Vagány Vasárnap, a magyar startup világ San Franciscó-i irodái

2013. október 27.
Egy kis kirándulás a budapesti Prezi irodában, egy vagány, San Franciscó-i nő szemüvegén keresztül.

Vagány Vasárnap

A vasárnap Ashley Whitlatchról fog szólni, akivel a Prezi budapesti irodájában találkoztam. Ashley most csak egy hétre jött a magyar fővárosba, de gyakran dolgozik hosszabb ideig a budapesti irodában. Azonkívül, hogy folyamatosan tanul magyarul, ez a vagány és kedves nő imádja a kávét, sokat jótékonykodik, TOM cipőket hord, nem utolsósorban pedig egy rendkívül izgalmas programot vezet a Prezin belül.

„Engem alapvetően azért vettek fel a Prezihez, hogy az egyetemi diákoknak szóló, úgynevezett követprogramot koordináljam. Először az Egyesült Államokban kezdtünk el terjeszkedni, de annyi külföldi diák csatlakozott, hogy úgy döntöttünk, globálissá tesszük ezt a programot, amely hatalmas energiákat követel. Az első évben 16 országot jegyeztünk, most viszont a második évben 33 ország egyetemein vannak követeink. Nagyon inspiráló a világ minden tájáról származó fiatalokkal együtt dolgozni, összefogni őket. Fontos, hogy az egyetemen elkezdjék már a Prezi használatát, és ezt a társaiknak is megmutassák. Ezért workshopokat és különböző szakmai programokat szervezünk nekik.”


A Prezi budapesti irodájának belső tere

Ashley arról is mesélt, hogy a program vezetése azzal jár, hogy a diákok néha abban a tévhitben élnek, hogy ő nonstop elérhető. Emiatt nagyon kell figyelnie arra, hogy már az elején lefektessen bizonyos szabályokat, amelyek védik a magánéletét. „Itt vagyok, elérhető vagyok, de ne hívj fel Skype-on vagy telefonon hajnali kettőkor, sem hétvégéken, ünnepnapokon, hanem küldj egy e-mailt, és válaszolni fogok. Ha ezt az elején tisztázod, mindenki tudni fogja, hogy van magánéleted, és tisztelni fogják. Azt is nagyon fontos, hogy ezt ne csak mások, hanem saját magad számára is világossá tedd, azért, hogy megtaláld az egyensúlyt és a harmóniát a magánélet és a munka között, ami azért nem könnyű manapság.”

Ashley nagyon örül, hogy ilyen jól el tudja választani a munkáját a magánéletétől, mert így igazán el tud mélyülni a hobbijaiban. „Televízió nélkül nőttem fel, ezért imádok olvasni, és nagyon fontos, hogy zavartalanul kikapcsolódhassak az olvasmányaimban. Jógázni is szeretek, de persze ez már szinte klisészerű a startup világban” – mondta nevetve. Amikor Budapesten van, rengeteg képet készít, mert nagyon érdekesnek tartja a régi épületeket, ilyenekből az Egyesült Államokban nincs túl sok. „Igazából otthon érzem magam Budapesten is, olyan, mintha lenne egy második otthonom. Kiismerem magam a kis utcákban, felfedezem az apró boltokat, és szerencsére sok barátom van már itt is. Talán én vagyok az egyetlen a San Franciscó-i irodából, aki tanul magyarul is. Imádom a nyelvet, szerintem nagyon izgalmas, és szuper érzés, amikor bemegyek egy boltba, és magyarul beszélek az eladókhoz.”

Ashley nagyon sok diákkal dolgozik együtt, ezért határozott véleménye van az új generációkról – ezt a videóban meg is hallgathatjátok.

Ha nagyobb felbontásban is szeretnéd megnézni a fotógaléria képeit, kattints ide!