Hogyan jellemeznéd a Példaképünk, Beckham sorozatot?
Nos, ez egy olyan sorozat, amely sok gyermek és sok felnőtt számára is inspiráló lesz. Visszavisz minket a gyökereinkhez, és megmutatja, milyen fontos az emberek számára az amatőr futball.
És hogyan jellemeznéd a Példaképünk, Beckhamet három szóban?
Inspiráló, érzelmes és felemelő.
Mi motivált arra, hogy részt vegyél ebben a sorozatban?
A motivációm, hogy részt vegyek ebben a sorozatban, az volt, hogy visszaadjak valamit az embereknek. Lehetőségem van más módon is jót tenni, azonban az Echo League-nek (Ifjúsági Labdarúgó Liga) még nem tudtam meghálálni karrierem elindulását. Ez az oka annak, amiért szerettem volna részt venni a sorozatban.
Milyen érzés volt ebben a projektben részt venni, és miért olyan fontos számodra?
Nagyon élveztem, hogy a fiúk, a csapat, a szülők és az edzők között lehetek. Előhozta emlékeimet fiatalabb éveimből és lehetőséget adott arra, hogy végre én is visszaadhassak valamit. Igazán különleges volt visszatérni abba a ligába, amelyben gyerekkoromban játszottam. Nagyon élveztem a fiatal játékosokkal a közös munkát és a velük töltött időt – visszarepítettek abba az időbe, amikor a Ridgeway Roversben játszottam. Számomra ott kezdődött minden.
A forgatási helyszínek és a mérkőzések nagy része Kelet-Londonban zajlott, ahol születtél, edzettél és ahonnan elindultál. Milyen érzés volt visszatérni a gyökerekhez? Sok személyes emléket hozott elő?
Kelet-Londonba visszatérni mindig különleges számomra, de visszatérni a srácokkal ebbe a ligába, számomra egy igazán különleges pillanat volt. Az, hogy ezt a sorozatot ott forgattuk, ahol gyerekként felnőttem, ahol edzettem, olyan érzés volt, mintha az életem egy fontos köre zárult volna be.
Milyen érzés visszatérni az East Endre, ahol felnőttél? Mennyire változott meg?
Hogy őszinte legyek, az East End nagyon sokat változott az elmúlt évek során, rendszeresen visszajárok. Nem először jöttem el újra, de most először töltöttem igazán minőségi időt a pályákon és Kelet-Londonban a fiúkkal. Mindig jó hazamenni és ott lenni. Szerintem ez London legjobb része, így persze mindig jó érzés visszamenni.
A sorozat nagy része pedig az inspirációról és a fiatalok ösztönzéséről szól. Neked ki volt az inspirációd fiúkorodban?
Amikor annyi idős voltam, mint ezek a fiatal játékosok, édesapám volt az inspirációm. Neki akartam nyerni. Jól akartam játszani neki, miatta és persze anyukám miatt is. Anyukám volt az, aki elvitt az edzésekre, a meccsekre, amikor apukám dolgozott. A szüleim és Bryan Robson inspiráltak.
Felnőttként már nyilvánvalóan te is a pálya széléről figyelted, ahogy a három fiad focizott. Mennyire befolyásolják a szülői tapasztalataid a sorozatban töltött idődet?
A sorozatban való részvétel előhozta azokat az érzelmeket, amelyeket valószínűleg anyukám és apukám is érzett. A pálya szélén állni, és látni, ahogy nemcsak az apukák kiabálnak, hanem az anyukák is, talán még jobban kiabálnak a fiaikért, a fiaik és az ellenfél csapata ellen. Ez tényleg visszavitt engem ahhoz, amiről az Echo League szólt, az alulról építkező foci szólt, és amiről az amatőr labdarúgás szól. A szülők a pálya szélén, a játékosok testvérei egytől egyig részt vesznek a játékban. Különleges a pálya széléről figyelni az amatőr meccset.
Mit gondolsz, mit tanultál a játékosoktól a velük eltöltött idő alatt, amikor beleláttál néhányuk életébe és hátterébe is? Az egyik legelképesztőbb dolog, hogy mennyire szeretnének a szüleiknek és a szüleikért is játszani.
Sokat tanultam, többet, mint amire számítottam! Nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül és az otthonukban is értékes időt tölthettem a fiúkkal, és néhányukat közelebbről is megismerhettem. Tudod, Kuro mellett ülni, hazamenni vele – az anyukája egyébként a legfinomabb vacsorát készítette nekünk –, de egymás mellett ülni, megérteni és meghallani, hogy nap mint nap min megy keresztül. Apaként az embernek van fogalma arról, hogy min mehetnek keresztül a gyerekek, és hogy mivel kell szembenézniük. Ezt a sorozaton keresztül élhettem át és tanulhattam meg újra. Nemcsak Kuro, hanem a többi fiút esetében is. Amikor iskolába mennek, vagy amikor hazafelé tartanak, és arról beszélnek, hogy valójában milyen dolgokon kell keresztülmenniük, az szívszorító, aggasztó és ijesztő néhány játékos számára. Megtanultam, hogy ezek a fiatal srácok szeretik a családjukat, szeretik a csapattársaikat, keményen dolgoznak, és tudják, mit akarnak. Minden alkalommal, amikor leültem a játékosokkal, és megkérdeztem tőlük, hogy „Mit szeretsz a legjobban?”. A legtöbbjük – egy kivételével, aki azt mondta, hogy a „pizzát” – az anyukájukat és az apukájukat mondta. Még akkor is, ha az a kisfiú, aki azt mondta, hogy pizza, utána szüleit említette… Minden a családjukról szól, és ez az, ami igazán szívmelengető ebben a sorozatban. A fiatalok fociznak, de valójában a családjukért futballoznak.
Van olyan pontja a forgatásnak, amit kiemelnél?
Van-e csúcspontja? Fantasztikus pillanat az, amikor elvittem a fiúkat a Wembley Stadionba egy szokásos bejárásra. Nagyon izgatottak voltak, hogy a pályán lehetnek. Aztán bevittem őket az öltözőbe, és mindegyikük pólója úgy volt felakasztva, ahogy általában a meccsek előtt a játékosokat várják a mezeik. A reakciójukat szinte nem is lehet leírni, felbecsülhetetlen volt. Ahogy besétáltak az öltözőbe, káosz és izgalom lett úrrá mindenkin, és mi pontosan ezt akartuk.
Ha a játékosok egy kulcsfontosságú tanulságot vinnének magukkal arról, hogy sikeres játékosok vagy egy csapat tagjai legyenek, mit remélsz, mi lenne az?
Mit remélek, hogy a fiúk milyen tanulságot vonnak le? A hitet. Azt akartam, hogy higgyenek magukban, a csapatukban, az edzőikben, mert annyira szeretik egymást, és annyira szeretik a családjukat. De leginkább azt szeretném, hogy higgyenek magukban, mert elég jók.
Úgy tudjuk, hogy a sorozat mindenkinek készült, így az egész család együtt nézheti. Miért gondolod, hogy a sorozatot minden korosztály élvezni fogja?
Miért gondolom, hogy ez a sorozat olyasmi lesz, amit az egész család leülhet és együtt élvezhet? Beszéltem erről a sorozatról a feleségemnek, Victoriának, beszéltem erről a sorozatról a gyerekeimnek, és mindig keresünk olyan dolgokat, amelyeket együtt nézhetünk a kanapén. Victoria nem mindig szeret focis vagy sportműsorokat nézni, de amikor erről a sorozatról beszéltem vele, tudtam, hogy ez olyasmi lesz, ami elé egy este, vacsora után le tudunk majd ülni, és együtt nézni, együtt nevetni, együtt sírni. Inspirálni fog minket a Westward csapata és közössége, az Echo League is, mert igazán különleges.
Mit remélsz, mit kapnak a nézők a sorozattól?
Remélem, hogy inspirálódnak majd. Remélem, hogy nevetnek is. Remélem, hogy elérzékenyülnek. Remélem, hogy mosolyognak. Amikor a sorozatot nézzük, akkor látjuk, hogy a szülőkben, az edzőkben és a fiúkban rengeteg szenvedély van, ami rendkívül jól tükrözi a helyi futball fontosságát. Remélem, hogy mindez inspirálja majd a nézőket.
És neked melyik a kedvenc Disney-figurád, David Beckham?
Kettő is van, de… természetesen Mickey és Minnie az.
A Példaképünk, Beckham (Save Our Squad with David Beckham) című sorozatban David Beckham visszatér kelet-londoni gyökereihez, hogy mentorálja a Westward Boyst, egy kezdő, helyi csapatot, amely a bajnokság alján és a kiesés szélén áll. Ez azonban nem akármilyen bajnokság, hanem ugyanaz, mint amelyben ő maga is játszott fiatal fiúként, és David Beckham a vezető edzőkkel együttműködve próbálja meg megváltoztatni a csapat sorsát. A sorozat már elérhető a Disney+ csatornán.
Forrás: Disney+
