Kate Hudson még ehhez is ért – meglepő húzással rukkolt elő a színésznő

2024. augusztus 30.
Kate Hudson az elmúlt néhány napban szentimentális posztokkal lepte el az Instagramját. És mi ennek nagyon örülünk: a színésznő évtizedek óta kedvenc dalának saját feldolgozásának felvételére került sor, három hónappal azután, hogy élőben is elénekelte a nagyközönség előtt.
Kate Hudson új dala

A színésznő idén januárban adta ki első kislemezét Talk About Love címmel. Az nem újdonság, hogy Hudson mennyei hanggal van megáldva, hiszen ezt már több filmszerepében is bemutatta. Egy nappal ezelőtt újabb dobással állt elő énekesi karrierjében. Akárcsak az első album esetében, legújabb felvételét is producer férjével hozták tető alá.

Kate Hudson egy három nappal korábbi Instagram-posztban adta hírül, hogy másnap már elérhető lesz a Voices Carry a saját verziójában, saját előadásában. „Izgatottan várom, hogy kiadhassam az egyik kedvenc dalom saját verzióját! Egy 6 éves kislány voltam, mikor ez a dal már a legnagyobb kedvencem volt, így ezt énekelni egyszerűen álomszerű.”

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Kate Hudson (@katehudson) által megosztott bejegyzés

 

Legfrissebb posztjában az érzéseiről írt a színésznő, aki végtelenül hálás azért, hogy már kislányként körülvette a zene. „Egyike voltam azoknak a kislányoknak, akik imádták a Fisher Price lemezjátszójukat.” A színésznő számára a 80-as évek nagyon meghatározó volt a hangzás, a zene terén. „Még a 80-as évek filmjei is olyan zenékkel ismertettek meg, amelyek megtöltötték a lelkemet, mint a Stand By Me, a Sixteen Candles, a Do The Right Thing, a Say Anything, hogy csak néhányat említsek.”

Kate Hudson azt is elárulta, hogy a Voices Carry a ‘Til Tuesday-től az egyik legemlékezetesebb dal számára. „Majdnem 6 éves voltam, amikor megjelent, és ez volt az egyik olyan dal, amit megállás nélkül hallgattam. Ez az egy mindig ismétlődött egész életemben. Újra elővettem, emlékezve arra, hogy milyen csodálatos dal volt. És így amikor eljött az ideje, hogy kitaláljak néhány feldolgozást a fellépéseimhez, ez volt az első, amit el akartam énekelni.”

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Kate Hudson (@katehudson) által megosztott bejegyzés

 

Három hónappal ezelőtt Hudson a Stern Show-ban adta elő a Voices Carry saját feldolgozását, majd, mint a posztjában írja, imádta a stúdiófelvétel minden pillanatát. 

Fotó: Getty Images