Nem, most nem egy süteményrecept következik, habár így karácsony felé gondolom mindenkinek jól jönne egy olyan igazi, új és felejthetetlen… Hát igen. Egy olyan, amilyet csak a nagyszüleinknél ettünk. Emlékszem, amikor én voltam gyerek, teljesen természetes volt, hogy a nagyszüleim aktív részt vállaltak az életemben. Gyakran a nagymamám jött értem az óvodába, majd később az iskolába. A délutánt együtt töltöttük, amíg a szüleim el nem jöttek értem. Megcsináltuk együtt a leckét, játszottunk, sokat meséltek nekem és mindig kaptam valami finomságot uzsonnára. Olykor este náluk aludtam, amikor a szüleimnek volt valamilyen programja. Ennek mindig örültem, mert tudtam, hogy vannak olyan dolgok, amiket csak a nagyinál szabad. Nyaranta sokszor elvittek a Balatonra vagy elmentünk együtt az állatkertbe, bábszínházba, vidámparkba. Ez rengeteg jó élményt és pozitív tapasztalatot jelentett számomra. De mi a helyzet manapság? Sajnos a tendencia az, hogy a nagyszülők jelenléte, segítsége és támogatása egyre jobban háttérbe szorul.
Hová lettek a nagyszülők?
- A nők nagy része egyre később vállal gyereket, így mire megszületnek az unokák, addigra a nagyszülők már elég idősek és nem feltétlenül bírják a tempót és a gyerek felvigyázással járó terheket. A sok rohangálást és a szervezést a szakkörök és a foglalkozások miatt inkább már a szülőkre hagyják.
- Azoknál a pároknál, akiknél korábban érkeznek a gyerekek és a nagyszülők még fittebbek, ott még előfordulhat, hogy a nagyszülők aktívan dolgoznak, így nem tudnak intenzíven részt vállalni a gyerekek nevelésében.
- Előfordul természetesen az is, hogy a nagyszülők távolabb, pl. vidéken laknak, így a hétköznapokban nem tudnak a fiatal párnak segíteni.
A régi családi modell az volt, hogy több generáció lakott együtt egy fedél alatt, amely lehetővé tette, hogy a családtagok segítsék egymást és aktívan bevonódjanak egymás életébe. A mai trend ezzel szemben egyre inkább azt sulykolja a fiatalokba és a szüleikbe, hogy az a jó és egészséges, ha a felnőtt gyerekek mielőbb kirepülnek a családi fészekből és függetlenítik magukat. A nagyszülők így kevésbé folynak bele a gyerekek párkapcsolatába és az unokáik nevelésébe. Ez azonban már egy másik véglet, amikor a fiatalok egyre kevésbé számíthatnak a nagyszülők segítségére. Nem a nagyszülő megy a gyerekekért az óvodába, iskolába, hanem a bébiszitter, ha betegek lesznek, valamelyik szülő az, aki kénytelen kivenni betegszabadságot. A nagyszülők nem viszik el az unokákat nyaralni és programozni, hiszen ez a szülők feladata, így a hosszú nyári szünetekben is a szülőknek kell valahogy megoldani a gyerekek felügyeletét: szabadságot vesznek ki vagy a gyerekek táborból-táborba vándorolnak a nyári szünidő idején.
Olykor az a benyomásom, hogy ez a függetlenedés a nagyszülőkre is hatással van, akik – tisztelet a sok kivételnek – egocentrikusabbá válnak és az unoka csak azért kell nekik, hogy kipipálhassák, hogy nekik is van és büszkén mutogathassák fényképeket a barátaiknak. Aktívan azonban már nem kívánnak részt venni a számukra fárasztóan terhes feladatokban. A nyugdíjas éveik szabadságát inkább a hobbijaikkal kívánják tölteni.
Természetesen az éremnek mindig két oldala van, az is előfordul néha, hogy a fiatalok utasítják el a nagyszülők segítségét és zárják ki őket tudatosan a gyerekek életéből. Ezzel az egészséges távolságtartással akarják bebizonyítani, hogy ők is képesek mindent önállóan megoldani.
De akkor kérdem én, mire való a család, ha nem lehet egymásra jóban-rosszban számítani?
Ma egy olyan világban élünk, amelyben a társadalmi és családi kapcsolatok egyre jobban meglazulnak. A minőségi, személyes kötődések mind inkább háttérbe szorulnak a virtuális személytelenség javára. A nagyszülők „kivonulását” a családi életből épp ezért tartom nagyon szomorúnak és károsnak, mert így sok mindentől elesnek ők és unokáik is. A nagyszülők szerepében van bölcsesség, tiszteletre nevelés, szórakozás, szeretet, hagyományok átadása, és mindez a közös élményeken keresztül beépül a családtagok tudatába és személyiségébe.
Manapság sajnos egyre több a válás. A nagyszülők sok esetben megmenthetnék a családokat a széthullástól, mert tehermentesíthetik a szülőket a válságos időszakokban. Átvállalhatják a gyerekvigyázással kapcsolatos gondokat és ezáltal a fiataloknak több idejük maradhat egymásra és a párkapcsolatukra. Ezzel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szülők kapcsolata a kihívások ellenére újra megszilárduljon. A nagyszülőknek egy esetleges válás után is fontos szerepe lehet, hiszen ők továbbra is egy stabil, biztonságos pontot és támaszt jelenthetnek unokáik életében.
Az én tanácsom az, hogy amennyire lehetséges próbáljuk bevonni a nagyszülőket a gyermekeink életébe, mert hatalmas erőforrást jelenthetnek számukra. Az ő gondoskodó szeretetüknek a hiánya akkor is betöltetlen marad, ha gyermekeinket 25 különböző foglalkozásra íratjuk be havonta. A nagyszülők szerepvállalása nem azonos a tolakodással. Nyugodtan vállaljanak aktívan részt unokáik életében, ne mondjanak le róluk kényelemből, tegyenek meg mindent, hogy részesei legyenek unokáik életének!
Infó: www.szepesiandrea.hu
Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!
Fotó: Profimédia – Red Dot
