Sharon Stone-nál tumort találtak

2022. november 03.
Sharon Stone az Instagramon számolt be egészségéről, hangsúlyozva, hogy mindig kérjünk másodvéleményt – nála egy téves diagnózis után egy újabb orvos fedezte csak fel a testében lévő tumort.

„Ez különösen a nőknek szól: ne engedjétek, hogy félretoljanak! Mindig kérjetek másodvéleményt. Az életünk múlhat rajta” – írta Sharon Stone nemrégiben 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában. Az 1992-es Elemi ösztön sztárja elmondta, hogy nemrégiben viszonylag nagy méretű fibroid tumort találtak a testében, ami jól kezelhető, jóindulatú daganat, de erre csak orvosváltás után jöttek rá.

sharon-stone-tumor-orvosvaltas-diagnozis

Ezt megelőzően a 64 éves Sharon Stone komoly fájdalmakkal élt és ráadásul egyáltalán nem adekvát kezelést kapott – végül az egyre súlyosbodó fájdalom hatására keresett fel egy másik szakembert. A színésznő azt írta, a gyógyuláshoz hamarosan műtéten kell átesnie, teljes felépülése várhatóan 4-6 hetet fog majd igénybe venni.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Sharon Stone-nak daganatokat kell eltávolítani testéből: 2001-ben már kivettek – Stone elmondása szerint óriási – tumorokat és még ugyanabban az évben egy stroke-ot is elszenvedett.

Forrás: People Fotó: Getty Images

Olvass tovább!