Katie Holmes hollywoodi pályára állítja lányát

2022. augusztus 02. |

Katie Holmes árulta el, hogy Tom Cruise-zal közös 16 éves lánya, Suri is közreműködik majd következő filmjében: énekelni fog.

Az Alone Together című film betétdalát énekli majd a 16 éves Suri Cruise. Katie Holmes következő filmje két idegenről szól, akiknek a koronavírus-járvány alatt kényszerűségből egy fedél alatt kell lakniuk. A filmet maga Katie Holmes írta, rendezi és főszereplője is lesz. „Mindig a legtehetségesebb embereket keresem, ezért kértem meg őt” – mondta Katie Holmes, miért döntött úgy, hogy a lányát kéri fel a filmbetétdal eléneklésére. 

katie-holmes-suri-cruise-film

A Blue Moon című dalt eredetileg Richard Rodgers és Lorenz Hart írta 1934-ben, de igazán ismertté Diane Keaton 2014-es And So It Goes című filmjével vált. Katie Holmes elmondta azt is, hogy Suri is Diane Keaton miatt kötődik igazán a slágerhez. „Amikor Suri egyéves volt, találkoztak is Diane-nel” – árulta el Katie Holmes, aki szintén nagy rajongója a színésznőnek. 

Nem ez lesz az egyetlen dal, amit Suri Cruise énekel a filmben. Édesanyja azt is elárulta, hogy egy másik betétdalt, a Rare Objectset is az ő hangján hallhatják a mozilátogatók. „Nagyon-nagyon tehetséges – méltatta lányát Holmes. – Azt mondta, megteszi, és felvette a dalt. Miért ne hagynám, ha szeretné?”

A hollywoodi kitérők mellett Suri – édesanyja szerint – egy átlagos 16 éves életét éli, gimibe jár és a barátaival lóg.

Forrás: Popsugar Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok