Úgy tűnik, Victoria Beckham kibékült a menyével – Vége a viszálynak?

2022. október 03.
Az egész Beckham család Victoriát ünnepelte a tervező párizsi divathéten való debütálása után.

Victoria Beckham szupermodellekkel és egy izgalmas kollekcióval debütált a párizsi divathéten. A tervező a közönségnek integetve sétált végig a kifutón, akik között Anna Wintour mellett a családja is ott ült – még Brooklyn Beckham és Nicola Peltz is. Úgy tűnik, hogy Posh Spice és fiának újdonsült felesége végre tisztázzák az elmúlt hetekben szárnyra kapott szóbeszédet, ami szerint dúl a viszály a divattervező és menye között.

A családhoz közel álló források ugyanis azt pletykálták, hogy április óta, vagyis az esküvő után megromlott Victoria és a milliárdos örökösnő, Nicola kapcsolata. Most úgy tűnik, hogy cáfolják a pletykákat, hiszen David és a gyerekeik, Harper Seven, Romeo és Cruz mellett a fiatal házaspár, Brooklyn és Nicola is mosolyogva pózolt a tervező mellett, ráadásul Victoria könnyekben tört ki, amikor meglátta a közönség soraiban Brooklynt és Nicolát. Az egykori Spice Girl az Instagramján is megosztott egy szintén békülésre utaló családi fotót. „Annyira szeretlek titeket” – írta a kép mellé.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Victoria Beckham (@victoriabeckham) által megosztott bejegyzés

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!