Kulisszatitkok a VEJA-tól: a fenntartható sneaker

2019. szeptember 28.
Mindenki ismeri a VEJA cipőit, akit foglalkoztat a környezetvédelem és a divat kapcsolata. A fenntarthatóságáról híres sportcipő-márka azonban több mint 3 millió eladott párral üzleti szempontból is sikersztorinak számít. A Marie Claire az egyik alapítóval, François-Ghislain Morillionnal ült le, akik megosztotta velünk, mi is van a sikertörténet hátterében.

Hogyan született meg a VEJA?

2003-ban Sébastien (Kopp, a márka másik alapítója) és én úgy döntöttünk, hogy nagy útra indulunk és átgondoljuk, hogyan lehetne összeegyeztetni a társadalmi és környezeti szempontokat a gazdasági célokkal. Akkoriban tárgyaltunk egy pálmaszív készítővel az amazóniai esőerdőben, és megtapasztaltuk, milyen is közvetlenül kis gyártókkal együtt dolgozni. Rájöttünk arra is, miként lehet a gazdaság annak egy módja, hogy megőrizzük az esőerdőt. Ekkor döntöttük el, hogy alapítunk egy sportcipő-márkát, mert maga a sportcipő a generációnk és napjaink szimbóluma. A Veja brazilul kinézetet jelent: demonstratív, és azt jelenti, hogy lehet másképp is csinálni a dolgokat.

François-GhislainMorillion (jobbra) a kaucsuk-termelőkkel, a seringueiros-okkal

A VEJA sportcipőket a fenntarthatóság határozza meg?

A VEJA márkának két lába van. Az egyik láb további két ágból áll össze. Az egyik része az agroökologikus pamut Észak-Kelet Brazíliából: ma már közel 1000 családdal dolgozunk együtt, és a szerződésünk kiköti, hogy csak olyan pamutot veszünk, ami más termések mellett nő. Ennek a másik része maga a természetes kaucsukgumi: 16 családdal kezdtünk együtt dolgozni, ma már több mint 300 családdal dolgozunk. És a másik láb pedig maga a dizájn, ami nagyon fontos. Meggyőződtünk arról, hogy sok vásárlónk egyáltalán nem azért vesz tőlünk cipőt, mert tudja, hogy ezek fenntarthatóak.

Egy gyapottermesztő. A VEJA közel 200 családtól vásárol agroökológikus és organikus pamutot

A VEJA különleges módon kötődik Brazíliához. Az amazóniai erdőtűz az egész világsajtót bejárta és mindenki az erdőirtásokra gondolt. Éreztetek különbséget, változást már Bolsonaro kormánya alatt, a megválasztása óta?

Bár éreztük, hogy az új kormányzat jobban tolerálja az erődirtást, felkészültünk erre. 2015 óta nő az erdőirtás mértéke. Már évek óta látható a műholdas felvételeknek köszönhetően. Ezért állapodtunk meg az előállítókkal, hogy megelőzzük azt, hogy az erdőirtásban részt kell, hogy vegyenek.  És fizetünk a szolgáltatásért. Ez azt jelenti, hogy fizetünk egy kilogramm kaucsukgumiért, és ezután ugyanennyit a szállításért. Cserébe a partnerek vállalják, hogy nem irtják ki az amazóniai erdők több mint a 20%-át. A törvény ennyit enged meg egyébként.

Az amazóniai esőerdő

De tisztában vannak a helyi partnereitek ezekkel az ügyekkel?

Ez bonyolult. Az emberek jobbá akarják tenni az életüket, nem azért irtják az erdőt, mert ezt szeretnék tenni. Az egyetlen módja, hogy szembeszálljunk ezzel a jelenséggel, ha másképp adunk hozzá értéket. És nagyon sokat…Ma egy kiló gumiért két eurót fizetünk. A természeti erőforrásokat is tőkeként kellene elismerni, és a tőkét honorálnia kellene azoknak a gazdasági szereplőknek, akik felismerik – ahogy mi is tesszük. Hiszünk abban, hogy nagyobb az értéke egy álló fának, mint egy olyannak, ami a földön fekszik.

Hogyan tudtok mindezért fizetni?

Egyetlen centet sem fordítunk reklámra és együttműködésekre, ezért többet tudunk fordítani az alapanyagra és a gyártásra. Még marketingrészlegünk sincs! Erre nincs költségvetésünk, miközben más sportcipő-márkák árainál ez teszi ki az 50-70 %-ot. Sokat spórolunk így, miközben elérhető áron tudjuk adni a cipőinket.

Ez a VEJA V_10 fehér sportcipője, amit Meghan Markle egy Ausztráliába tett hivatalos látogatáson viselt 

A VEJA kínálata már széles, sokféle különböző stílusú modellt kínáltok. Melyik a legújabb?

A Condor futócipőnk!. Három évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy kutatás-fejlesztésbe fektetünk. Ez a projekt új kapukat nyitott meg nekünk: a polimerekét. Találni akartunk egy alternatívát a kőolaj-származékokra: a futócipők 99 %-a ma kőolaj-származékból előállított műanyagból készül. Azt hittük, hogy képesek leszünk teljesen kőolajmentes sportcipőket készíteni, de különösen boldogok vagyunk, mert egy olyannal rukkoltunk elő, ami 53 %-ban bio anyagból készült és újrahasznosított. Még csak most dugjuk be a lábujjunkat az atlétika világának kapuján, de ez valami olyan, amiről már nagyon régóta álmodtunk.

Egy teljes atlétika-cipőkollekciót fogtok készíteni?

Nos, te mondtad, nem én… (nevet). De igen, szeretnénk fejlődni ebbe az irányba. Mondjunk csak annyit, hogy sok mindennel készülünk…

A VEJA legújabb, sárga Condor cipője

34 millió eurós bevétellel a márka hihetetlenül sikeres. Mikor éreztétek azt, hogy ez már valami nagyobbá vált?

Ez inkább egy út volt, egy kemény folyamat, mint egy fordulópont. A Kereskedelmi Központunk megnyitása (a párizsi concept store-juk – a szerk.) lehetővé tette számunkra, hogy olyan márkákkal találkozzunk, mint például a Patagonia. Ez új utakat nyitott meg, különösen, ha a polimerekről van szó. De amikor 2015-ben megkeresett minket a londoni Dover Street Market, hogy “akarjuk a VEJA-t, mert ökotudatos”, akkor éreztük, hogy valami fokozatot váltott. Néha azt mondja nekem valaki, hogy “Meghan Markle népszerűvé tette a VEJA-t az Egyesült Királyságban”, mert egyszerűen arról van szó, hogy Meghan Markle egy új generáció tagja, akik már VEJA cipőt hordanak. Ezt pedig a fokozottabb figyelem hozta el, ami világszerte a klímaváltozás és a globális felmelegedés felé irányul.

Szerinted az egyszerre nyereséges és fenntartható üzleti modelletek átültethető lenne a nagy sneaker-márkákra is?

Igen! És nem is csak a sportcipőknél. Amikor a párizsi Saint Lazare vasútállomás telis tele van a legújabb okostelefon reklámjaival, eszembe jut, hogy nem is csak magáért a termékért, de ezért is fizetek. Máshogy kellene hozzáállni ahhoz, mi is az érték.

Szöveg: Veronica Maiella

Forrás: Marie Claire Fr

Fotó: ©VEJA // Ludovic Careme, Charlotte Lapalus