Michael Bublé a visszavonulását tervezi, hogy teljes munkaidős apa lehessen

2022. szeptember 07. |

Michael Bublé egy podcastműsorban árulta el, hogy komolyan fontolgatja a visszavonulást.

Az énekes a 2000-es években vált világhírűvé, köszönhetően például a fülbemászó karácsonyi dalainak, és a feleségét, Luisana Lopilatot is a karrierje kapcsán ismerte meg: 2009-ben, egy Buenos Airesben tartott koncert utáni partin találkoztak először egymással. A párnak négy közös gyereke született: a kilencéves Noah, a hatéves Elias, a négyéves Vida és az idén augusztusban született kisbaba, Cielo.

Michael Bublé és felesége Luisana Lopilato

Hiába a világhírnév, az énekes eddig is odaadó apa módjára próbálta kivenni a részét a gyerekek körüli feladatokból, akikről egyébként a közösségimédia-oldalaira is gyakran szokott posztolni. Egy friss interjúban pedig azt is bevallotta, hogy a korábbinál még több időt szeretne tölteni a családjával, ezért azon kezdett gondolkodni, hogy végleg abbahagyja a zenélést.

„Közel járok ahhoz, hogy úgy döntsek, inkább teljes munkaidős apa legyek” – mondta az énekes, majd elismerte, hogy „nem szereti” annyira a karrierjét, mint kellene.

Bublé már korábban is utalt rá, hogy gondolkodik a visszavonuláson – legutóbb akkor beszélt ezekről a  terveiről, amikor legidősebb fiánál, Noah-nál májrákot diagnosztizáltak 2016-ban. A gyereke betegsége miatt végül két év szünetet tartott a karrierjében. Noah szerencsére teljesen felépült, és ma már egy egészséges kilencéves nagyfiú.

Forrás: Metro Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok