeken jól látszik, hogy egészen bizarr módon a testőrök egy hatalmas pléddel bugyolálták be és takarták el a fotósok elől Jennert. Vajon miért volt erre szükség? A rajongók szerint természetesen azért, mert a híresség a karjában tartotta a babáját, akit így próbáltak elrejteni a lesifotósok elől.

@emilycschwartz

Did Kylie Have the Baby?? 🤰👶 #kyliejenner #KUWTK #krisjenner #thekardashians #popculture

♬ original sound – Emily

De már csak az utazás ténye is gyanakvásra adhat okot – egy egészséges terhességénél ugyanis az orvosok a 36. hétig szokták engedélyezni a kismamáknak a repülést. A rajongók számításai szerint Jennernek már mindenféleképpen túl kellene lennie a 36. héten, szóval ha még terhes lenne, biztosan nem ülhetne repülőre.

Mindezen kívül volt még egy nagyon árulkodó jel, amit a rajonók karácsonykor szúrtak ki Kourtney Kardashian pasijának, Travis Bakernek az egyik Instagram Storyjában. A zenész Kardashianék otthonában lőtt egy fotót, éppen a Grincs ment a tévében, a kép előterében lévő asztalon pedig ott csücsült egy rózsaszín cumisüveg tejjel…

travis-baker-instagram

Mivel a Kardashian-Jenner családban jelenleg nincs olyan korú gyerek, akit cumisüveggel kellene etetni, a rajongók szerint egyértelmű, hogy az a tej csakis Kylie Jenner második babájáé lehet. Ezt a tézist erősíti az a tény is, hogy a cumisüvegnek ugyanaz a márkája, amit Jenner annak idején Storminál is használt.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Kylie Jenner hetekkel ezelőtt tényleg életet adhatott második gyerekének.

Fotó: Instagram, Getty Images

Olvass tovább!