Ezzel a titokzatos férfival jár most Demi Moore

2022. április 01.
Egy ideje már semmit nem lehetett tudni a színésznő magánéletéről, most azonban lencsevégre kapták egy rejtélyes férfival.

Az 59 éves Golden Globe-jelölt színésznő a jelek szerint egy svájci séffel, egyben elismert New York-i étteremtulajdonossal, Daniel Humm-mal randizik. A párt március elején kapták először lencsevégre együtt, amikor részt vettek a párizsi divathét egyik divatbemutatóján. A 46 éves Hummnak több előkelő étterem is a birtokában van: van két New York-i, egy Los Angeles-i és egy londoni étterme is, emellett számos szakácskönyv szerzője.

demi-moore-Daniel-Humm

Humm 2017-ben társalapítója volt a Rethink Food nevű nonprofit szervezetnek, amely egy igazságosabb, fenntarthatóbb élelmiszerrendszer létrehozását tűzte ki céljául. A világjárvány 2020-as berobbanása után a szervezet napi 3000 ingyen étkezést biztosított a rászorulóknak New Yorkban.

daniel-humm

Demi Moore 2005 és 2013 között Ashton Kutcher felesége volt, azt megelőzően, 1987 és 2000 között pedig Bruce Willisszel élt házasságban, akitől három gyereke is született: Rumer (33), Scout (30) és Tallulah (28). Bár nem sokan tudnak róla, de a színésznő az első házasságát Freddy Moore (71) zenésszel kötötte, akinek a vezetéknevét azóta is használja.

Forrás: People Fotó: Getty Images

Olvass tovább!