Két egyszerű trükk, hogy emlékezzünk bárkinek a nevére

2019. október 18.
Miután bemutatkozik nekünk egy új ember, gyakran már a következő percben sem emlékszünk a nevére, és a legközelebbi találkozásnál ez okozhat kínos pillanatokat. Egy nagyon egyszerű trükkel azonban bárkinek a nevét örökre az agyunkba véshetjük.

Mindenkivel előfordult már, hogy elfelejtette egy frissen bemutatott személy nevét. Persze visszakérdezhetünk kicsit később, vagy kutakodhatunk a közös ismerősök között a közösségi oldalakon, ám gyakran csak akkor jövünk rá, hogy nem emlékszünk az adott ember nevére, mikor ismét találkozunk és már előttünk áll.



Mantrázzuk magunkban
Hogy mindezt elkerüljük, nem kell mást tennünk, mint rögtön azután, hogy elhangzott a név, magunkban hangtalanul mantrázni pár percig. Bár a valóságban csak egyszer hallottuk, a belső hang tucatszor elmondta, így az ismételgetés lehetőséget ad arra a memóriánknak, hogy arcot kapcsoljon a névhez. Ráadásul ha beszélgetünk is a frissen megismert személlyel, több információt is kapunk róla, amit szintén csatolhat az elménk a nevéhez, így sokkal nehezebben felejtjük el.

Beszélgessünk a névről
Egy másik remek módszer, ha magáról a nevéről kezdeményezünk egy kis beszélgetést. Ráadásul ez nem is feltűnő, hiszen a bemutatkozás utáni pillanatokban ez remek téma is, hogy elkezdjünk ismerkedni. Ha bonyolult a neve, megkérdezhetjük, hogyan betűzi, vagy a név eredetére is rákérdezhetünk, így lehetőségünk lesz hangosan is kimondani néhányszor. De búcsúzáskor, vagy köszönéskor is hozzátehetjük a nevet a mondat végéhez (Örülök, hogy megismertelek, Péter!), csak hogy eggyel többször halljuk és jobban megjegyezhessük.

Fotó: Unsplash