Jogi úton folytatódhat Rúzsa Magdi és Horányi Juli plágiumügye

2023. április 19.
Még mindig nem csillapodnak a kedélyek a plágiummal megvádolt Rúzsa Magdi körül. Elképzelhető, hogy jogi úton kell majd rendezni az ügyet.
Rúzsa Magdi

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Horányi Juli pár napja egy TikTok-videóban mondta el, mennyire ki van akadva azon, hogy szerinte Rúzsa Magdi új klipjét az ő egyik videójáról másolták. Azóta már más hazai hírességek is megnyilvánultak az ügyben, és most ismét nyilatkozott mindkét énekesnő a Tények Pluszban.

Horányi Juli a videós kiborulása után nem sokkal igyekezett hangsúlyozni, hogy ő nem Magdi ellen szeretett volna beszélni, hanem a mindkét klipet legyártó cég felelősségével kapcsolatban merültek fel benne kérdések. Horányi ügyvédje felkeresésével jogi útra terelte az ügyet, mert szerinte a hasonló klipek legyártásával mindkettőjüket megkárosította a produkciós iroda.

Ezzel szemben Rúzsa Magdi nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem tartja szerencsés dolognak, ha valaki indulatból, nem átgondolva a dolgokat, lopással vádolja kollégáját a médiában. Elmondta, hogy biztos benne, Juli már átgondolta, amit mondott és nincs benne harag vele szemben, de igazából mégiscsak úgy érzi, hogy Horányi bizony nekiesett ezzel a kirohanással.

Forrás: 24.hu, Fotó: Marie Claire/Pura Poesia