Heti négy chilipaprika kiváltja az egészséges étrendet?

2019. december 29.
A chilipaprika lehet a megmentője azoknak, akiknek nehéz átállni az egészséges étkezésre. Egy friss kutatás szerint ugyanis aki hetente négyszer chilipaprikát fogyaszt, akkor is csökkenti az életveszélyes betegségek kialakulásának kockázatát, ha az étrendje amúgy nem tartalmaz túl sok egészséges fogást.

Úgy tűnik, egy kis fűszerrel éveket adhatunk az életünkhöz. A csípős chilipaprika ugyanis jelentősen csökkenti az olyan életveszélyes betegségek kialakulásának kockázatát, mint a szívinfarktus és a sztrók. Ám ehhez rendszeresen, legalább hetente négyszer kell fogyasztanunk.

Együk négyszer egy héten
Közel 23 ezer 35 éves vagy idősebb olasz férfit és nőt vontak be az olasz Mediterráneumi Neurológiai Intézet kutatásába. A vizsgálatban az alanyok étkezési szokásait és egészségi állapotát követték nyomon nyolc éven át. A kutatásból kiderült, hogy akiknek az ételei legalább heti négyszer chilit tartalmaztak, negyven százalékkal kisebb eséllyel haltak meg szívrohamban, a sztrók és más agyi katasztrófák veszélye pedig 50 százalékkal csökkent.


A kapszaicinnek köszönhetjük
Bár még nem tudják pontosan, minek köszönhető ez a csodás hatás, a kutatók szerint a kapszaicinnek – ami a chili csípősségét is okozza – nagy szerepe van benne. Nagy mennyiségben a kapszaicin rendkívüli fájdalmakat és mérgezést okoz, ám alacsony mennyiségben, amennyi a chilipaprikában is található, stimulálja az idegrendszert és fokozza az anyagcsere működését, segíti az emésztést és csökkenti a vérnyomást. Ennek köszönhető, hogy akik gyakran fogyasztanak chilit, függetlenül attól, mennyire egészségesek az ételeik, jobb egészségnek örvendenek azokhoz képest, akik nem szeretik a csípős ételeket.

Az életmódtól függetlenül hat
A tanulmányból az is kiderült, hogy szinte minden krónikus betegség kialakulásának kockázatát csökkenti a chili. Akiknek genetikai hajlama van a diabétesz vagy a magas vérnyomás kialakulására, azok számára rendkívül hasznos lehet a chilipaprika fogyasztása. “Étkezhet valaki a hihetetlenül egészséges mediterrán étrend szerint, vagy táplálkozhat kevésbé egészségesen, a chilipaprika ugyanúgy kifejti előnyös védőhatását, függetlenül a többi életmódbeli tényezőtől” – magyarázta eredményeiket Marialaura Bonaccio, a kutatás vezetője.

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash