Gyere velem vidékre: Nagykovácsi cidriben

2020. január 10. |

Öltözz fel jól, mondta Csabi, miközben mindketten olyan műgonddal készülődtünk a szekrény előtt, mintha a Hold felszínére készültünk volna lépni. Előkerült a vízálló túranadrágom, a héjkabátom és sísapkám, egy szóval minden, amit néhány hónapja az őszi Izlandon viseltem. Annak ellenére, hogy néha hiúságból felejtem otthon a sapkámat, tudtam, hogy ezúttal a túra nem arról fog szólni, hogy megsétáltatom a legcsinosabb gyapjú pulóverem. A biztonság kedvéért tettem néhány plusz réteget a hátizsákomba, hátha hűvösebbnek érkezik az időjárás a Nagykovácsiban, mint amilyennek a napsütötte erkélyen gondoltam.

Bemelegítő gondolatok

Néhány évvel ezelőtt, egy napsütötte, langyos tavaszi napon Hűvösvölgytől indulva kirándultunk el Nagykovácsiba. A cél pedig híres neves cukrászdája volt. Azóta sem tudom, hogy azért maradtak szép emlékeim arról a sziklamászós-caplatós túráról, mert végső soron valóban élveztem, vagy mert a célban a sütemény minden nehézséget elfeledtetett velem. Valamilyen szép emlékem biztosan fűződött hozzá, mert amikor Csabi megkérdezte, mi lenne, ha Nagykovácsiba mennénk túrázni, boldoggá tett az ötlettel. 

Különben az olyan főváros közeli kis települések közé tartozik, amikben felújított parasztházak és hangulatosan berendezett kirakatú üzletek sorakoznak, hátterükben pedig erdővel borított hegyek magasodnak, vagyis ahol igazán idillinek tűnik az élet. 

A szeles Nagy-Szénás

A Volvót a túraútvonalakba torkolló Rózsa utcában tettük le. Úgy döntöttünk, a túrát mászással kezdjük és majd ereszkedéssel fejezzük be. Hamar rájöttem, hogy minden ruhaneműmre szükség lesz, ha nem akarok megfagyni. Igaz, sütött a nap, de a fák között fagyos szél süvített át, ami felfelé menet egyre erősödött. 

Ez volt az idei első túránk, ezért a cidri ellenére mindketten élveztük, hogy végre a szabadban lehetünk. Testem-lelkem kiéhezz már rá, hogy az evéssel, alvással és sorozat maratonokkal töltött ünnepek után a négy fal helyett fák vegyenek körül. A klímaválság réme itt is felütötte a fejét, az övények még havasak voltak, sok növény viszont már rügyezni kezdett. Vajon mi lesz velük, hogy visszatér a fagy? 

A Nagy-Szénásra a piros jelzésű, kellemesen meredek útvonala vitt fel. Ahhoz képest, hogy a hegycsúcshoz közeledve egyre reálisabbá vált a félelmem, hogy egy nagyobb erejű szél magával ragad és le sem tesz addig, amíg nem találkoztam a Száz év magány Szép Remediosával, rengeteg futóval és túrázóval találkoztunk. A tetőre érve azonnal az jutott eszembe, hogy a csupasz lankákon bizony őrületes szánkózást lehet rendezni, amikor leesik a hó. 

Séta a jutalomig

A Nagy-Szénástól már csak ereszkedtünk a túra hátralevő részében, és mivel az ösvényt az erdő védte a széltől, ez volt a legélvezhetőbb szakasz. A barna avart vékony hóréteg borította és a mohás törzsű fák ágai között besütött az erőre kapott téli nap, a bozótban pedig találam egy elhagyott madárfészket. Hamarosan feltűntek előttünk a nyugaton tornyosuló, távoli hegyek. Észre sem vettük, hogy magunk mögött hagytuk a Kutya-hegyet. 

Eredetileg azt tevezti, hogy felmegyünk a Nagykovácsi túloldalán magasodó kilátóba is, de ezt az időjárásra és a korai sötétedésre való tekintettel lefújtuk. A sárga jelzésre kanyarodva visszafordultunk a település felé, a szigorúan textil szalvétába csomagolt szendvicseinket menet közben ettük meg. Nagykovácsiban aztán a főtér felé vettük az irányt, pontosabban a Lilipop Kávéház felé, ahol aztán feltnoltunk az isteni süteményeikből. 

Gyere velem Nagykovácsira!

Az idei első túránk a megszokottnál rövidebbre sikerült, 10 kilométeresre, amit két és fél óra alatt jártunk le meg-megállva, fotózva és a széllel küzdve, de természetesen ez a kirádulás (szép időben) bővíthető. 

Fotók: Jakab Csaba

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás

Az én utcám: Hidas Judit az én utcám

Az én utcám: Hidas Judit