14. nap: Végre visszakapjuk a szabadságunkat!
Sziasztok! Jó reggelt Szicíliából!
Már csak egy nap, és újra érezhetjük, hogy a szabadság íze sós. Végre kimehetünk a tengerhez, és újra kite szörfözhetünk is, bár a kijárási tilalmat egyelőre a kijárási korlátozás váltja fel. Fokozatosan térünk vissza a régi életünkhöz. Csak azért nem írom, hogy megszokott, mert már azt is megszoktam, ahogy most élünk. Mégis azt hiszem, ez a nap ünnepnapként fog bevonulni az életünkbe. Végre visszakapjuk a szabadságunkat!
Csak részben, mert a digitális oktatás továbbra is folytatódik nálunk. Annyira összefolytak a napok, hogy a kisfiam hétfőn azt hitte, hogy vasárnap van, és nem „ment be” a suliba. Persze amikor az emlékeztetőt küldték, pont vásárolni voltam, és nem tudtam neki szólni. Amikor hazaértem, nagyon mérges voltam, hogy suli helyett Fortnite-ozik. Figyelmeztettem, hogy most egy napig nem játszhat. Ez a dolog nem maradhat következmények nélkül. Gyerek válasza: „De anya, miért?” „Azért kisfiam, hogy tanulj a hibádból!” „De anya! Úgy rontottál be a szobámba, mint egy tízfős FBI kommandó! Szerinted ebből nem tanultam?”
Szente Veres Adrienn és családja hét éve él már Szicíliában, a férjével, Gáborral mindketten a turizmusban dolgoznak, kisfiúk Benedek pedig már kint kezdte az iskolát. Az olaszországi koronavírus-járvány Adriennék életét is fenekestül felforgatta, a családnak házi karanténba kellett vonulnia, és be kell tartania a rájuk rótt szigorú szabályokat. Karanténnaplóját elsősorban saját maga szórakoztatására kezdte el Facebookon írni, pozitív hozzáállása és humoros bejegyzései azonban hamar felkeltették az emberek figyelmét.
Tudom, hogy mindenkinek tele van a hócipője a karanténnal, és még talán a vicces gifek is már mindenkinek a könyökén jönnek ki, mégis mielőtt újra felvesszük a régi tempót, szeretnék összefoglalva, tisztelettel visszaemlékezni arra az időszakra, ami velünk történt. Vagyis hogy nem én, hanem szeretném idézni egy olasz tüdőgyógyász megható szavainak részletét. Ezzel is arra emlékeztetve magamat, hogy milyen hálás vagyok, hogy a családom és a rokonaim egészségesen megúszták ezt a rémálmot.
Olvasd el a karanténnapló korábbi bejegyzését is!
Következzen akkor az összefoglaló: „Elmenőben van egy teljes nemzedék. Némán, alázattal, amilyen alázatos némaságban, munkával és áldozattal telt az életük. Elmenőben a Lambretták, a Cinquecento és Seicento nemzedéke, az első hűtőszekrényeké, a fekete-fehér tévéké. Velük együtt távozik most a tapasztalat, a belátás, a türelem, a rugalmasság, a tisztelet, és ki tudja, hány órányi elfeledett imádság. Magányosan mentek el, a kezüket senki nem fogta, nem leheltek utolsó csókot az arcukra. Mentek a nagyszüleink, országunk történelmi emlékezete, az emberiség kulturális öröksége. Olaszország tartozik nektek egy köszönömmel, 60 millió kedves gondolattal, amely utolsó utatokon elkísér.”
Én is köszönömmel tartozom Magyarországnak, hogy ilyen fegyelmezetten betartotta a szabályokat, és hogy biztonságban tudhattam a szüleimet a messzi távolból. Ölelés, Adri
