Nick Jonast és Priyanka Choprát kitették saját villájukból

2024. február 01.
Nick Jonas és Priyanka Chopra kénytelen volt elhagyni a 20 millió dollárt érő luxusvillát, ami a közelmúltban jogi csatározások tárgya lett.
priyanka-chopra-nick-jonas-csalad-foto

Álomotthonból rémálomotthonná változott Nick Jonas és Priyanka Chopra 20 millió dollárt érő kaliforniai luxusvillája, ahonnan most ki is kellett költöznie a párosnak. A tortúra akkor kezdődött, amikor egy beázás súlyos penészedéshez vezetett, ami most már odáig fajult, hogy a házat kifejezetten veszélyesnek minősítették a szakértők és a helyreállítási munkálatok végéig nem is élhet ott az egykori Jonas testvér és modell felesége.

Jonas és Priyanka Chopra még 2019-ben vásárolták meg a hét hálószobával, kilenc fürdőszobával, profi éttermi konyhával, beltéri bowlingpályával, moziteremmel és kosárpályával is ellátott luxusingatlant. Rövidesen kiderült azonban, hogy a kivitelezők súlyos hibákat véthettek a medence és a spa részleg építése közben, így a ház 2020 tavaszán vizesedni, majd penészedni kezdett.

Nick Jonas és Priyanka Chopra 2023 márciusában bíróságra vitte az ügyet, melyben a páros azt is hangsúlyozta, hogy a hibák miatt több mint 1,5 millió dollárt kell majd fordítaniuk a vizesedés megszüntetésére, illetve tovább 2,5 millió dollárt az általános károk helyreállítására.

Priyanka Chopra és Nick Jonas (Fotó: Lia Toby/BFC/

A hírességek azzal érveltek, hogy a villa gyakorlatilag élhetetlenné vált a gondatlanság miatt és az egészségüket is súlyosan veszélyeztette a kialakult helyzet. Szerencsére Nick Jonasnak és Priyanka Choprának volt másik ingatlanja is, ahová elmenekülhettek a pusztuló villából, de egyelőre még az sem egyértelmű, hogy szeretnének-e a későbbiekben visszatérni a sok kellemetlenséget okozó ingatlanba.

Forrás: PageSix Fotó: Getty Images