A luxuskocsival furikázók nem engedik el a gyalogosokat

2020. március 13. |

Ha nem akarunk bunkónak tűnni az utakon, jobb, ha kétszer is meggondoljuk, veszünk-e drága kocsit. Egy friss kutatásból ugyanis az derült ki, hogy a luxusautóval közlekedők sokkal kevésbé hajlandók megadni az elsőbbséget a gyalogosoknak.

A Journal of Transport and Health című szaklapban jelent meg a Nevadai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amelyből az derült ki, hogy a drágább autót vezető sofőrök sokkal kevésbé hajlandók osztozni az utakon más közlekedőkkel, és sokkal kevésbé figyelnek a gyalogosokra.


Minél drágább, annál szabálytalanabb

A tanulmány fő konklúziója az volt, hogy minél drágább autót hajt valaki, annál kevésbé adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak, ha az át szeretne kelni az úttesten. Annak valószínűsége, hogy az autós lelassít, hogy elengedjen egy gyalogost, három százalékkal kevesebb minden ezer dollárral, amennyivel drágább egy autó.

A nőket előbb átengedik

A kutatók úgy tesztelték elméletüket, hogy önként jelentkező gyalogosokat állítottak az út mellé, akiknek több százszor kellett átkelniük egy úttesten. Minden alkalommal, amikor egy gépjármű érkezett, dokumentálták a kutatók a helyzetet, és elemezték a sofőr viselkedését. A kutatók feltételezték, hogy a drágább autóval rendelkező sofőrök magasabb rendűnek érezhetik magukat az utakon.
Az önkéntes gyalogosok között volt fehér és színes bőrű is, ahogy nő és férfi egyaránt. A kutatók a vizsgálatok alapján úgy találták, hogy a kocsi árától függetlenül, a nőket és a fehér bőrű személyeket sokkal nagyobb eséllyel engedték át az úton az autósok (31 százalék), mint a férfiakat (24 százalék) vagy a színes bőrű gyalogosokat (25 százaléka).

Drága autóval nem jár empátia

A kutatók szerint a gépkocsi ára szintén elég pontosan előre jelezte, vajon az autós átengedi-e a gyalogost az úton. A tanulmány szerzői itt megjegyezték, hogy a gyalogosok felé tanúsított empátia hiánya a nárcizmusból és abból az érzésből fakadhat, hogy feljogosítva érzik magukat a luxusautók sofőrjei arra, hogy ne törődjenek a környezetükkel.

Olvastad már?

Korábban egy finn tanulmány is hasonló eredményekre jutott. A Helsinki Egyetem tudósai emellett azt is megjegyezték, hogy a vitára hajlamos, makacs, empátiát nélkülöző viselkedésű sofőrök jellemzően drágább autókat vezetnek.

Forrás: People
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód