Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a múzeumokból?

2019. november 09.
Legtöbbször csupán egy apró szeletkéjét látjuk egy nagyobb múzeum kiállított tárgyainak. Ha nem csak a kötelező köröket akarjuk letudni és igazi tapasztalatra vágyunk, szükségünk lesz egy tervre.

Irreális elvárás, hogy a párizsi Louvre, a londoni British Múzeum vagy éppen a budapesti Szépművészeti Múzeum minden egyes kiállítási darabját megnézzük egyetlen látogatás alkalmával. Ehhez tíz is kevés lenne. Ám lehet élvezni és megtapasztalni egy ekkora múzeum igazi hangulatát, csupán tervet kell készítenünk.

Értsük meg a helyet
“Miután belépünk egy múzeumba, járjuk gyorsan körbe a tereket negyed óra alatt anélkül, hogy bármit tüzetesebben megnéznénk, egyszerűen térképezzük fel, mi hol van, próbáljuk megérteni a hely koncepcióját, majd üljünk le egy kávéra, és gondoljuk át, mik azok, amiket igazán érdekesnek találtunk” – javasolta Nick Gray idegenvezető.


Szerinte a legnagyobb probléma az, hogy az emberek túl sok időt és energiát pazarolnak a bejárathoz közel eső termek kiállításaira, így az épület távolabbi szárnyaira egyszerűen nem marad energiájuk. Telítődnek, mire addig jutnak. “Ha gyorsan átfutjuk a helyet, majd iszunk egy kávét, közben el tudjuk tervezni, milyen sorrendben és miket szeretnénk közelebbről és tüzetesebben megszemlélni” – tette hozzá az idegenvezető.

Csak kényelmesen
A múzeumlátogatás nem sprint, inkább maraton. A kényelmes öltözék és lábbeli legalább olyan fontos a múzeumlátogatáshoz, mintha futni indulnánk, hiszen több kilométert és órákat gyalogolunk, a termek között pedig nincs sok lehetőség az üldögélésre.

Kerüljük el a sort
A művészeti vagy történelmi tárgyak megértése néhány csendes pillanatot igényel. Ám szinte lehetetlen egy hatalmas festményt vagy egy hatezer éves szobrocskát anélkül értékelni, hogy meg ne állnánk előtte. Ez előbb-utóbb oda vezet, hogy az emberek feltorlódnak.


Különösen, ha a legnépszerűbb időpontokban látogattunk el az adott múzeumba. “A vasárnap délután a leglátogatottabb idősáv a múzeumokban. Ha ráadásul ez egy esős, hideg vasárnap, biztosan több emberre számíthatunk” – mondta az idegenvezető. A legtöbb nagy múzeumnak van olyan hétköznapja, amikor a szokásos hat óra helyett este nyolc-kilenc óráig is nyitva vannak. Az idegenvezető tapasztalata szerint ilyenkor vannak a legkevesebben. Ha ilyenkor nem tudunk odaérni, annyit tehetünk, hogy nem nyitásra érkezünk, így elkerülhetjük a látogatók első rohamát, és a főbejárat helyett az oldalsó, kisebb pénztárakat használjuk.

Használjuk ki az forrásokat
Ha szeretnénk alaposabban megismerni egy-egy múzeum látnivalóit, biztosan találunk minden helyen különböző eszközöket arra, hogy ezt megtegyük. A leírt ismertetők, telefonos applikációk rengeteg plusz információt tartalmaznak. Megéri benevezni egy-egy vezetett túrára is, hiszen így a kérdéseinkre is választ kaphatunk.

Ne vigyük túlzásba
A legtöbb múzeum túl nagy ahhoz, hogy egy nap alatt végigböngésszük. Még a kicsi, speciális, egyetlen dolognak szentelt helyek gyűjteménye is több száz elemből áll, így meg se kíséreljünk mindent megnézni, mert kiégünk még a vége előtt. “A múzeumlátogatásnak nem az a lényege, hogy a belépődíj áráért minél több tárgyat, festményt megnézzünk. Csak addig maradjunk, amíg tényleg jól érezzük magunkat, és ne legyen bűntudatunk. Térjünk inkább vissza más alkalommal. Megéri, mert minden alkalommal valami újat fedezünk fel úgyis” – javasolta az idegenvezető.

Forrás: The New York Times
Fotó: Unsplash