Chris Hemsworth szörnyen elcsúfította magát hatalmas bajszával és bozontos szakállával

2023. december 04.
Chris Hemsworth szinte felismerhetetlenné vált új filmjének trailerében.

Chris Hemsworth zavarba hozta a rajongóit, amikor bemutatkozott az új Mad Max-film trailerében. Az egykori Thor-sztár Dementus hadvezérként tűnik fel a filmben, az Anya Taylor-Joy által alakított Furiosa partnereként. Furiosa szerepét korábban Charlize Theron játszotta a 2015-ös Mad Max: A harag útja című filmben. A 40 éves színész kócos, vállig érő hajjal, hosszú, bozontos szakállal és hatalmas bajusszal jelenik meg a filmben. Ha pedig ez nem lenne elég, még egy orrprotézist is visel, így a karaktere szinte teljesen felismerhetetlenné vált.

 

Jövőre érkezik a mozikba a Furiosa: A Mad Max Saga című posztapokaliptikus akciófilm, ami az ötödik a Mad Max-filmek közül. A legelső még 1979-ben jelent meg, majd a rá következők 1981-ben, 1985-ben, míg a legutóbbi 2015-ben, Mad Max – A harag útja címmel.

Chris Hemsworth tavaly jelentette be, hogy komoly döntésre szánta el magát: átmenetileg visszavonul a színészettől, hogy több időt tölthessen a szerettei körében. Az elhatározást azután hozta meg, hogy szerepelt a National Geographic Limitless című dokusorozatában, ahol elvégeztek rajta egy genetikai tesztet. A vizsgálat fény derített rá, hogy Hemsworth a szüleitől megörökölt két APOE4 gént, ez a kombináció pedig azt jelenti, hogy a színésznél kifejezetten nagy az Alzheimer-kór kialakulásának a kockázata.

Fotó: Getty Images