Yurkov stílustippjei: megéri az évszakelmélet szerint öltözködni!

2018. február 27. |

Az öltözködésben a szabásvonalon túl kétségtelenül a ruha színe a legfontosabb. Egy-egy tudatosan megválasztott árnyalattal pedig még akár üzenni is tudunk a világnak.

1. Középpontban a tudatosítás

Hihetetlen, de egy-egy színnel előbújhatunk vagy akár láthatatlanná is válhatunk mások számára. A színelmélet remek eszközt jelent ahhoz, hogy a személyiségünket megerősítsük a külvilág számára. Például ha egy fontos tárgyaláson veszünk részt, akkor egy, a színpalettánktól némileg elütő szín hűvösebbé teheti a karakterünket, míg a színtípusunknak megfelelő vibrálóbb árnyalat megnyerőbbé, magabiztossá is tehet minket. Ráadásul ha okosan játszunk a színekkel, még optikailag fiatalodhatunk is a segítségükkel.

2. Nem a szín, hanem a tónus a lényeg! 

Alapszabály az évszakelméletben, hogy minden színen belül megtalálhatjuk a velünk leginkább rezonáló színtónus. Így tehát nincs olyan, hogy valakinek nem áll jól összességében lila szín – maximum nem a legideálisabb árnyalatot választotta a lilák közül.

Ez azt is jelenti, hogy alapjába véve szem- és hajszín alapján nem lehet megmondani, hogy mi az évszaktípusunk. Olyan finom részleteket kell megfigyelnünk a saját színtípusunk megállapításához, mint a bőr- szem- hajszín tónusa.

3. Ne ragaszkodjuk erősen a szabályokhoz

És végül: a színelméletnek nincsenek dogmatikus szabályai. Még a személyiségünktől és az adott hangulatunktól is függ típusunk, így 100%-osan nem lehet senkit egy-egy évszak szerint bekategorizálni. Ezért tudatosítás szempontjából fontos tisztában lennünk az alaptulajdonságainkkal, de ennél többre van szükség a személyes stílusunk kialakításához.

Szólj hozzá te is!

Még több Divat