Az ukrán First Ladyvel együtt gyűjt mentőautókra az Imagine Dragons

2022. július 31.
Volodimir Zelenszkij május elején indította el a UNITED24 nevű platformot, amelynek célja, hogy erőforrásokat gyűjtsön Ukrajna számára. Az adományokat háromféleképpen csoportosítják: katonai védelemre és aknamentesítésre, humanitárius és orvosi segítségre, valamint az ország újraépítésére gyűjtenek az oldalon.

Az akcióhoz korábban már csatlakozott nagykövetként Andrej Sevcsenko focista, Elina Svitolina teniszező és Liev Schreiber színész – nemrég pedig az Imagine Dragons is beállt a program támogatói közé. A zenekar először 2018-ban járt Ukrajnában, és idén június 3-án tértek volna vissza, azonban a háborús helyzet miatt le kellett mondaniuk a koncertjüket. Dan Reynolds és zenésztársai a háború kitörése után szinte azonnal törölték turnéjuk oroszországi dátumát, valamint bojkottálják lemezeik kiadását az országban – európai turnéjukon pedig szinte egy olyan állomás sem volt, amelyen Reynolds ne jelent volna meg ukrán zászlóba burkolózva.

ukran-first-lady-mentoauto-imagine-dragons-adomanygyujtes

„A szívünkbe zártuk az ukrán népet, és bármit megteszünk, hogy segíthessünk nekik. Az ilyen mértékű igazságtalanság, mint ami velük történik, kizárólag világméretű összefogással győzhető le. Teljes mellszélességgel támogatjuk ezeket a csodás embereket és bátor vezetőjüket, Volodimir Zelenszkijt. A UNITED24-ral és a helyi vezetőkkel együttműködve igyekszünk felhívni a figyelmet arra, ami Ukrajnában történik, és erőforrásokat gyűjteni, hogy segíthessük őket, amíg véget nem ér ez a szörnyű állapot. Alig várjuk, hogy újra felléphessünk Kijevben és együtt ünnepelhessük a szabadságot, az életet és a zenét Ukrajna ellenálló és erős lakóival” – mondta Dan Reynolds a Zelenszkijjel közös online konferencián.

ukran-first-lady-mentoauto-imagine-dragons-adomanygyujtes

Olena Zelenska

A zenekar az ukrán First Lady által elindított kampányba kapcsolódik be, amelynek célja, hogy újabb mentőautókat vásárolhassanak a háborús sérültek ellátásához és szállításához. A mentők oxigénpalackkal, szívmonitorral, defibrillátorral, elektronikus kardiográffal és lélegeztetőgéppel ellátottak, így biztosítva a hatékony és azonnali ellátást. Egy ilyen kocsi költsége nagyjából 100 000 euró.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!