Napcsókolta bőrszín – leégés nélkül

Napcsókolta bőrszín – leégés nélkül

2023. július 01.
Félünk a napra merészkedni a káros napsugarak miatt, de ki vagyunk éhezve a kellemesen barna bőrszínre? Megmutatjuk, hogyan és mikor lehet biztonságosan barnulni, illetve hogy a szépségrutinunkba milyen extra lépéseket érdemes beiktatni annak érdekében, hogy támogassuk a bőrünk szépségét és a barnulását.

Ma már nem kell kompromisszumot kötnünk akkor sem, ha egyformán fontos számunkra a maximális UV-védelem és az egészséges hatást keltő, bársonyos barnaság. A fényvédelem és a barnulás kettőse a 21. században már nem beteljesületlen szépségvágy, a lehetőségek és az erre a célra kifejlesztett termékek skálája igen széles. Az alábbi jótanácsok megfogadásával – és extra tippjeinkkel – a nyár végére úgy lehet mesés barna színünk, hogy közben a bőrünk egészségét és szépségét is megóvtuk.

Bőrhidratálás a csúcson

A hidratált, a nyárra megfelelően „felkészített” bőr kulcsfontosságú a szép, egyenletes barnaság tekintetében. Ha év közben félvállról vettük a testünk hidratálásának kérdését – sőt, egyszer-egyszer még az arckrémet is kifelejtettük a napi szépségrutinunkból –, akkor ezen most mindenképp változtassunk. A bőr előkészítése a napozás, a barnulás, de még az önbarnítózás esetében is kihagyhatatlan lépés. Az ideális eset az lenne, ha hetekkel a barnulás megkezdése előtt elindítanánk a „hidratáló fázist”, de tény, hogy jobb később, mint soha… A hidratálókrémekkel vagy testápolókkal szépen megőrizhetjük a bőr rugalmasságát és hidratáltságát, utóbbi pedig már csak azért is igen fontos, mert a hidratált bőr egyenletesebben barnul, és hosszabb ideig is tartja meg a napcsókolta színt. Válasszunk erre az időszakra magas víztartalmú és tápláló összetevőket tartalmazó test- és arcápolókat, amelyekben például hialuronsav, aloe vera vagy shea vaj van. A bőrt nemcsak kívülről, hanem belülről is elő kell készítenünk: igyunk minél több folyadékot, ehhez akár egy vízivásra ösztönző applikáció segítségét is kérhetjük.

Revox Just alpha-arbutin 2% + HA
Az élénkítő arcszérum az arc és a nyak területén is bevethető. Hialuronsavat tartalmaz a bőr hidratálása érdekében, de emellett kiváló a meglévő pigmentfoltok csökkentésére, illetve megelőzheti a továbbiak kialakulását is. Ideális a pirosságra hajlamos, pigmentfoltos vagy heges arcbőrre, de alapvetően minden bőrtípusra ajánlott.

Bőrradírozás

Ha a bőr napozáshoz való előkészítéséről van szó, a rendszeres radírozást is sokan a kihagyhatatlan lépések között jegyzik. Nem véletlenül. Az elhalt hámsejtek eltávolításával elősegítjük a sejtmegújulást, a bőrfelszín ragyogóbbá és egészségesebbé válik, ez pedig az egyik záloga az egyenletes barnulásnak – akár a napon, akár önbarnító segítségével kívánjuk elérni a napcsókolta hatást. Ha az egyenletes barnulás a szépségcélunk, heti egyszer vagy kétszer végezzünk testradírozást vagy bőrradírozást, viszont a kémiai hámlasztással érdemes óvatosnak lennünk. Figyelmesen olvassuk el a használati utasításokat, hiszen a napozás előtti alkalmazásuk esetén óvintézkedésekre lehet szükség. A kémiai hámlasztók közül a BHA-t és PHA-t tartalmazó termékeket nyugodtan használhatjuk, nem teszik fényérzékennyé a bőrt, de AHA-savak alkalmazását követően tanácsos egy hétig tartózkodnunk a napozástól.

Revox Just szalicilsav
A szérumban található szalicilsav egy béta-hidroxi sav (BHA), amely természetes forrásokból származik. Nagyszerűsége abban áll, hogy meseszépen tisztítja a bőrt: képes behatolni a zsíros bőr eltömődött pórusaiba, így tényleg tökéletes mélytisztító. Arra figyeljünk, hogy ne radírozzuk vagy hámlasszuk a bőrt közvetlenül a szalicilsav használata előtt.

Fokozatosság és óvatosság adja a jó „alapszínt”

A fényvédő szükségessége napjainkban már nem kérdés. Az sokkal inkább az, hogy mikor, hogyan napozzunk, ha a cél nem csupán a leégés elkerülése, hanem egy egyenletes, barna alapszín megszerzése. A nappali bőrvédelem esetében harmincas fényvédő faktornál ne adjuk alább, de lényeges az is, hogy a naptejünk vagy a fényvédelemmel ellátott arcápolónk széles spektrumú legyen, azaz védjen a káros UVA- és UVB-sugarak ellen is. Legalább tizenöt perccel a napozás megkezdése előtt kenjük be magunkat, és ismételjük meg úszás után vagy fokozott izzadás esetén. A napozást mindig kezdjük óvatosan, előbb rövidebb időtartamokkal, majd fokozatosan növeljük az expozíciós, vagyis a napon töltött percek számát. Így a bőrünk tud alkalmazkodni a napfényhez, ez pedig csökkenti a leégés kockázatát. Kerüljük a legmelegebb időszakokat (délelőtt tíz és délután négy óra között), a legintenzívebb sugarakat, hiszen ilyenkor napvédelem mellett is könnyen megéghet a bőrünk. Nem tanácsos, sőt felesleges hosszú órákat a napon maradni, már csak azért is, mert a bőrünk nem képes vég nélkül melanint termelni (ez a határérték mindenkinél más, de átlagosan két-három óra). Vagyis akkor sem lesz sötétebb csokiszínünk, ha órákig süttetjük magunkat.

Revox Just fényvédő SPF50 + HA
Az SPF50-nel védő, hialuronsavval dúsított formula egészen különleges a fényvédők között. Miközben óv az UVA- és UVB-sugarak káros hatásaitól, gyönyörűen hidratálja is a bőrünket.

Mesés barnaság – UV-sugarak nélkül

Az önbarnító habkrémek, testápolók, arckrémek és arccseppek sosem látott népszerűségnek örvendenek. Nem csoda, hiszen biztonságosak, és bár átmeneti ideig hatnak, egyre szofisztikáltabb alternatívát jelentenek a napozás kiváltására. Anélkül biztosítanak csodás, bronzos színt, hogy ki kellene tennünk magunkat a káros UV-sugárzásnak vagy órákig forgolódnánk a hőségben a napágyon. Fokozatosan érhetünk el napcsókolta, természetes színt, amelyet a megfelelő termékek szisztematikus alkalmazásával ügyesen kitolhatunk a melegebb hónapok végéig. Érdemes jól feltérképezni a piacot, mert a kínálat valóban nagy, egyre jobb termékek látnak napvilágot. A modern önbarnítók könnyen használhatók és szépen eloszlanak a bőrön, így a fürdőszobánk falai közt „létrehozott”, természetesnek ható barnaság tényleg nem álom, hanem valóság. Emellett számos extrát is várhatunk már tőlük, például többféle árnyalatot, de van, amelyik hidratáló összetevőket is tartalmaz, és persze léteznek mennyei illattal csábító önbarnítók is.

Bondi Sands önbarnító hab
A ragyogó, bronzos bőrszín terén az ausztrál piac ikonja, a Bondi Sands alkot nagyot díjnyertes, kókuszillatú önbarnító habjával.
Bondi Sands applikátor kesztyű
Egy applikátor kesztyű segítségével biztosra mehetünk az egyenletes eloszlatás művészetében.
Bondi Sands Gradual önbarnító tej
Ha a cél a tartósság, adjunk még egy terméket a barnító rutinunkhoz: a Gradual fokozatos önbarnító tejet aloe verával és E-vitaminnal gazdagították.

Napcsókolta bőrszín – leégés nélkül

Last minute barnaság

Ha tudatos, szigorúan egészségfókuszú szépségrutinnal bírunk, amelybe nem fér bele sem a napozás, sem pedig a szolárium, ugyanakkor valamilyen oknál fogva (például egy jeles esemény miatt) mégis vágyunk az instant barnaságra, akkor sem kell aggódnunk. A szép, „hiteles” árnyalatú barnaságot nem csak lassan, több alkalommal felépítve érhetjük el. Ma már expressz önbarnítók közül is választhatunk, amelyeket azok számára fejlesztettek ki, akik idő hiányában gyorsan ható és könnyen alkalmazható megoldást keresnek a csokibarna bőrre.

Bondi Sands One Hour Express önbarnító hab
A Bondi Sands One Hour Express arcra és testre való formulái szélsebesen, pontosabban egy óra alatt garantálnak pazar színt. Az illatmentes, színezett hab ráadásul bármilyen bőrtónuson használható – kezdő és tapasztalt önbarnítók is bátran a kezükbe vehetik. Hagyjuk hatni harminc percig az enyhén napcsókolta hatásért, egy óráig a bronzos barnaság eléréséhez, és legalább három óráig a legsötétebb eredmény érdekében.
Bondi Sands One Hour Express arcpermet
Az önbarnító rutinunk tökéletes kiegészítője lehet még az új One Hour Express arcpermet, amellyel bronzos ragyogást kölcsönözhetünk az arcunknak is.

Fotó: Getty Images