interjú
Cserna-Szabó András: Az „író” nem foglalkozás, inkább létállapot
A Vylyan irodalmi estjeinek soron következő vendége május 23-án Cserna-Szabó András. Interjúnkban beszélgettünk borról, ételekről, az írói szakma mibenlétéről, Hamvas Béláról, de kiderül az is, hogy készül-e betyármovie a Semmi. című regényből.
Pura Poesia #20 Mautner Zsófia: „Nem csak szakácskönyveket olvasok”
Mautner Zsófival együtt lenni mindig felüdülés, árad a lényéből valami megnyugtató hangulat, ami rákapcsol mindenkit a valódi dolgokra: lélekre, könyvekre, evésre, inspirálódásra. Hogy őt mi ihleti egy újabb étel elkészítésére, és mit szeret olvasni – elmesélte nekünk a Pura Poesián.
Travel expressz: így utazik Kajdi Csaba
Modellügynök, aki több magyar topmodell útját is egyengeti. Rajta tartja a szemét a nemzetközi kifutókon, de sokat utazik a családja miatt is. Insta-alteregója Cyla, aki bár azt mondja, nem akar influencer lenni, markáns véleménye miatt mégis nagyon gyorsan az lett.
Pura Poesia #17 – Háy János: „Kifejteni az aranyat”
32 – ez ma a kedvenc száma Háy Jánosnak, akivel legújabb könyvének megjelenése kapcsán beszélgettünk kötelező irodalomról, kedvenc szerzőiről, Tandori Dezső értéséről és arról, miért volt hasonló Vörösmartynak lenni, mint ma női szerzőnek. A Kik vagytok Ti? 32 szerzőjéről a Pura Poesia interjúja rövidítve – fogadjátok szeretettel.
Intim együttlét, játékos megmérettetés a színpadon – interjú Simkó Beatrix koreográfussal
Simkó Beatrix egy olyan művész, aki mindig új dolgokban próbálja ki magát. Finn alkotótársával, Jenna Jalonennel közösen készített előadása, a Long time no see! egyre több sikert zsebel be. Imádják a franciák, oda van érte a szakma, ahogyan a magyar közönség is. Magyarországon eddig egyszer volt látható, május közepén pedig újra megnézhetjük a Trafóban. Beatrix-szel, azaz Trishával arról beszélgettünk, mi is ez az előadás és hogy hogyan jutott el idáig.
Baricz Kati fotóművész: „Ne mástól várd, hogy megoldja az életed!”
Karizmatikus, bölcs, gyönyörű, szemében pedig ott a tudás és a történet egy nőről, aki a hetedik x-en túl is tudja mit jelent emberként ragyogni. Legfrissebb lapszámunk egyik főszereplője Baricz Kati fotóművész, aki virágos kertjében mesél, szembesít, és fájóan őszintén kérdez.