MunKalória: mennyi kalóriát égetsz munka közben

2014. április 08.
Ég a kezünk alatt a munka. És a kalóriák? Az attól függ, mivel foglalkozunk.

Ha az a célunk, hogy minél fittebbek legyünk munka közben, akkor itt az ideje lecserélni a klaviatúrát egy tűzoltótömlőre. Az irodai munka során ugyanis óránként mindössze 34 kalóriának inthetünk búcsút, míg a tűzoltók ugyanennyi idő alatt 748-nak. Még őket is túlszárnyalják a favágók: ők óránként 1 088 kalóriát égetnek el. A Calorielab.com oldalán foglalkozásonként lebontva megtalálhatjuk, melyik munka során mennyi energiát használunk fel hatvan perc alatt, sőt magunk is rákereshetünk egy-egy tevékenységre. Így például a masszírozás 204-et, a gyümölcsszedés 238-at, a búvárkodás 374-et emészt fel. A jó hír, hogy a tánc 258-at!

A Public Library of Science tanulmánya ugyanakkor rámutat arra, hogy az elmúlt ötven évben jelentősen lecsökkent az átlagos napi fizikai energia-felhasználásunk: mintegy száz kalóriával égetünk el kevesebbet. Ennek ellenére ez nem feltétlenül jelent hátrányt. A klasszikus fizikai munkák ugyanis jellemzően statikus, ismétlődő mozdulatokból állnak (szemben például a futással), emiatt sokkal nagyobb megterhelést jelentenek a keringési rendszerre nézve, és növelik a szívbetegségek kockázatát. Nem beszélve arról, hogy rendszerint kevesebbet is fizetnek értük.

Az egyes foglalkozások általi kalóriaégetés mértéke (68 kg-os személy esetén)
Gépírás 34 kcal
Forgalomirányítás 68 kcal
Állattenyésztés, vezetés 68 kcal
Szabás-varrás 68 kcal
Bartender munka 88 kcal
Illemhely-takarítás 102 kcal
Porszívózás 136 kcal
Ácsmunka 170 kcal
Álló foglalkozások 170 kcal
Masszírozás 204 kcal
Testnevelés oktatás 204 kcal
Gyümölcsszedés 238 kcal
Tánc 258 kcal
Szerelés 272 kcal
Építkezés 340 kcal
Lócsutakolás 340 kcal
Teherautó-vezetés 374 kcal
Tűzoltás 748 kcal
Professzionális búvárkodás 748 kcal
Favágás 1088 kcal