Charlize Theron gyerekei szerint időpazarlás anyjuk Oscar-jelölése

2020. február 02. |

Charlize Theron gyerekeit nem izgatja túlságosan, hogy anyjukat Oscar-díjra jelölték a Botrány című filmben nyújtott alakításáért: konkrétan időpazarlásnak tartják.

Megyn Kelly híradóst alakítja a Fox News-ról szóló filmdrámában, a Botrányban Charlize Theron, alakításáért pedig Oscar-díjra is jelölték. Nemrégiben egy televíziós show-műsorban beszélt arról a színésznő, hogy a 4 éves August és a 8 éves Jackson nem túl lelkes a megtiszteltetés miatt, különösen mivel a Golden Globe-on és a Critics’ Choice Awards-on is jelölték ugyanezért Theront, és egyik alkalommal sem ő vihette haza a díjat.


“Hihetetlen heteket élünk. Jelöltek a Golden Globe-ra, jelöltek a Critics’ Choice-ra… és egyiket sem nyertem meg” – mondta a 44 éves színésznő. “A gyerekeim emiatt egyrészt hihetetlenül szomorúak, másrészt valamilyen szinten mérgesek” – folytatta Charlize Theron. “Csalódtak. A kisebb azt mondta mérgesen, hogy ő nagyon szerette volna, hogy én nyerjek, a nyolc éves pedig egyszerűen kiábrándult.”

“Így amikor kiderült, hogy az Oscarra is jelöltek – ez már a harmadik alkalom volt pár héten belül – gyanakvóak lettek” – nevetett a színésznő, aki 2004-ben egyszer már bezsebelhette az Oscar-díjat A rémben nyújtott alakításáért. “Megkérdezték, ezúttal nyerek-e. Mikor azt válaszoltam, hogy nagy esély van rá, hogy ezt sem nyerem meg, az idősebb gyerekem csak annyit mondott, hogy ez teljes időpocsékolásnak hangzik.”

A legjobb színésznő kategóriában erős a verseny idén is. Charlize Theron mellett jelölték Renée Zellegert (Judy), Scarlett Johanssont (Házassági történet), Saoirse Ronant (Kisasszonyok) és Cynthia Erivót (Harriet). 


Forrás: People
Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok