Időutazás Shakespeare színházába Hogyan utazhatunk vissza az időben több mint 400 évet? Elég egy hozzáértő színházi csapat és egy jó filmfelvétel is.
Járó Zsuzsa – erős nő a színpadon és civilben A múlt héten mutatta be Danton halála című előadását a Vígszínház. Járó Zsuzsával, aki Danton feleségét alakítja, színházról és anyaságról beszélgettünk az előadás főpróbája előtt.
Kalózromantika és startup feeling Fiatalok, kreatívak és imádják a kihívásokat. Szabadkai Attila és Limbacher Tivadar, - az új arculattal jelentkező - Ma este Színház alapítóival két éves születésnapjuk kapcsán beszélgettünk.
Sitcom a színpadon Képzelj el egy esti műsort, ami olyan, mintha egy új szappanoperát néznél a tévében, csak itt a színészek közvetlenül a szemed előtt játszanak, és nincs lehetőség javításra. Ez a sitcom.
Színpadon az új generáció Horváth Csaba rendezésében készülnek idei első bemutatójukra a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész hallgatói: október 18-án mutatják be Federico García Lorca drámáját, a Vérnászt.
Lengyel Tamás – színházban, tévében, moziban A nézők és a rendezők körében is egyre népszerűbb Lengyel Tamással olvashattok interjút a novemberi lapszámban. De miben látható mostanság a Vígszínház vezető színésze?
Veréb Tamás, a musicaltörténet legfiatalabb Rómeója „Húsz évem már a múlt", énekli majd a tizenkilenc éves Veréb Tamás október 19-én a Budapesti Operettszínházban, ezzel a Rómeó és Júlia című musical történetének legfiatalabb férfi főszereplője lesz.
Nem pusztán egy Szimpla éjszaka A Szimpla Kert bizarr terei szinte kínálják magukat az izgalmas színházi kezdeményezésekhez. Sediánszky Nóra, dramaturg-rendező nem először él a lehetőséggel.
A színfalak mögött: Szilágyi Csenge A Centrál Színház most leszerződtetett fiatal színésznőjét annak idején elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Az egyetemről, önsimeretről és a színházi létről beszélgettük vele.
Még be sem mutatták Október 7-én, hétfőn lesz csak a premierje a Krétakör új, Korrupció című darabjának, de már egész hónapra elkelt minden jegy. Ezért is szólunk.
Borbély Alexandra színházról és öröklött stílusérzékéről Nem lehet rá nem figyelni, extrém és elegáns, dögös, belevaló és fáradtan is sugárzó. Péntek este a Marie Claire Fashion Days kifutóján is végigvonul majd.
Városi kutyás vagy? Itt a helyed vasárnap! Agility bemutatóval, kutyás vásárral és premier előtti musical bemutatóval készül az EB OVO csapata.
A Bozsik Yvette Társulat új produkciója Az idén húsz éves Bozsik Yvette Társulat új produkcióját, A Préda címmel ma este mutatják be a Nemzeti Táncszínházban.
Szombaton VÍGnap Milyen egy színház élete belülről? Mi zajlik a kulisszák mögött? A Vígszínház szombaton rendezi meg éves nyílt napját, csupa meglepetéssel.
Színház szöveg nélkül A belga Miet Warlop látványos, a szemünk előtt lére jövő tárgyszínházi előadását nem szabad kihagyni. A pillanatképekből összerakott előadás
Nagykanállal a kultúrát – Bán János és Bán Bálint Bán Jánost és fiát, Bálintot fotózás közben tovább faggattuk, kíváncsiak voltunk, hogy milyen filmeket néznek, milyen könyveket olvasnak és mit