Mindent az intimtornákról

2020. március 17.
Magyarországon az intimtorna fogalmát szinte gyűjtőnévként használják, minden olyan tornát így hívnak, ami a medencefenéki izmok megerősítésére törekszik. Mire jók pontosan ezek a gyakorlatok, kiknek ajánlott, és kiknek nem? Dr. Oláh Orsolya nőgyógyász szakértőnk ezúttal az egyik kedvenc témájáról, a medencefenéki izmok tornájáról mesél nekünk.

Már az izmok elnevezése is kicsit zavaros. Hívják hüvelyizmoknak, gátizmoknak, kismedencei izmoknak, de ha pontosak akarunk lenni, ezek a medencefenéki izmok (főként a levator elnevezésű izomkomplex). Tény, hogy egy része a hüvelyt is körbeveszi, de ez csak egy kisebb része. Tény az is, hogy a gátizmok is ide tartoznak, de azok is csak egy részét képezik ennek a nagyon összetett rendszernek.

Ahogy a rekeszizom felülről, úgy zárja le a medencefenéki izomkomplex alulról a hasüreget. Ezen kívül szerepet játszik a vizelet- és széklettartás biztosításában, a szexuális funkciók jó működésében, így érthető, hogy ha valami miatt gyengül vagy sérül, az sokféle panasszal járhat. Ebből következik, hogy még panaszmentes esetben is érdemes figyelni rá, foglalkozni vele. Nem mindegy viszont, hogy hogyan és kinek a segítségével!

Többféle intimtorna van, sőt, nagyon sok egyéb mozgásforma is beépíti az edzésébe a medencefenéki izmok erősítését is. Viszont a többi erősítő gyakorlattal ellentétben itt azért van egy gyenge pont: külső szemmel egyáltalán nem lehet megállapítani, hogy jól csinálja-e az ember. Hiába mondja az instrukciókat a tréner, hogy így tessék szorítani, emelni vagy behúzni, arra, hogy ez meg is történik, már csak a szubjektív visszajelzésből következtethet.

Innen tudhatjuk, hogy szükség van tornára

Orvosilag akkor javasoljuk a tornagyakorlatokat, ha valamilyen medencefenékkel kapcsolatos panasza jelentkezik a páciensnek. Kismedencei süllyedésnél, vizelet-, illetve széklettartási panaszoknál, vagy szülés után fokozott hüvelytágasság esetén. De a krónikus székrekedés, a vizeletelakadás vagy a fájdalmas szex hátterében meghúzódó túl feszes medencefenék esetén is megoldást jelenthet a fizioterápia, csak itt a relaxálás részén van a hangsúly.

Panaszok nélkül is érdemes beépíteni a testmozgásba az intimtornát, ilyenkor kevesebb a kockázat is. Emellett teljesen egészséges medencefenéknél egy nő önvizsgálattal le tudja tesztelni, hogy jól végzi-e a szorításokat. Két ujjat a hüvelybe helyezve lehet érezni, ahogy a hüvely körül az izmok összehúzódnak, ezzel szinkronban a végbélnyílás is emelkedik.

Szexuálterápia vs. inkontinens panaszok

Nincs igazán olyan, hogy ez a torna kifejezetten szexuálterápiás vagy inkontinens panaszokra van kifejlesztve. Azt mondanám, hogy ha csak az erősebb szorítóerő a cél (a szexuális élet minőségi javulása érdekében), akkor célzottan a medencefenéki izomkomplexet erősítő egyszerűbb, rövidebb gyakorlatsorok is elegendők. Inkontinencia esetén már a fent részletezett komplex tornára van szükség.

De mi történhet, ha rosszul csinálja valaki?

Az egyik verzió, hogy csak a farizmokat szorítja. Ha a medencefenék nem mozdul, az egy egészséges nőnél nem olyan sürgető probléma, de ha például szülés utáni idegsérülés miatt nem mozdulnak ezek az izmok, akkor eleve nem tornával, hanem elektroterápiával kell kezdeni. A páciens csak vesztegeti a drága idejét, miközben a panaszai – ha vannak – nem javulnak.

A másik verzió, hogy a medencefenéki izmokat nem szorítja, hanem tolja lefele az ember, és ez heteken-hónapokon keresztül további károkat okozhat a medencefenék kötőszöveti struktúrájában. Ha például van egy hüvelyfali süllyedése, és a torna közben naponta hosszú percekig présel lefelé, nem nehéz elképzelni, hogy csak romlik tőle az állapota. Egy hiperaktív (túlműködő) medencefenéknél meg pont a lazítást kellene megtanulni, a szorítgatásokkal csak súlyosbodhatnak a panaszok, de látatlanban ezt sem lehet megítélni.

Csak gyógytornász segítségével vágjunk bele

Egy egészséges, magas testtudattal rendelkező nőnek talán nehéz elképzelni (mert normál esetben az ember be tudja azonosítani a medencefenéki izmokat, tudja akaratlagosan mozgatni is őket), de egy szülési sérülés esetén vagy menopauza körül, amikor már esetleg évtizedek óta elhanyagolta az illető őket, nem olyan egyértelmű a helyzet. A praxisom kezdetén magam is meglepődtem, hogy milyen sok ilyen pácienssel találkoztam, akiknek ez nem ment rögtön.

Emiatt javasolja az orvosi szakma világszerte, hogy panaszok esetén csak gyógytornász által kontrollált medencefenék-tornába fogjanak bele. A jó kontrollhoz hüvelyi vizsgálat kell, egy gátizomterapeuta profillal rendelkező gyógytornász ugyanúgy tud hüvelyi vizsgálatot végezni, mint egy nőgyógyász szakorvos. Ebből tudhatják biztosan, hogy a torna alatt mi történik. Emellett a korszerű, komplex medencefenék-torna nem csak a medencefenéket erősítő gyakorlatsorból áll. Már úgy látjuk, hogy a többi izom – mélyhasizmok, gluteális izmok, törzs, comb – mind szerepet játszanak a medencefenék megfelelő működésében. Vagyis a gyakorlatsor nem öt perc, erre rá kell szánni az időt folyamatosan, szóval kell a kitartás.

Akik hozzám fordulnak, többségben előtte már tájékozódtak, és abban bíznak, hogy elég lesz nekik a medencefenék-torna esetleg más kiegészítő konzervatív terápiával, amivel elkerülhető a műtét. Így szinte mindenki belekezd, de ebben valójában a kitartás a kritikus pont, a tartós eredményhez folyamatos fenntartó kezelés kell – pont úgy, ahogy az egyéb sportoknál is. Ha abbahagyjuk a testmozgást, elgyengülnek az izmok.

Láttad már?

Nőnapi videónkban Dr. Oláh Orsolya gondolatait is hallhatjátok

Kell-e bármilyen eszköz?

Nem szükséges, de lehet használni. Vannak olyan szorítóerőt mérő készülékek már telefonos applikációval is, amivel könnyebben ráérez az ember, hogy mit és hogy kell csinálni, és talán hosszabb ideig motiválttá tehetnek ezek az appok minket – és eleinte kifejezetten szórakoztató a használatuk is! A nyomás- vagy EMG-alapon mérő, bonyolultabb eszközök már a szakembereknek kellenek a követéshez, ezek otthoni használatra véleményem szerint feleslegesek és drágák.

Nem csak nőknek

Medencefenék-tornára a férfiaknak is szüksége lehet, ebben az esetben is a medencefenéki izmokat fejlesztjük. A torna alapja ugyanaz, a megéreztetés lehet nehezebb a férfiaknál, de a végbél szorítása segítségül szolgál. Erektilis diszfunkciók, urológiai műtétek után, vagy anélkül kialakult vizeletinkontinencia vagy például székletinkontinencia – ezek mind indikációs területet képeznek.

Amikor nem ajánlott az intimtorna

Mindezek ellenére van néhány olyan szituáció, amikor kifejezetten nem ajánlott ezeket a gyakorlatokat végezni. Például a szülés utáni hat hét, vagy a kismedencei műtétek utáni hat hét ilyen időszak. Nem mondanám, hogy tilos, de ilyenkor még általában nem esik jól, és ezen a pár héten nem múlik semmi.

Leggyakoribb eredmények

Természetesen az eredmények attól függnek, hogy milyen panaszok miatt kezdett bele az ember az intimtornába. De hogy az egyik leggyakoribbat említsem: stresszinkontinenciában a medencefenék-tornától vizsgálattól függően 56–84%-ban panaszmentesek lettek a páciensek. Az egészségügyi problémákon kívül a szexuális együttlétek minősége is szinte mindig javul.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!