ÖKO: 3 dolog, amiről igenis le kell mondanod, ha zöld életmódra váltasz

2019. július 30. |
Central Médiacsoport Zrt.

A környezettudatossággal kapcsolatban legtöbbször arról esik szó, hogy mennyire egyszerű lecserélni a műanyag zacskót vászontáskára, a műanyag szívószálat pedig fémre. Azonban hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy az életmódváltásnak nincsenek kemény részei, bár az igaz, hogy ezek főként lelki eredetűek. 

A szokásaid

Nagyon sok olyan környezetszennyező tulajdonságunk lehet, amely nem tudatos, egyszerűen évtizedek alatt a szokásunkká vált vagy éppen a szüleink szokásai alapján, tanulás útján lett az életünk része. Például bele sem gondolunk a mindennapok során, hogy milyen anyagból és milyen áron készült egy-egy eszköz, ami a kényelmünkhöz szükséges. Éppen ezért ha környezettudatos útra lépünk, akkor az első, amit fel kell adnunk, azok a rossz szokásaink.

Helyette azonban kiépíthetünk olyan tudatos cselekedeteket, melyek hétről hétre az életünk mindennapi részévé válhatnak, azaz szépen lassan szokás lehet belőlük. Szombati piacozás, reggeli biciklizés a munkába, tízórai készítése méhviaszos szalvétába a gyerekeknek: ezek éppen úgy tehetők rutinszerűvé, mint a boltban leszakított nylonzacskó, a szupermarket polcáról leemelt műanyagba csomagolt gyümölcssaláta vagy a gyerekeknek rendszeresen vásárolt szívószálas üdítő.

A kényelmed

A modern ember számára a kényelem különösen fontos, azonban nem árt ezt felülvizsgálnunk ahhoz, hogy tényleg környezettudatosak legyünk. Nem igaz, hogy ugyanazt a kényelmet fent tudjuk tartani teljes ökotudatos életmódváltással, de ne is ez legyen a célunk! Nagyon nehéz nem beülni reggel, félkómásan az autóba, előre gondoskodni az ebédről, hogy ne egy agyoncsomagolt ebédcsomagot szorongassunk a kezünkben az irodában és nagyon nehéz visszatenni a bolt polcaira a világ másik feléről érkező avokádót. De ezek semmiségek ahhoz képest, hogy mennyire ijesztőek az emberiség jövőjének forgatókönyvei.

 A világlátásod

Ez a pont drasztikusnak hangzik, de akár a teljes világképünket megrengetheti (meg is kell hogy rengesse ahhoz, hogy tartós legyen) az életmódváltás. Az egyéni jólét mellett a környezettudatos ember az egész Föld jólétét is szemléli. Egy idő után azonban a tárgyak halmozásáról, a teljes én-központúságról és a jelen pillanat örömeiről való lemondás nem kényszer lesz, hanem világlátássá válik, így fenntartható is marad. Éppen ezért sok ökotudatos ember nem csak hulladékmentesen él, de minimalistának is tartja magát vagy éppen a veganizmust támogatja. Persze ezek nem feltétlenül járnak kéz a kézben, de az biztos, hogy meginoghat az eddigi világlátásunk, ha komplex összefüggéseiben, globális folyamatokban elhelyezve kezdjünk el szemlélni a saját életünket és megfigyeljük, hogy a cselekedeteinknek milyen következményei vannak.

Kövessük környezetvédő szervezetek munkásságát, nézzünk sorozatokat a témában, figyeljük a sajtó mindennapi cikkeit a klímakatasztófával kapcsolatban, így könnyebben kitekinthetünk a saját életünk burkából és motiváltabbakká válhatunk ahhoz, hogy a környezettudatos gondolatokból cselekvés legyen!

Fotó: unsplash.com

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód