A paleo diéta mégsem annyira paleolit

2020. január 17.
A paleolit diéta azon alapszik, hogy a modern földműveléssel és állattenyésztéssel nyert élelmiszerek nem illeszkednek az emberi emésztőrendszerhez, ezért számos szénhidrátforrást kizárnak az étrendből. Ám egy friss kutatásból kiderült, hogy a paleolit korban élt dél-afrikai emberek valójában fogyasztottak szénhidrátokat.

A Wits Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint a 170 ezer évvel ezelőtt Dél-Afrikában élt emberek étrendjében igenis szerepeltek különböző szénhidrátforrások. Ez megcáfolja tehát a paleolit diéta egyik alaptézisét, miszerint ezek az élelmiszerek csupán a modern földműveléssel és állattenyésztéssel jelentek meg étrendünkben, így az emberi emésztőrendszer nem alkalmazkodott a feldolgozásukhoz, amiért fogyasztásuk különböző betegségekhez is vezethet. A paleolit diétát szigorúan követők számos szénhidrátforrást kiiktatnak étrendjükből: nem fogyasztanak hüvelyeseket és pillangósvirágúakat, gabonaféléket és burgonyát.


A paleolit étrend azt javasolja, térjünk vissza az őskori paleolit korszak (2,5 millió évvel ezelőttől a nagy jégkorszak végig, i.e. 9600-ig) étrendjéhez, ami azt jelenti, hogy főként húst, halat, olajos magvakat és zöldségeket fogyasszunk. A johannesburgi Wits Egyetem Evolúciós Intézete azonban biznyítékokat talált arra, hogy a dél-afrikai emberek keményítőtartalmú növényeket is főztek már több százezer évvel ezelőtt is. Nem ez az első alkalom, hogy erre utaló leleteket tártak fel: már Spanyolországban is bukkantak hasonló bizonyítékokra.

A dietetikusok szerint rengeteg élettani előnye van a hüvelyesek, pillangósvirágúak és minden olyan étel fogyasztásának, melyet a paleolit étkezést követők kizárnak étrendjükből. “Ráadásul olyan emberek étrendjét akarják követni, akik nem éltek tovább 30-35 évnél” – figyelmeztet Meredith Price dietetikus. “Természetesen az nagyon hasznos, hogy ki akarják zárni az étrendjükből a cukrot és a finomított ételek fogyasztását. De inkább csak erre kellene fókuszálni az egészséges szénhidrátok és gabonafélék kerülése helyett a paleolit diéta követőinek is” – vélekedik a szakember. 

Fotó: Unsplash