Kiderült mi Jon Bon Jovi véleménye fia és Millie Bobby Brown eljegyzéséről

2023. május 04.
Sokan kritizálják a 19 éves színésznő és a 20 éves színész döntését, mert úgy gondolják, hogy túl fiatalok még a házassághoz.
Kiderült mi Jon Bon Jovi véleménye fia és Millie Bobby Brown eljegyzéséről

„Nem tudom, hogy számít-e az életkor” – mondta Jon Bon Jovi a SiriusXM Andy Cohen Live című műsorában kedden, amikor arról kérdezték, aggódik-e fia, Jake Bongiovi és szerelme, Millie Bobby Brown döntése miatt.

„Ha megtalálod a megfelelő partnert, és tudtok együtt fejlődni, azt hiszem, akkor azt tudom tanácsolni, hogy valóban bölcs dolog együtt fejlődni” – fogalmazott a 61 éves rocksztár. Jon Bon Jovi 1989-ben házasodott össze középiskolás szerelmével, Dorothea Hurley-vel, akivel azóta is együtt élnek.

Bon Jovi azt is elmondta Andy Cohen műsorvezetőnek, hogy négy gyermekük közül három már el van jegyezve, és elismerően beszélt a döntésükről. „Úgy gondolom, hogy minden gyerekem megtalálta azokat az embereket, akikkel együtt tudnak fejlődni, és mindannyian szeretjük őket” – tette hozzá az énekes.

Forrás: Page Six, Fotó: Getty Images