Szeptember elsejével indultak először iskolába a diákok a nyári szünet után, de sok intézményben már másnap megkezdődtek a diák- és pedagógussztrájkok – és egyelőre még tartanak is. Szeptember 2-án több ezren vonultak fel az oktatás jövőjéért: itt a diákok omladozó iskolaépületekről, elavult tananyagról és túlhajszolt tanárokról beszéltek, miközben az oktatásért való harc szimbólumának számító kockás anyagból tűztek ki zászlót. Két nappal később, vasárnap este négy fővárosi gimnázium előtt virrasztást tartottak a magyar oktatásért, kávékkal és pokrócokkal dacolva az egyre hűvösebb éjszakákkal. A Tanítanék Mozgalom pénteken szintén bejelentette, hogy a hétfői nappal folytatják a polgári ellenállást: azt javasolták a pedagógusoknak, hogy minden hét valamelyik napján tagadják meg a munka felvételét – akár csak néhány órára, vagy egy teljes napra.
Mindez persze egyáltalán nem érkezett váratlanul: már nyáron bejárták a sajtót azok az álláshirdetések, melyekben az iskolák annyira kétségbeesetten kerestek munkaerőt, hogy még megfelelő szakképesítéssel nem rendelkező jelentkezőket is felvettek volna. Nyugdíjas pedagógusokkal, más tantárgyakra szakosodott tanárokkal és lelkes amatőrökkel próbálták – és próbálják továbbra is – betölteni az oktatási rendszerben tátongó lyukakat, miközben a még kitartó pedagógusok méltatlan bérek és egyre súlyosbodó munkaterhek mellett kénytelenek dolgozni. „Az oktatási rendszerünk válságos helyzetben van, a rendszerszintű tartalmi és strukturális problémák miatt hosszú évek óta kongatják a vészharangot szakmai szervezetek, így a Tanítanék is. A kormányzat 12 év alatt nemhogy nem enyhítette ezeket a problémákat – ilyenek például az elavult oktatási tartalmak, diákok és tanárok túlterheltsége, az esélyegyenlőtlenség és szegregáció kérdései, az iskolaépületek nagyon sok helyen lerobbant állapota, és még hosszan sorolhatnám – , de súlyosbította is őket átgondolatlan lépéseivel, a túlzott központosítással, az ásatag autoriter szemléletével” – magyarázza Törley Katalin pedagógus, a Tanítanék Mozgalom alapítója. Ahogyan Törley rámutat, jelenleg már több mint 10 százalékos pedagógushiány terheli az oktatási rendszert, a helyzet pedig egyre csak súlyosbodik, hiszen a pedagógusi pálya nyilvánvalóan nem számít kecsegtető karrierképnek a mai fiatalok szemében. „A vérlázító kezdő fizetés több mint tíz évig változatlan, de ma már a több évtizede a pályán levők is napi egzisztenciális gondokkal küzdenek, rengetegen hagyták el a pályát ilyen gondok miatt” – teszi hozzá a pedagógus.
A legtöbb oktatással foglalkozó szakember egyetért abban, hogy azonnali bérrendezésre volna szükség – a Tanítanék álláspontja szerint az oktatásban dolgozók bérét legfeljebb két év alatt fel kell zárkóztatni a diplomás átlagbér szintjére. Ez a régóta égető „gyorssegély” lenne az első lépés, hogy elindulhassanak az oktatási rendszerben szükséges reformok, csak a méltó munkakörülmények biztosítása után lehet elkezdeni beszélni szakmai kérdésekről. Pedig azokból is van bőven: a frontális, készségek helyett szinte kizárólag a lexikális tudásra koncentráló tanítás helyett sokkal kreatívabban, gyakorlatiasabban és izgalmasabban is lehetne oktatni a gyerekeket.
Annyi biztos, hogy a jelenlegi helyzet világossá tette, a magyarországi oktatásnak ebben a formában nincs jövője. Ha a kormányzat nem cselekszik, lassan tényleg nem marad már szakember, aki a jövő iskolásait tanítaná. A változások kiharcolása épp ezért nem csak a pedagógusok dolga, ezt az elmúlt időszakban a diákok és a szülők is felismerték. A fiatalok által szervezett diáktünetések mellett most a szülői közösségekben is korábban nem látott összefogások fonódtak, hogy a szülők a pedagógusokat segítve, velük együttműködve küzdjenek gyerekeik jövőjéért.
Szülők az iskolákért
„A szülői érdekérvényesítés Magyarországon ma még gyerekcipőben jár, ezt sajnos nem tanultuk meg, keveseknek van erről pozitív tapasztalata. Most a szülők leggyakrabban a kétségbeesés állapotában vannak, amikor kiderül, hogy nincs elég pedagógus az iskolában, óvodában” – kezdi Miklós György, a Szülői Hang Közösség szóvivője. Oldalukon nemrégiben 12 pontban foglalták össze, hogyan léphetnek fel a szülők a pedagógushiánnyal szemben – olyasmiket javasolnak például, hogy dokumentáljuk a pedagógushiányt az ombudsmannál, tegyünk panaszt az intézményvezetőnél és a fenntartónál, vagy hogy építsünk aktív szülői közösségeket, de olyan, a gyerekek szempontjából hasznos tanácsokat is adnak, mint „engedjük el a nem reális elvárásokat gyermekünk felé”, vagy „fejlesszük gyermekünk önállóságát, tanítsuk meg a hatékony tanulás módszereire”.
Miklós szerint összefoglalójuk célja, hogy „az elkeseredésből cselekvés, előrelépés váljon, ne hagyjuk, hogy a csüggedés és a letargia állapotában maradjunk”. De ehhez szerinte szükség lenne szemléletváltásra is, arra, hogy a szülők tudatosítsák, a hatékony érdekérvényesítéshez közösségben kell működniük, össze kell fogniuk egymással, sőt, a diákokkal és a pedagógusokkal is. A szolidaritáshoz és közösségépítéshez vezető út első lépései lassan, de biztosan zajlanak. A Szülői Hang tapasztalatai szerint a legtöbb szülő mára megértette, milyen nehéz helyzetben vannak a pedagógusok, és a többségük támogatja a béremelésre és munkateher-csökkentésre vonatkozó követeléseiket. „Ugyanakkor a szülők jelentős része még nem értette meg, hogy milyen nagy a probléma, és ez mennyire súlyosan és negatívan érinti a gyerekeket – teszi hozzá Miklós. – Általánosságban jellemző, hogy elviekben a szülők támogatják a pedagógusokat, de a támogatás még nem elég erős. Kevesen vannak a szülők közül, akik hajlandóak lennének áldozatot hozni, erőfeszítést tenni a pedagógusok érdekében. Sokkal több szülőnek kellene részt vennie az érdekvédelmi akciókban, nyilvános kiállásokban. És fontos megérteni azt is, hogy a pedagógusok – és végső soron a gyerekek – érdekében áldozatot kell hozni: a pedagógusok béremelésére pénzt kell fordítani a költségvetésből akkor is, ha az a pénz valahonnan máshonnan hiányozni fog. Hosszú távon akár sokszorosan is megtérülhet az oktatásba befektetett pénz, de ehhez hosszú távú gondolkodásra van szükség. Sok szülőnél még nincs meg ez a fajta erős elkötelezettség, sokan a helyi iskola/óvoda pedagógusait hibáztatják, és nem látják, hogy a bajok gyökere központi, itt országos problémáról van szó, amelynek megoldásáért a kormányzat a felelős.”
A jövő kezdete
Bár a valódi megoldásnak fentről kell érkeznie, az aktivizmus, a politikai nyomásgyakorlás fontos és egyelőre gyakran még nem túl hatékonyan kihasznált eszközök a társadalom céljainak eléréséhez – ez a mozgalom most változtathat ezen. Miklós arra biztatja a szülőket, hogy csatlakozzanak online közösségükhöz, és igyekezzenek szorosabbra fűzni a viszonyt azokkal a pedagógusokkal, akikben megbíznak. Szükségük van a támogatásra, hogy kitartsanak, pláne, hogy a kormány felől segítség és tárgyalási hajlandóság helyett leginkább csak fenyegetés érkezik: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár nemrégiben levélben kérte a pedagógus szakszervezeteket, hogy ne támogassák az oktatásban dolgozók polgári engedetlenségét, mivel azzal rossz példát mutatnak a diákoknak. Törley szerint ez a levél „sokkal inkább zsarolás és alig burkolt fenyegetés volt, mint kérés”. A pedagógus megjegyzi, a történelemtanár végzettségű államtitkár esetleg feleleveníthetné tanulmányait azokról a történelmi helyzetekről, amikor a polgári engedetlenség volt az egyetlen morálisan elfogadható tett a rossz, kártékony, ártó törvényekkel és hatalmi berendezkedésekkel szemben. „Ha ez nem sikerül neki, akkor kérdezze meg a környezetében lévő fiatalok véleményét tanáraik kiállásáról. Véleményem szerint a diákok rengeteget tanultak abból, ami az előző tiltakozási hullámban történt: bátorságról, az igazság kimondásáról, szolidaritásról, emberi és szakmai tartásról, szabadságról. És mi is tanulhatunk tőlük…”
Mikor a sztrájkok jövőjéről kérdezzük, Törley Katalin bizonytalanul felel. „Eddigi tapasztalataim szerint a jelenlegi hatalom csak az erőből ért, ezért van szükségünk széles körű társadalmi támogatásra. Félek, hogy hosszan kell még kitartani, ami senkinek nem könnyű, mindenkinek fáj, annak is, aki engedetlenkedik, annak is, aki a törvényes keretek között sztrájkol, s azoknak a gyerekeknek, családoknak is, akik ezt szintén átélik.” Ettől függetlenül biztos benne, hogy az ellenállást folytatni kell, hiszen ha feladják, és nem érik el céljaikat, „az oktatási rendszerünk menthetetlenül összeomlik”.
Fotó: Getty Images