Önerejükből sikeressé vált magyar nőkről készül könyv – Farkas Franciska is a kötet egyik főhőse

2024. augusztus 30.
Fábián Évi fotográfus szívügye felhívni a figyelmet a nők sokoldalúságára. Nők Magyarországon című kötetébe ezúttal Farkas Franciskáról készített gyönyörű, idilli fotókat.

Női példaképek, anya-lánya kapcsolatok – ezek mind olyan témák, amelyeket Fábián Évi előszeretettel örökít meg. Korábban Berlinben önálló kiállítása is nyílt, és azóta töretlen lelkesedéssel keresi azokat a fotóalanyokat, akiket méltónak tart arra, hogy történetüket elmesélje és megörökítse.

A fotóművész több szerepben megközelítette már a női létet, a női szerepköröket – a Marie Claire számára két fotósorozatot készített anya-lánya párosokról. Több kötete megjelent már Nők Magyarországon címmel, és egy következő is úton van. Ebben olyan példaképeket gyűjt össze, akik önerejükből, kitartással és tehetséggel vívták ki maguknak a sikert.

Farkas Franciska az Instagram-oldalán posztolt három csodás hangulatú fotót. A képeken Franciska a számára oly fontos természetben jelenik meg, növények és egy macska társaságában. A leírásból kiderült, hogy Fábián Évi készítette a fotókat. Franciska a következő sorokat írta a bejegyzésben:

„Fábián Évi olyan nőket fényképez, akik szakmailag kiemelkedőek és saját teljesítményük jogán megérdemlik a figyelmet. A hamarosan megjelenő Nők Magyarországon című legújabb kötetéhez kért fel, hogy szerepeljek benne én is, sok más sikeres nőhöz hasonlóan, akik Magyarországon élnek és alkotnak.”

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Franciska Farkas (@farkas_franciska) által megosztott bejegyzés

 

Fábián Évi azt kérte a fotóalanyaitól, hogy saját maguk válasszák ki a fotózás helyszínét, méghozzá aszerint, hogy hol érzik magukat igazán jól, igazán önmaguknak. Franciska a pécsi otthonát és a vonatállomást választotta – előbbit azért, mert itt érzi magát a legjobban, utóbbit pedig mert az utazás jellemzi leginkább mostani életét.

És hogy miért tartotta fontosnak Fábián Évi, hogy újabb Nők Magyarországon kötet jelenjen meg? Egy társadalmat alapjaiban meghatároz az, hogy miként viszonyul a nőkhöz. Mivel Magyarország a nők reprezentációjában továbbra sem jár az élen, Évi úgy érezte, fel kell hívnia – még jobban és még több példával – a figyelmet azokra a női példaképekre, akire érdemes odafigyelnünk, akiktől lehet mit tanulnunk, és akikre jó büszkének lenni.

Fotó: Marie Claire archívum