Egy napom…Párizsban

2018. április 26. |

Rovatunkban külföldön élő magyarok szemén keresztül mutatjuk be a legmenőbb nagyvárosok ismeretlen arcát és a felfedezésre váró eldugott helyeket. Most egy örök klasszikus, Párizs következik, amit az ott élő Borbély Gabriella mutat be nektek!

Borbély Gabriella

Nemrég még számolgattam a heteket és a hónapokat, mert nehéz volt elhinni, hogy összejött a kiköltözés. Furcsa érzés, hogy most kellett pár perc, hogy átgondoljam hány év is telt el. Lassan 5 éve élek Párizsban, ami egyszerre tűnik sokkal többnek és néhány pillanatnak. Többnek, mert intenzívebben, szabadabban és tudatosabban telt az időm, mint előtte bármikor. Emellett kevesebbnek is, hiszen pontosan emlékszem, milyen érzések kavarogtak bennem, mielőtt elhagytam a komfortzónám és belevágtam ebbe a kalandba.

Többször jártam már Párizsban a kiköltözésem előtt, mégsem ismertem jól a várost. Persze a leghíresebb nevezetességeket, a Szajnát és bizonyos negyedeket el tudtam helyezni fejben, de ennél több helyismeretem nem volt. Az első pár hónapban, hatalmas segítséget jelentett számomra a tájékozódásban az a kis térképfüzetecske, amit bármelyik újságárusnál könnyedén be lehet szerezni. Nemcsak a részletes tömegközlekedési hálózat, a látnivalók és a legfontosabb közintézmények szerepelnek benne, hanem tulajdonképpen az egész város. Igen, a legapróbb utcák is. Ennek ellenére bevallom, elég gyakran sikerült eltévednem az első pár hétben. Leginkább egyébként a metró-aluljárókban vesztem el rendszeresen.

Kilátás a Notre-Dame tetejéről

A párizsi életem elején a nyelvtanuláson volt a hangsúly, mellette pedig minden szabadidőmet a város felfedezésével és új emberek megismerésével töltöttem. Ennek köszönhetően elég hamar megtaláltam a kedvenc helyeimet és a társaságot is. Nem csak franciákkal jártam össze, mert a világ minden tájáról érkeztek diákok a kurzusra, amin részt vettem. Így lettek többek között holland, német, örmény, kínai, kambodzsai, pakisztáni, amerikai és ausztrál barátaim is. Néhány kint élő magyarral szintén szuper programokat szerveztünk. Legtöbbször a belvárosi Châtelet metrómegállónál volt a találkozó, ami budapesti viszonylatban olyasmi, mint a Deák Ferenc tér. Szinte az összes metró, RER és számos buszvonal keresztezi egymást ezen a helyen. Emellett szórakozóhelyek és vásárlási lehetőségek tárháza kínálkozik itt.

Később az egyetemi évek alatt a napi rutinba sokkal kevesebb csatangolás fért bele. Az időm nagyrészét előadásokon, gyakorlatokon, könyvtárban vagy épp metrón töltöttem, útban a városszerte elszórt campusok egyike felé. A legtöbb órám a Latin negyed szívében, a Sorbonne történelmi épületében volt, néhány percre a Panthéon, az Odéon és a Musée de Cluny nevezetességektől. A Luxembourg-kert annyira közel volt, hogy az előadások között gyakran lejártunk sétálni vagy futni egyet, de előfordult az is, hogy ebédidőben spontán piknikeket szerveztünk a fák alatt. A kedvenc helyünk egy hosszú nap után a The Bombardier volt, ami egy nagyon hangulatos pub, kilátással a Panthéonra és a Saint-Étienne-du-Mont templomra. Sok időt töltöttem a Sorbonne másik épületben is, a Boulevard Malesherbes-en, az egyik kedvenc parkom, a Monceau közelében.

A Sorbonne történelmi épülete

Jelenleg újságíróként és a Jewellery Page bloggereként dolgozom, amiben többek között az a szuper, hogy sok helyen megfordulok és olyan eseményekre jutok el, ahová másképp nem tudnék. Sokadik alkalommal tudósítok például a párizsi Fashion Week-ről, a Biennáléról, a Vendôme Luxury-ról, vagy épp az International Jewellery Show-ról. Rendszeresen részt veszek olyan nagymúltú divat- és ékszerházak rendezvényein, mint a Dior, a Saint Laurent, a Chanel vagy a Boucheron, a Piaget, a Cartier és a Van Cleef & Arpels. Az elmúlt egy évben több tucat tehetséges tervezővel és művésszel beszélgettem, elsősorban az ékszerek világáról. Emellett szuper, hogy gyakran eljutok szakmai konferenciákra és kiállításokra is.

Nagyon szeretem, hogy mozgalmasan telnek a napjaim, de ugyanakkor van a munkámnak egy kreatív, „elvonulós” része is: a cikkírás. Az egyetem alatt általában a Bibliothèque Interuniversitaire de la Sorbonne hihetetlenül szép és inspiráló termeiben tanultam. Később innen jött az ötlet, hogy felfedezzek még több különleges könyvtárat, ahová be tudok ülni néha dolgozni: például a Bibliothèque Mazarine-t, ami Franciaország legrégebbi közkönyvtára, vagy a Sainte Geneviève-t, ami csodálatos kovácsoltvas részletekkel díszített mennyezetéről híres. Szeretem egyébként a hangulatos kávézókat is, de időbe telt mire megtaláltam azokat a helyeket, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy hatékonyan lehessen haladni a munkával. Ilyen többek között a Colorova, a Café Le Censier, a Fragments vagy az Opéra Garnier közelében található Starbucks, ami az eredeti 19. századi mennyezeti freskóival, hatalmas barokkos csillárjaival és díszes oszlopaival igazán különleges élményt nyújt.

Starbucks kávézó Párizsban

Kedvencek

Gasztronómia: hozzám mindig közelebb állt a francia konyha, mint a magyar, így most nagyon élvezem, hogy még jobban megismerhetem ezeket az ételeket és elkészítésüket. Otthonról igazából egyedül a túró hiányzik néha, amihez hasonlót csak egyszer ettem itt, egy apró osztrák cukrászdában. Klasszikus francia éttermet minden sarkon találunk, de annak, aki hosszabb időt tölt Párizsban, ajánlom, hogy próbálja ki más nemzetek ízvilágát is. Ezekben a vendéglátóhelyekben például garantáltan nem fogtok csalódni: Au P’tit Cahoua marokkói étterem, Takara japán étterem, Ober Mamma olasz és Schwartz’s Deli amerikai étterem. A Latin negyedben szintén érdemes kipróbálni valamit, emellett a piacok is gyakran kínálnak friss alapanyagokból, helyben készült fogásokat. Fondue vagy raclette különlegességeket a híres Pain Vin Fromage étteremben érdemes enni. Teakedvelőknek felejthetetlen élmény lehet a teaszertartás, amit a Maison de la Culture du Japon-ban tartanak, de érdemes elmenni a Café de Flore, a Le Train Bleu vagy a The Tea Caddy hangulatos helyekre is. Az édesszájúak rengetek pâtisserie, chocolaterie és boulangerie közül választhatnak. Vigyázat, a francia desszertek és pékáruk valami fantasztikusak! Ha fagylalt különlegességre vágytok, a lassan 70 éves Berthillon Glacier-t ajánlom. Ha pedig valami különlegességet kóstolnátok, térjetek be a La Pistacherie-be, és kóstoljatok extrém ízesítésű pisztáciákat a világ minden tájáról.

Kultúra: természetes kihagyhatatlanok a legnagyobb múzeumok, de sok olyan kevésbé ismert kiállítás is van Párizsban, amit mindenképpen látnotok kell, ha erre jártok. Nagy kedvencem az Eiffel-toronytól nem messze található Musée du quai Branly, de ajánlom az Iparművészeti Múzeumot is a Louvre mellett, ott is főként az első emeleti ékszerkiállítást. Emellett például a Musée Zadkine, a Musée Rodin, a Musée National Gustave Moreau, a Picasso és a Parfüm Múzeum is klassz. A Place des Vosges parkja és környéke szerintem gyönyörű, ha a kortárs művészetek iránt érdeklődtök, tetszeni fognak az itt található galériák. Az Hôtel de Ville és a Palais Garnier olyan épületek, amiket belülről is látni kell. Egyébként utóbbi előtt spontán módon gyakran fellép egy komolyzenét játszó társulat. Szóval, ha jó az idő érdemes leülni a lépcsőre egy finom olasz kávéval, hátha megjelennek. Egyébként a nagyobb tömegközlekedési csomópontoknál a városvezetés zongorákat helyezett el, amin bárki kedvére játszhat.

Szórakozás: mi leggyakrabban a Châtelet, a Saint-Paul és a Bastille környékére járunk, de szuper helyek vannak az Odéon közelében is. Rendszeresen fedezünk fel egyébként más-más hangulatú szórakozóhelyeket, hiszen ezer arca van ennek a városnak. Nyáron szeretünk Szajna-parti bárokba és hajókra menni, például a Pont Alexandre-III hídhoz, ami nem messze van az Les Invalides-tól, a Grand és a Petit Palais-tól. Szép idő esetén gyakran pikniket szervezünk valamelyik parkba. Ezt a szokást elég hamar „elszerettük” a franciáktól. Ha esik az eső, ami sűrűn előfordul Párizsban, akkor egy jó film szuper program lehet. Több olyan mozi is van, ami valamiért különleges, például a Grand Rex, ami egy art deco stílusú épület, a Max Linder, amely emeleteivel és erkélyeivel színházi hangulatot kelt, vagy az egyiptomi stílusú Le Louxor. Érdekesség, hogy sokszor látni a nagyobb köztereken, utcákon spontán kialakult bulikat, táncoló embereket, párokat.

Vásárlás: nagyon szeretem ebben a városban azt, hogy minden terméket meg tudunk venni az arra szakosodott üzletben, nem csak a vegyesboltokban vagy a szupermarketekben. Szinte minden sarkon van pékség, hentes, zöldséges, tea, kávé, sajt vagy borszaküzlet. A különböző itt élő nemzetiségek szintén árulnak mindenféle terméket: én például házi pestót, tésztát, sonkát és parmezánsajtot az olaszoknál szoktam venni. A virágboltok valami csodaszépek Párizsban: nagyon ízlésesen rendezik be őket, illetve széles a kínálat mindenféle növényből. Sminktermékeket a Sephora-ban érdemes beszerezni. Lakberendezéshez a Maisons du Monde-ot, a Le Bazar de Zoé-t vagy az Habitat-ot ajánlom. A BHV Marais vagy a Galeries Lafayette Haussmann egész napos programnak is jó. A Saint-Paul metrómegálló környékén lévő utcák pedig rengeteg felfedezésre váró, apró boltocskát rejtenek.

Látnivalók: a kedvenc parkjaim: a Luxemburg-kert, a Parc Floral, a La Villette, a Parc Monceau, a Jardin des Plantes, a Parc des Buttes-Chaumont és a Montsouris. Szeretek nagy sétákat tenni a Trocadéro, a Bastille, a Saint-Paul templom, a Panthéon és az Odéon környékén. Szerintem érdemes megnézni például a Palais-Royal-t, a Madeleine és a Saint-Étienne-du-Mont templomot, illetve a Vendôme teret és a környező utcákat. Néhány metrómegálló szintén említést érdemel: például az Arts et Métiers, ami egy tengeralattjáró belsejére emlékeztet vagy a Louvre-Rivoli, ami egy múzeumra hasonlít. A kilátás felejthetetlen Montparnasse-toronyról, ne hagyd ki! Azt tapasztaltam, kevesen tudják, hogy fel lehet menni a Cathédrale Notre-Dame tetejére is, a harangtornyokhoz. Igaz, elég sok lépcsőt kell megmászni, de abszolút megéri! A Gare de Lyon pályaudvartól nem messze található egy másik érdekesség: a Rue Crémieux színes házikói. Nagy kedvenceim még az üvegkupolával fedett passzázsok és galériák is, például a Passage des Panoramas, a Galerie Véro-Dodat vagy a Passage Verdeau és a Galerie Vivienne. Amit még érdemes meglátogatni Párizsban, az a Château de Vincennes várkastély.   

Szerző: Borbély Gabriella, a Jewellery Page ékszerbloggere

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás

Az én utcám: Kemény Zsófi az én utcám

Az én utcám: Kemény Zsófi