Beyoncé hat év után új albumot ad ki

2022. június 17.
Ráadásul nem is kell sokáig várnunk a Renaissance-ra, július 29-én debütálnak az új zenék. Beyoncé azt is elárulta, milyen dalokra számíthatunk új szólóalbumán.

2016-ban jelent meg legutóbb új albuma, a Lemonade óta nem adott ki új szólólemezt Beyoncé. A 40 éves énekes most közösségi oldalán jelentette be, hogy a rajongóknak nem kell már sokat várnia a Renaissance-ra. A zenestreaming-oldalakon is elérhető lesz az új album, mely 16 dalt tartalmaz. 

beyonce-eljegyzes

Úgy tűnik, hagyományos, klasszikus Beyoncé-lemezre számíthatunk az alapján, amit meghallgathatunk előre egyes dalokból. Ez lesz az énekesnő 17. albuma. A 2016-os Lemonade óta sem tétlenkedett persze Beyoncé. 2018-ban kiadott egy közös albumot férjével, Jay-Z-vel, elkészítette az élő szereplős Oroszlánkirály filmzenéjét 2019-ben, és 2021-ben készített egy betétdalt a King Richard című filmhez. 

Beyoncé már 2021-ben megemlítette egy, a Harper’s Bazaarnak adott interjúban, hogy új zenéken kezdett dolgozni, ám azt még a legvérmesebb rajongók sem gondolták, hogy ilyen hamar összeáll egy új album.

Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images

Olvass tovább!