Idén negyedszerre várja nézőit a Budapesti Zsidó Filmfesztivál November 19-22. között a Művész moziban rendezik meg a IV. Budapesti Zsidó Filmfesztivált, amely a zsidó kultúrát bemutató nemzetközi filmtermés legjobbjait hozza Magyarországra az elmúlt évből.
Face control – Mi már láttuk: Veszettek Goda Krisztina új filmjét sok minden miatt érdemes megnézni. Hálás témát és jó színészeket választott, a sztori ugyan biceg egy kicsit, de szerencsére van, aki feledteti az összes szépséghibát.
Hosszú az út Klem Viktortól Madaras Jociig ...és visszafelé is. Egy évvel a forgatás befejezése után, de még a Veszettek premierje előtt beszélgettünk Klem Viktorral, Goda Kriszta legújabb filmjének főszereplőjével.
Oscar-díjas filmek a Müpában A Müpamozi induló sorozata a 85 éves operatőr, Zsigmond Vilmos pályájának meghatározó filmjeit vetíti. A sorozat szeptember 28-án Spielberg klasszikusával, a Harmadik típusú találkozásokkal indul.
Így moziztunk nyáron 2014-hez képest 15,5%-kal többen moziztak idén nyáron, melyből kiugró a július hónap volt, mikor a legforgalmasabb napon 57 814-en ragadtak popcornt, colát, és ültek be kedvenc filmjük vetítésére.
Cate Blanchett isteni a Carol című filmben is Már Cannes-ban a legnagyobb felhajtást okozta Cate Blanchett és Rooney Mara új, Carol című filmje, amelyben leszbikus szerelmespárt alakítanak. Megérkezett a trailer!
Monica Bellucci még mindig csodálatos Megérkezett a legújabb James Bond film trailere – a csodálatos Monica Belluccival és a zseniális Christoph Waltz-cal.
Mi már láttuk: A Bélier család Az Életrevalók után íme a következő francia kasszasiker, A Bélier család, ami hasonló érzéseket vált ki. Sírunk, nevetünk, a film végén pedig bizsergetően jó érzéssel a szívünkben hagyjuk el a mozit.
Privát rehab ‒ Mozikban az Amy Winehouse-film Július 9-től, mától vetítik a mozik az Amy ‒ Az Amy Winehouse-sztori című filmet. Nagy port kavart, de nem ezért érdemes megnézni. Csakis miatta, Amy miatt.
Poppy Delevingne sorozatszínészként debütál Poppy Delevingne híres húga, Cara nyomdokaiba lép: a modellkarrier után színészként is kipróbálja magát.
James Franco rendezi Courntey Love-ot A The Long Home című filmben fog feltűnni Kurt Cobain özvegye. A botrányos énekesnőt az olykor szintén elég botrányos James Franco rendezi majd.
Novemberben jön a magyar HBO új sorozata, az Aranyélet! Az Aranyélet egy krimibe oltott családi dráma, melynek középpontjában egy kívülről idillinek tűnő család áll, akikről kiderül: a látszat náluk nem csupán néha csal.
Cannes: érkeznek a sztárok Ma kezdődik a Cannes-i Filmfesztivál, néhány híresség azonban korábban érkezett. Naomi Watts, Sienna Miller, Julianne Moore és Lupita Nyong'o már a francia Riviérán...
Meryl Streep új oldalát mutatja meg A legendás színésznő egy menő rocksztár bőrébe bújik, ráadásul a lányával, Mamie Gummerrel anyát és lányát alakítanak a filmben.
Johnny Depp megdöbbentő átváltozása A sármos színész új, Black Mass című filmje kedvéért teljesen átváltozott. Nézd meg cikkünkben a megdöbbentő képet és a film trailerét.
Emma Stone egy sportolónő bőrébe bújik Új filmjében Billie Jean King profi teniszezőnőt alakítja a fiatal színésznő.