Nemrég fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy, a homeopátia iránt mélyen elkötelezett édesanya mesélt lelkendezve a kislánya óvodai beszoktatásáról: „Rozi minden reggel szívszaggatóan zokogott utánam, de komolyan mondom annyira, hogy már nem tudtam mit kezdeni vele. Végül pár nap után az orvos felírta ezt a port, amit csak belekevertem a reggeli kakaójába, és azóta tényleg megszűntek ezek a kibírhatatlan sírásrohamok.” Világos, hogy a homeopátiás szerek fényévekre vannak a vényköteles nyugtatóktól, azonban a „gyógyszer” bevételének hátterében húzódó elv hasonló: valamilyen, akár teljesen normálisnak tekinthető lelki fájdalmunk van? Semmi gond! Itt van valami, amit csak be kell venni, és elmúlik.
Az anyja távozására sírva-toporzékolva reagáló kislány reakcióinak megfékezésére használt por kémiailag valószínűleg veszélytelen – de mi a helyzet azzal a gyerekkorunk óta sulykolt üzenettel, miszerint az érzelmi problémáinkra elsősorban ilyen-olyan pirulák kínálnak majd megoldást?
Te változz, ne a terheid!
„A drogfogyasztás nők körében is meglehetősen elterjedt jelenség, legfeljebb a népszerű és gyakori szereket illetően fedezhetők fel különbségek – állítja Dienes Erika addiktológiai szakpszichológus. – Míg a férfiaknál főként a maszkulinitást hangsúlyozó, teljesítményfokozó drogok kedveltek, addig a nők nagyobb arányban szoknak rá a »szelídítőkre«, vagyis a legálisan is megszerezhető altatókra és nyugtatókra.” Kutatók ráadásul azt is megállapították, hogy a női szerhasználók jóval nagyobb része küzd pszichés problémákkal, mint férfitársaik, mondja a szakember.
A nemek közötti eltérések okai azonban kevésbé a biológiai különbségekre, sokkal inkább a társadalom szerepelőírásaira vezethetők vissza. „Amíg a férfiaktól leggyakrabban aktivitást, a 10–12 órás munkanapokon való derekas helytállást, dominanciát, magabiztosságot és erőt várunk el – folytatja a pszichológus –, addig nők esetében a mai napig egyfajta passzivitást vagy legalábbis gyengédséget és alárendelődést értékel a környezet. Gondolj például arra a reklámra, amelyikben egy dolgozó nőt egyszerre hajt a főnöke, a hisztis gyereke és az iratkötegeket elé pakoló munkatársai. Kirobban – ha jól emlékszem, szétlapít egy almát a tenyerében –, majd erre a dühkitörésre érkezik válaszként a reklám kínálta megoldás. Miért is? A mondanivaló világos: a nőknek korlátlanul terhelhetőeknek kell lenniük, ha pedig úgy érzik, hogy nem képesek megküzdeni a nyomással, ahelyett, hogy jelezhetnék, hogy kevesebb feladatot tudnak csak elvégezni, illetve ahelyett, hogy nyíltan hangot adhatnának az érzéseiknek, inkább változtassanak önmagukon!”
Fotó: Profimédia – Red Dot
Persze a szélsőséges gyógyszerellenességnek is nagy divatja van manapság, holott a képet annyiféle körülmény árnyalhatja. Emlékszem, dr. Unoka Zsolt pszichiáter a Pánik című magyar film bemutatóját követő kerekasztal-beszélgetésen megjegyezte: a gyógyszerszedés nem cél, akadnak ugyanakkor páciensek, akiknek aktuálisan nincs idejük vagy lehetőségük valamilyen egyéb, hosszabb távon hatásos módszert kipróbálni, viszont a tüneteikre azonnali megoldást szeretnének. A pszichoterápia, az autogén tréning, a sport vagy jóga remek válaszok a stresszre, de az a szociális fóbiás, akinek másnap kell megtartania élete első angol nyelvű prezentációját, elképzelhető, hogy valamelyik szorongásoldót részesíti majd előnyben. Az a kétgyerekes édesanya, akit a múlt héten hagyott el a férje, holnap fogja elvállalni a harmadik másodállását, és egy új lakást is fel kell hajtania egy hónapon belül, nem biztos, hogy „ráér” a szelídebb szorongáscsökkentők valamelyikére szavazni.
„A gyógyszerszedés akkor válik problémássá – magyarázza Dienes Erika szakpszichológus –, amikor a beteg valamennyi nehézségére kizárólagos válasszá válik. Egyhangú az életem? Magányosnak érzem magam? Kritizált a főnököm? Összevesztem a szüleimmel? Végül is mindegy, bekapok egy nyugtatót, és elmúlik a feszültség. A konfliktusokkal való szembenézést hosszabb távon nem lehet gyógyszerekkel helyettesíteni, hiszen egy idő után maga a gyógyszerhasználat is problémák forrása lehet.”
Bagatell?
Szakértők szerint a női szerhasználat amiatt is különösen veszélyes, mert a többnyire legális, orvos által felírható drogok azt az illúziót keltik a fogyasztóban, hogy ártalmatlan, sőt az egészség – stresszmentesség, soványság stb. – megőrzése érdekében akár hasznosnak is bizonyuló szereket használ. Mivel a nyugtatók beszerzéséhez alapvetően nincs szükség alvilági összeköttetésekre, és dílerek helyett fehér köpenyes orvosokkal és gyógyszerészekkel kell kapcsolatokat építeni, a függők továbbra is fenntarthatják önmaguk és a környezetük előtt a hétköznapiság és a természetesség álarcát – akkor is, ha már nagy a baj.
Amellett, hogy a nők hajlamosabbak bagatellizálni a gyógyszerhasználatot, további rizikótényező, hogy a férfiaknál jóval gyorsabban válhatnak függővé. (Állatkísérletek is bizonyítják, hogy a nők érzékenyebbek a drogok jutalmazó aspektusaira. Amikor a kutatók olyan ketreceket alakítottak ki az állatoknak, ahol önmaguknak adagolhatták a heroint, kokaint vagy akár a marihuána hatóanyagát, a nőstények jóval gyakrabban „kínálták meg” magukat, ráadásul egyre nagyobb mennyiségekkel.) A drogról való leszokást célzó programok kidolgozói szerint egyre inkább figyelembe kéne venni a két nem eltérő sajátosságait, az úgynevezett „genderszempontokat” is ahhoz, hogy sikeres rehabilitációs intézményeket állíthassanak fel. A nők – a rejtőzködés és a szégyenérzet miatt – ritkábban kérnek segítséget, mint a férfiak. Jó hír ugyanakkor, hogy ha sikerül bevonni őket valamilyen segítő programba, akkor az ellenkező neműeknél többet profitáltak a beszélgetésekből.
A teljes cikket a Marie Claire novemberi számának @Work mellékletében olvashatjátok el!
