2018. július 02. | Szepesi Andrea

Munka – para nélkül

A munkapara nem jó barát, de mit tegyünk, ha egyszerűen nem tudjuk letenni a lantot és a munkaidő után sem vagyunk képesek átadni magunkat magánemberi teendőinknek. Ahelyett, hogy lerúgnánk a cipőnket és megtornáztatnánk a testünket, tovább nyögünk a terhek alatt, horrorsztorikat álmodunk a főnökünkkel, majd a következő nap újra kezdjük az egészet. Mindenkin van egy kikapcs gomb. Rajtad is! Találjuk meg együtt!

Ki ne ismerné a helyzetet, amikor egy hosszú munkanap után sem tudunk megkönnyebbülve hazamenni vagy a barátnőnkkel kávézni egy jót, hanem csak lehangoltan hazavonszoljuk magunkat. Otthon pedig, miután bevettük a savlekötőt, azt boncolgatjuk, hogy milyen szörnyű volt az aznapi meeting, a főnök már megint üvöltözött, hány e-mailt nem sikerült megválaszolnunk és még mennyi mindent kell másnap befejeznünk és egyébként sem fogjuk utolérni magunkat soha. Így ahelyett, hogy végre a saját igényeinkkel lennénk elfoglalva, csak tovább stresszeljük magunkat. Hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből? Hogyan tudjuk elengedni magunkat?

Manapság egyre nehezebb meghúzni a határt munka és magánélet között. Teljesen természetesnek tűnik, hogy a munkaidőn kívül is elérhetőek vagyunk telefonon vagy hogy e-mailekre válaszolunk, illetve befejezzük azt a bizonyos halaszthatatlan prezentációt, amellyel az irodában már nem tudtunk eleget foglalkozni, mert négy egymást követő meetingen ücsörögtünk. Eseti jelleggel ez nyilván belefér, de ha ez rendszeressé válik, akkor ehhez a kollégáink hozzá fognak szokni és azt gondolják majd, hogy mi bármikor elérhetőek vagyunk. Ezt elkerülendő, meg kell húznunk a határt! Tartsunk fenn egy magán mobilszámot és külön egy cégest, amelyet a munkahelyünkről kilépve kikapcsolunk! Otthon már ne a munkával foglalkozzunk, hanem magunkkal, párunkkal, családunkkal.

Mit tehetünk?

Hazafelé menet találjunk ki új rituálékat, amelyek segíthetnek lezárni a munkaidőt, hogy ne vigyük haza a benti gondjainkat. Teremtsünk egyfajta átmenetet a munka és a magánélet között, amely el is választja a két területet. Olvassunk hazafelé valami könnyed olvasmányt, vagy hallgassunk zenét. Biciklizzünk vagy akár sétáljunk haza és élvezzük a környezetünket, a kirakatokat, az embereket, a jó időt. Hívjuk fel az egyik barátnőnket, rokonunkat és csevegjünk el vele.

A munka utáni napszakot ne azzal töltsük, hogy rossz dolgokat ismételgetünk magunknak. A negatív gondolatok helyett vegyük számba, mi mindent tudtunk aznap hatékonyan elintézni és milyen sikereket értünk el. Tudatosítsuk, hogy mi minden volt jó a napunkban.

Vezessünk hála naplót, írjuk bele minden nap, hogy mi mindenért vagyunk hálásak. Nyugodtan írjunk bele mindent, ami örömmel tölt el bennünket, hogy van egy szép otthonunk, szerető párunk, rengeteg barátunk, egy odaadó háziállatunk, jó egészségnek örvendünk, szépen süt a nap, sikerült lefogynunk öt kilót.

Hazaérve adj magadnak új feladatokat és tereld oda az energiádat! Csinálj valami hasznosat, ami örömet szerez neked! Lepd meg aznap este kedvesed egy gyertyafényes vacsorával! Menj el a barátnőddel moziba! Segíts a lányodnak elkészíteni egy klassz makettet! Válaszd ki pároddal, hogy milyen színűre szeretnéd festetni a konyhát vagy lépj be egy kórusba és énekelj!

Ha este csak forgolódsz az ágyban, mert az agyad a problémákon kattog és már túl vagy a meditációs zenén, relaxáción, mélylégzésen, izomlazításon és már minden szép tájat elképzeltél, ahol álomba lehetne szenderülni, akkor még lenne két tippem a megoldásra. Először is ne erőltesd az alvást! Menj át a nappaliba és nézd meg a kedvenc sorozatod vagy vedd elő a kedvenc könyved és koncentrálj arra, hogy ne aludj el!  És meglásd, garantáltan el fog nyomni az álom A másik lehetőség, amelyet már több olyan kliensem is kipróbált, akik kórosan nem tudtak elaludni, hogy kezdj bele valami olyan tevékenységbe, amelyet utálsz csinálni és legyen az bármi: portörlés, vasalás, hagyma aprítás az a lényeg, hogy 1 órán keresztül folytasd hangyaszorgalommal. Egy-két ilyen alkalom után klienseimnek már elég volt csak rágondolni a tevékenységre, amelyre kárhoztatva vannak, hogy gyorsan elaludjanak.

Az, hogy ki mennyire hajlamos arra, hogy túlagyalja a dolgokat és folyton akarva-akaratlanul találjon valamit, amin aggódhat, az beállítottság és személyiség függő is, de azért lehet rajta dolgozni, hogy ne ez uralja az életünket. Erre mindenképp oda is kell figyelni, mert egyébként az erre hajlamos emberek mindig találnak valami újat, amelyen idegeskedhetnek. Ennek tökéletes ellenpéldájaként a „Kémek hídja” című film egyik szereplője jut eszembe. Amikor a hidegháború idején, az Amerikában elfogott szovjet kémet, Ábelt vád alá helyezik és villamosszék általi kivégzéssel fenyegetik, ő csak nyugodtan annyit mond: „Értem.” Mire Tom Hanks a védőügyvédje megrökönyödve megjegyzi: “Nem tűnik túl ijedtnek, nem aggódik?” Mire ő azt válaszolja higgadtan, a vállát megvonva, mintha valami apró csekélységről lenne szó: „Miért, az használna?”

Lásd más megvilágításban a dolgokat!

Nyilván bizonyos extrém helyzetekben nehéz megőrizni hidegvérünket és megállni azt, hogy ne parázzunk. Ugyanakkor az sem jó, ha a munkahelyi stressz napi szinten megfertőzi életünket. Ha úgy érzed, hogy az idegeskedés kezdené átvenni feletted az uralmat, akkor jelölj ki egy behatárolt időintervallumot az aggódásra.  Főként, ha olyan dologról van szó, ami nem is feltétlenül csak és kizárólag rajtad múlik. Ha például folyamatosan a jövő héten esedékes kiértékelő megbeszéléseden kattogsz, akkor akárhányszor azon kapod magad napközben, hogy e körül forognak a gondolataid, mondd azt magadnak, hogy ez most nem a megfelelő pillanat és tedd félre. Viszont jelölj ki minden napra 15 percet a szándékos parázásra. Csak és kizárólag, szigorúan ebben a 15 percben képzeld el a lehető legnagyobb átéléssel a problémáddal kapcsolatos legszörnyűbb és vészjóslóbb forgatókönyveket: a kiértékelésen majd jól lehúznak, mert nem vagy elég hatékony, nem kapod meg az áhított előléptetésed, netán még meg is válnak tőled, munkanélküli leszel, költözhetsz vissza a szüleidhez vagy a híd alá. Ez a feladat segít egyrészt abban, hogy ne minden idődet az aggódással töltsd, másrészt teljesen más megvilágításban látod majd a problémát.

Nem akarom ragozni, mert már mindenhol megírták és tényleg így van, hogy az egészséges étrend, az elegendő alvás, a rendszeres mozgás és sport csökkenti a szorongásos tüneteket. Fontos, hogy olyan tevékenységet válassz magadnak, amelyet szívesen és élvezettel csinálsz vagy amit mindig ki szerettél volna próbálni, de nem merted vagy nem volt rá alkalmad.

Ha azonban mindennek ellenére azt tapasztalod, hogy a jelenlegi munkahelyed miatt folyton görcsbe ugrik a gyomrod, akkor az is lehet, hogy nem veled van a baj, hanem a munkahelyi környezettel. Az is elképzelhető, hogy a pozíciód nem neked való vagy valamilyen okból nem tudsz azonosulni a cég kultúrájával. Esetleg túl magasak az elvárások vagy netán irreálisak. Ha ez a helyzet akkor viszont felesleges tovább kínozni magad és komolyan érdemes elgondolkodni a munkahelyváltáson és nem megvárni azt, hogy kiégj vagy gyomorfekélyt kapj.

A munkahelyi stresszt tehát képtelenség teljes mértékben kiiktatni életünkből. Ez a rohanó, modern világ velejárója. A stresszt azonban úgy semlegesíthetjük, hogy életünket értékes tevékenységekkel és pozitív gondolatokkal tápláljuk. Értékeljük a hétköznapok legapróbb örömeit, megbecsüljük, amink van és nem azon tipródunk, amink nincs.

Infówww.szepesiandrea.hu

Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek