Ben Affleck lánya nagyapja megemlékezésén bejelentette, hogy transznemű

2024. április 10.
Ben Affleck lányának identitásával kapcsolatban egy ideje már felmerültek találgatások, azonban most nagyapja megemlékezésén nyilvánosságra hozta, hogy transznemű, továbbá új nevét is elárulta.
ben-affleck

Jennifer Garner és Ben Affleck 15 éves lánya, akit korábban csak Seraphina Rose néven ismerhettünk, nagyapja, William Jack Garner megemlékezésén vállalta fel, hogy transznemű és jelentette be új nevét, ami nem más, mint a Fin. Jennifer Garner édesapja 85 éves korában hunyt el, a megemlékezést pedig élőben is közvetítették a Facebookon.

Ben Affleck ritkán látott lányát korábban pinkre festett és majdnem kopaszra vágott hajjal kapták lencsevégre, amelynek kapcsán már több találgatás is napvilágot látott az identitásával kapcsolatban. A fekete nadrágkosztümöt és rövid frizurát viselő Fin unokatestvérei után ő is bemutatkozott és felszólalt: 

 „Helló, a nevem Fin Affleck” – kezdte, majd felolvasta a Példabeszédek könyvének 16. fejezetének 8. versét: „Jobb egy kevés az igazsággal, mint a nagy jövedelem az igazságtalansággal.”

Fin Affleck Jennifer Garner és Ben Affleck középső gyermeke. A pár 2015-ben szakított, azonban csak 3 évvel később véglegesítették a válást. A sztárok különválásuk ellenére jó kapcsolatot ápolnak és mindent megtesznek azért, hogy támogassák gyermekeiket. A színész 2022-ben vette feleségül Jennifer Lopezt, akinek szintén van egy 16 éves lánya, Emme Maribel Muniz. A két fiatal az elmúlt években közel került egymáshoz. Sokan pedig úgy vélik, hogy hamarosan a színésznő lánya is coming outol majd, mivel nemsemleges névmásokat használ, továbbá fiúsan öltözködik.

Forrás: Daily Mail Fotó: Getty Images