Évente 3000 szóval kevesebbet mondunk ki – meglepő következményei lehetnek egy friss kutatás szerint

2026. szeptember 26.
Régen megkérdeztük az eladót, merre találjuk, amit keresünk, szóba elegyedtünk a taxisofőrrel, és telefonon meséltük el a napunkat. Ma az önkiszolgáló kassza, a térképalkalmazás és néhány gyors üzenet is elég hozzá, hogy ugyanazokat a feladatokat egyetlen kimondott szó nélkül intézzük el. Egy friss tudományos elemzés szerint ennek már mérhető eredménye van: az emberek évről évre kevesebbet beszélnek. A kérdés az, mit veszítünk el a ki nem mondott szavakkal.
Nő szája elé teszi az ujját csendre intve valakit
  • Egy több mint kétezer ember adatait feldolgozó elemzés szerint 2005 és 2019 között 28 százalékkal csökkent a naponta kimondott szavak becsült száma.
  • Az élő beszélgetés egyszerre dolgoztatja meg a figyelmet, a munkamemóriát, a nyelvi készségeket és a társas gondolkodást.
  • A kutatás nem bizonyítja, hogy a kevesebb beszéd demenciát okozna, de a társas kapcsolatok és a szellemi ingerek visszaszorulása hosszabb távon aggodalomra adhat okot.

Szinte észrevétlenül lett egyre csendesebb az életünk. Ételt rendelhetünk alkalmazásból, a szállodában érintés nélkül jelentkezhetünk be, a helyes útirányt pedig a telefonunktól kérdezhetjük meg. Még a barátainknak is inkább írunk néhány sort, mint hogy felhívjuk őket.

Ezek a változások külön-külön kényelmesnek és jelentéktelennek tűnnek. Összeadódva azonban már azt is befolyásolhatják, milyen gyakran használjuk az emberi agy egyik legösszetettebb képességét: az élő beszédet.

Egyre kevesebb szót mondunk ki naponta

Valeria A. Pfeifer és Matthias R. Mehl pszichológusok 22 korábbi vizsgálat adatait elemezték. A kutatásokban összesen több mint kétezer, 10 és 94 év közötti résztvevő vett részt, akik többnyire az Egyesült Államokban, valamint Mexikóban, Ausztráliában és Európában éltek. A náluk elhelyezett készülékek időszakosan rögzítették a környezetük hangjait, így a kutatók nem önbevallásokból, hanem a hétköznapi életben elhangzó beszédből becsülték meg a napi szószámot.

Az eredmények alapján a résztvevők átlagosan 12 792 szót mondtak ki naponta. Egy 2007-ben, azonos módszerrel készült korábbi vizsgálatban még 15 959 szó volt az átlag.

Az elemzés szerint 2005 és 2019 között minden későbbi adatfelvételi évhez átlagosan 338-cal alacsonyabb napi szószám társult. Ez a teljes időszakra vetítve körülbelül 28 százalékos visszaesést jelent. A csökkenés a 25 év alattiaknál volt a legerőteljesebb: esetükben évente becslések szerint 451 szóval lett kevesebb a napi mennyiség.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanazokat az embereket 14 éven keresztül követték, és mindenkinél egyformán csökkent a beszéd mennyisége. Az eredmény különböző években végzett vizsgálatok összehasonlításából rajzolódott ki, ezért elsősorban egy társadalmi léptékű tendenciára hívja fel a figyelmet.

Az élő beszélgetés valójában agytorna

Egy hétköznapi beszélgetés látszólag nem igényel különösebb erőfeszítést. Az agyunkban azonban elképesztően összetett munka zajlik közben.

Amikor megszólalunk, elő kell hívnunk a megfelelő szavakat, mondatba kell rendeznünk őket, össze kell hangolnunk a beszédhez szükséges izmokat, és közben folyamatosan figyelnünk kell a másik ember válaszára. Értelmezzük a hangsúlyát, az arckifejezését és azt is, amit nem mond ki. Mindezek alapján néhány pillanat alatt megtervezzük a következő mondatunkat.

A beszélgetés így egyszerre mozgatja meg a nyelvi hálózatokat, a figyelmet, a munkamemóriát és a végrehajtó funkciókat. A nyelvi feladatok és a munkamemória kölcsönhatását vizsgáló agyi képalkotó kutatások szerint ebben a folyamatban nem csupán a klasszikus nyelvi területek vesznek részt, hanem a homloklebeny, a bazális ganglionok és több jobb agyféltekei régió is.

Az üzenetváltás ezzel szemben kevésbé sürget bennünket. Visszaolvashatjuk a korábbi mondatokat, átfogalmazhatjuk a válaszunkat, és akár percekre vagy órákra is félretehetjük a beszélgetést. Ez sok esetben előny, de nem jelenti ugyanazt a valós idejű szellemi kihívást, mint amikor valaki ott ül velünk szemben, és azonnal reagálnunk kell rá.

Tényleg árthat az agynak, ha kevesebbet beszélünk?

Nem állíthatjuk tehát, hogy az önkiszolgáló kassza használata vagy a telefonos üzenetváltás demenciát okoz. A kapcsolat ennél jóval összetettebb.

A kutatókat inkább az aggasztja, hogy a kevesebb beszéd egy nagyobb társadalmi változás egyik jele lehet. Ha kevesebbet beszélünk, talán kevesebbet is találkozunk, ritkábban kerülünk váratlan társas helyzetekbe, és kevesebb olyan inger ér bennünket, amely alkalmazkodásra készteti az agyunkat.

Az idősebb, társadalmilag elszigetelt emberek körében végzett egyik kisebb kísérlet például azt találta, hogy a rendszeres, irányított videóbeszélgetésekben részt vevők jobb eredményt értek el bizonyos kognitív és nyelvi végrehajtó funkciókat mérő teszteken, mint a kontrollcsoport tagjai. Az agyi felvételeken a figyelemmel és a memóriával összefüggő hálózat erősebb kapcsolódását is megfigyelték. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ezek még előzetes eredmények, amelyeket nagyobb vizsgálatoknak is meg kell erősíteniük.

Nemcsak szavakat, kapcsolatokat is veszítünk

Két fiatal nő beszélget kávézó fa asztalánál ülve, egyikük a telefonján mutat valamit

Sokkal fontosabb szerepe van a beszélgetésnek az életünkben, mint gondolnánk (Forrás: Unsplash)

A probléma valószínűleg nem pusztán nyelvi. A rövid, jelentéktelennek látszó beszélgetések olyan apró társas kapcsolódásokat teremtenek, amelyekből a közösségi életünk felépül.

A pékségben váltott néhány mondat, egy kollégával folytatott folyosói beszélgetés vagy az ismeretlen útitárshoz intézett kérdés talán nem változtatja meg az életünket. Mégis azt üzeni az agyunknak, hogy mások között élünk, képesek vagyunk kapcsolatot kezdeményezni, és tudunk alkalmazkodni a kiszámíthatatlan helyzetekhez.

Az írott kommunikáció során többnyire mi választjuk meg, mikor válaszolunk, mennyit árulunk el és mikor lépünk ki. Az élő beszélgetésben ezzel szemben nem ellenőrizhetünk mindent. Félreérthetjük egymást, zavarba jöhetünk, kereshetjük a szavakat, majd ki kell javítanunk a helyzetet. Éppen ez a kényelmetlenség edzi azokat a társas készségeket, amelyekre a valódi kapcsolatokban szükségünk van.

Ha következetesen elkerüljük az ilyen helyzeteket, könnyen kialakulhat egy önmagát erősítő folyamat. Minél ritkábban beszélgetünk idegenekkel vagy kevésbé közeli ismerősökkel, annál bizonytalanabbnak érezhetjük magunkat, ezért legközelebb még inkább a személytelen megoldást választjuk.

A fiatalokat érintheti a legérzékenyebben

A kutatásban a 25 év alattiaknál mutatkozott a legnagyobb visszaesés, de ebből még nem következik, hogy kizárólag az okostelefonok lennének felelősek a változásért. A szerzők szerint a technológia önmagában nem magyarázza meg a teljes folyamatot.

A fiatalabb generáció tagjai életük egyre több területét intézhetik írásban vagy automatizált felületeken. Sokan ráadásul a világjárvány idején maradtak ki olyan fontos személyes helyzetekből, amelyekben természetes módon gyakorolhatták volna a társas kommunikációt.

Ennek lehetséges hatásait azonban nem érdemes generációs hibaként vagy udvariatlanságként értelmezni. A hallgatás mögött szociális szorongás, bizonytalanság és a gyakorlás hiánya is állhat. A beszélgetés olyan készség, amelyet használat közben tanulunk meg igazán. Ha egyre kevesebb lehetőségünk van rá, nehezebbé válhat megszólalni akkor is, amikor szeretnénk.

Napi 300 szó is számíthat

A kutatók nem azt javasolják, hogy kezdjük számolni minden kimondott szavunkat, vagy mondjunk le a kényelmes digitális megoldásokról. Inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy tudatosan visszahozhatunk néhány rövid beszélgetést a napjainkba.

Háromszáz szó nagyjából néhány percnyi társalgás. Belefér egy kérdés a kollégánk hétvégéjéről, egy rövid telefon a családtagunknak vagy néhány mondat a szomszéddal. A kutatók szerint akár az is sokat jelenthet, ha a megszokott „Milyen napod volt?” kérdés után valóban végighallgatjuk a választ.

A beszélgetés nem csodaszer, és önmagában nem garantálja, hogy agyunk idős korunkban is tökéletesen működik majd. Olyan összetett szellemi és társas tevékenység azonban, amelyet szinte bárhol, különösebb eszköz nélkül gyakorolhatunk. Bár néha kínosnak érezzük a bájcsevejt, de meglepően hasznos!

Lehet, hogy a ki nem mondott szavak önmagukban nem tűnnek fontosnak. Ha viszont velük együtt a kíváncsiságunkat, a figyelmünket és az egymáshoz vezető apró utakat is elveszítjük, a világ nemcsak csendesebbé, hanem magányosabbá is válhat.

Forrás: Washington Post, fotó: Unsplash

Ajánlott videó