Színésznők, akik bátran beszéltek a mentális problémáikról

2022. június 02.
Hálásak vagyunk azoknak a sztároknak, akik nyíltan beszélnek a mentális zavaraikról és betegségeikről, mert ezzel rengeteget tesznek azért, hogy végre ne tabusítsuk a témát a köztudatban.

Sokan most is tabuként kezelik a szorongás kérdéskörét, még akkor is, ha ők maguk is küzdenek vele. Éppen ezért különösen fontos odafigyelni azokra, akik szeretnék eltörölni az ezzel járó stigmát, és igyekeznek bebizonyítani, hogy a mentális betegségek pont olyanok, mint más, testi betegségek. Egyre több híresség is akad, aki bátran felszólal a saját állapotáról, és ezzel párbeszédet indít el a témával kapcsolatban.

Selena Gomez

Selena Gomez

„Miután az évek alatt számtalan dolgon keresztülmentem, rá kellett jönnöm, hogy bipoláris vagyok. De az információszerzés segít a helyzetemen. Amit ismerek, az nem rémiszt meg – nyilatkozta az énekesnő, aki úgy gondolja, sokan megijednek egy efféle diagnózistól. – Egyszerűen azt éreztem, hogy ki kell végre mondanom, és azt is, hogy mindent tudni akarok róla. Ez pedig elvette a félelmemet.”

Zendaya

Zendaya

Az Eufória sztárja nem titkolja, hogy már egészen fiatalon szorongással küzdött, és a pánikrohamai akkor kezdődhettek, mikor dolgozatot kellett írnia az iskolában. „Emlékszem, pánikba estem, és a tanáromnak ki kellett kísérnie a teremből, és azt mondta: »Nyugi, lélegezz mélyeket« – mesélte, majd azt is hozzátette, hogy tizenhat évesen újra átélte mindezt, ám ekkor már a munkája miatt. – Volt egy projekt, amelyet visszautasítottam. Ez volt az első alkalom, amikor meg kellett birkóznom az internetezők véleményével, és ettől rosszul lettem. Minden programomat töröltem, és a szobámban maradtam…Azt hiszem, sok minden abból fakad, hogy nyomást gyakorolok magamra, és mindig a legjobb teljesítményre törekszem, nem akarok hibázni. Egyelőre nem tartom ellenőrzés alatt a pánikrohamokat.” Zendaya azt sem tagadja, néha előfordul vele, hogy az éjszaka közepén fel kell hívnia az édesanyját és akár reggelig meg sem bontja a vonalat, hogy »együtt« alhasson el vele.

Emma Stone

Emma Stone

„Második osztályos korom előtt estem át az első pánikrohamomon. Nagyon félelmetes volt, és teljesen maga alá temetett. Éppen egy barátomnál töltöttem az időt, és hirtelen rám tört az az érzés, hogy a ház lángokban áll, és le fog égni – meg voltam győződve erről. Nyilvánvalóan szó sem volt tűzről, én mégis csak ott ültem a hálószobában, és egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy nem fogunk meghalni” – osztotta meg a nyilvánossággal történetét Emma Stone, akinél ezek után komoly szeparációs szorongás jelentkezett az édesanyjával kapcsolatban. „Tényleg azt gondoltuk, hogy soha nem fogok tudni kimozdulni a házból és elköltözni.” Emma úgy látja, már az is gyógyító hatással bírhat, ha beszélünk a problémáinkról. „Fel kell ismernünk, hogy ez ugyan a részünk, de nem határozza meg azt, hogy kik vagyunk.”

Kristen Stewart

Kristen Stewart

Az Alkonyat-filmek sztárja nem fél beszélni róla, hogy tizenöt és húszéves kora között folyamatosan szorongott a kontrollmániája miatt. „Egy ponton egyszerűen el kell ezt engedni, hogy átadhasd magad az életednek. Nekem végül sikerült, és azóta sokkal többet kapok az élettől” – jelentette ki a színésznő, aki tisztában van azzal, hogy mit tett magával, de azt is tudja, hogy ezektől az évektől csak erősebbé vált. „Ma már olyan kitartási képességem van, amit korábban nem birtokoltam. Olyan ez, mint amikor erősen pofára esel, és aztán a következő alkalommal azt mondhatod: Igen, na és? Már korábban is pofára estem.”

Forrás: The Cut Fotó: Getty Images

Olvass tovább a témáról!