- Kevés horrorfilm tudja megragadni az álomszerű rettegést – azt a fajta rossz álmot, amiből nem tudunk felébredni, mert túlságosan valóságosnak tűnik.
- Mutatunk 10 klasszikust, melyek garantáltan nem hagynak majd nyugodni!
- Ezek a filmek nemcsak borzongatnak, de elérik, hogy újraértelmezzük, mit is jelent a gonosz.
Vannak filmek, amelyek nemcsak félelmet keltenek bennünk, de örökre belemásznak az álmainkba, többé nem engednek el. Az igazi rémálmok nem akkor ijesztőek, amikor nézzük őket, hanem amikor érezzük, hogy akár velünk is megtörténhetnének. Ezek a filmek nemcsak borzongatnak, de elérik, hogy újraértelmezzük, mit is jelent a gonosz.
A tíz legfelkavaróbb film halloweenre
1. A texasi láncfűrészes mészárlás, 1974
Kevés horrorfilm tudja megragadni az álomszerű rettegést – azt a fajta rossz álmot, amiből nem tudunk felébredni, mert túlságosan valóságosnak tűnik. Már maga a cím is képes félelmet ültetni a szívünkbe, előhívja egy sötét, valóságosnak tűnő mészárszék rémképét.
Öt, a hippikorszakból kisodródott fiatal egy furgonban indul útnak Texas vad vidékein, és az amerikai lélek legsötétebb mélységeibe zuhannak. A történet középpontjában egy eltorzult, néma óriás áll, Leatherface, aki emberi bőrből készült maszkot visel, és láncfűrészével egyfajta groteszk egyensúlyt teremt kín és halál között.
Őrült haláltánca a káosz diadala; nem csupán rituálé, hanem jövendölés arról, hogy a világ egyensúlya megbomlott. Ő a maszkos gyilkosok ősatyja – de ő nem dühből öl, hanem valami más, ősibb erő által vezérelve mészárol. Mintha nem is csak az embereket, de magát az empátiát pusztítaná el. Az egzisztenciális feszültség, a grindhouse esztétika és a fojtogató hitchcocki ritmus együtt teszi ezt a filmet a terror mesterművévé.
2. Az ördögűző, 1973
Mielőtt William Friedkin kezébe került volna William Peter Blatty regénye, a megszállás csupán hipnotikus trükknek számított a vásznon. Blatty azonban valami ősi, vallási mélységet ért el, amellyel még az egyházi szakértők is küszködtek.
Fél évszázaddal később Friedkin klasszikusa azért hátborzongató, mert mindenki halálosan komolyan vette a démoni megszállás realitását. Amint Linda Blair, azaz Regan egyre mélyebbre süllyed a sötétségbe, Ellen Burstyn minden anya pánikját testesíti meg: mit tegyünk, ha a gyerekünkkel valami megmagyarázhatatlan történik? A film szinte dokumentarista hitelességgel mutatja be a fokozódó rémületet, így a démoni jelenések éppolyan valóságosnak tűnnek, mint egy orvosi beavatkozás.
3. Psycho, 1960
Alfred Hitchcock mesterműve alapköve a horrorfilm történetének, így ma már nehéz elképzelni, mennyire lenézték 1960-ban. Olcsó, hatásvadász rémfilmnek tartották, aztán egy szempillantás alatt minden részlete ikonikussá vált: a madarak, a csatorna, a lépcső, a hegedűk sikolya.
A zuhanyjelenet 78 képkockája mintha nemcsak Marion Crane halálát, hanem bármi nemű védettség illúzióját is felszámolta volna bennünk örökre. Ettől a pillanattól kezdve mindenki sebezhetővé válik. Anthony Perkins játéka a pszichopátia kifinomult portréja, arckifejezése örökre belénk ég.
A Psycho évtizedekkel később is ugyanazt a borzongást váltja ki a nézőből, mint a hatvanas években.
4. A cápa, 1975
Kevés film hatott olyan zsigeri módon és változtatta meg az emberek viselkedését úgy, mint Spielberg A cápája. Az 1975-ös kasszasiker után milliók kerülték a tengert, a tavakat, sőt, még a medencéket is. A nyitójelenet, az éjszakai úszás végzetes csendje már előrevetíti a láthatatlan fenyegetést.
A cápa nézőpontjából forgatott képek, John Williams hipnotikus zenéje és a víz alatt rejlő ismeretlen mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a filmet szinte mitikus erejűnek érezzük. A veszély talán eltúlzottnak tűnik, de mi, nézők, pontosan érezzük, hogy nagyon is valós. És nem hagy nyugodni.
5. Rosemary gyermeke, 1968
Roman Polanski filmje a női test legmélyebb félelmét fordítja a világ ellen: a terhességet mint a gonosz hordozóját. Mia Farrow törékeny alakja, a Vidal Sassoon-fazonú hajával, egyszerre ártatlan és halálosan sebezhető.
A film nem csupán az ördög megjelenéséről szól, hanem arról is, hogyan veszítjük el a kontrollt a saját testünk felett, és hogyan árulhat el minket az, akit a legjobban szeretünk. A sátán itt nem szarvakkal jelenik meg, hanem a süteményes szomszédként.
6. Frankenstein, 1931
A klasszikus szörnyfilm, minden más rémtörténet ősforrása. James Whale 69 percben rögzíti a tudomány és a teremtés legdrámaibb allegóriáját: Colin Clive Dr. Frankensteinje megszállottan vágyik arra, hogy életet adjon a halottnak, és amikor kimondja: „Él!” — mintha az emberiség isteni gőgjét hallanánk visszhangozni.
Boris Karloff szörnye minden torzsága ellenére mélységesen emberi. A rémület mögött ott a fájdalom és a vágy, hogy elfogadják.
7. Salò, avagy Szodoma 120 napja, 1975
Pier Paolo Pasolini filmje a filmtörténet legrettegettebb alkotása. Egy villa falai között a hatalom és az erőszak összeolvad, a test pedig puszta árucikké válik. A Szodoma 120 napja egyszerre szól a fasizmus és a fogyasztói társadalom brutalitásáról.
A film nem pornográfia, hanem tükör: arra kényszerít minket, hogy szembenézzünk a bennünk lakozó sötétséggel. Nézni is alig bírjuk, a szemünket mégsem lehet elfordítani.
8. A bárányok hallgatnak, 1991
Jonathan Demme pszichológiai thrillere két szörnyet ütköztet: a gyilkost, aki nőkből varr bőrruhát, és a zsenit, aki az elmét használja fegyverként. Anthony Hopkins játéka hátborzongatóan kifinomult, minden szava, minden csendje pontosan kiszámított.
Jodie Foster az ügynök szerepében valójában mi magunk vagyunk, mi, akik rettegünk, de tovább kérdezünk, és amikor Lecter szabadon elsétál a napfényben, ráébredünk, hogy a gonosz nem rácsok mögött van, hanem közöttünk garázdálkodik.
9. Nosferatu, 1922
F.W. Murnau némafilmje a gótikus horror ősképe. Bár Bram Stoker Drakuláját másolta, de a film annyira egyedi lett, hogy műfajt teremtett. Max Schreck alakítása a testbeszédre épül, a görnyedt hát, a hosszú karmok, a halálra dermedt – ezekből született meg a vámpírfilm rémálma.
10. Ragyogás, 1980
Stanley Kubrick hipnotikus szépségű remekműve nélkül ma nem lenne horror.
Jack Nicholson és Shelley Duvall házaspárja az elszigeteltségtől megnyomorítva, lassan lép ki a valóságból. A film igazi főszereplője viszont leginkább a helyszín, a szálloda: az üres folyosók, a véres lift, a zöld fürdőszoba. Kubrick minden képkockát precízen épít fel, így lassan bennünk is megszületik az őrület.
Forrás: Variety Fotó: Getty Images
