Így használjuk biztonságosan a szexjátékokat!

2019. november 30.
Dr. Oláh Orsolyával összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket szexjátékszer-témában, hogy ne csak élvezetes, de biztonságos is legyen az eszközhasználat.

Nem a méret a lényeg

Ha ismerjük a testünket, akkor azt is tudjuk, hogy mi az a méret, ami még kényelmes lehet nekünk. Ha bizonytalanok vagyunk, mindenképp vegyünk kisebbet. Orvosi szempontból a sérülések kockázata mindig kisebb, ha egy minden kiterjedésében kisebb méretű termékről van szó.

Anyag-kisokos

Az anyaguk alapján két fő csoportra oszthatóak a szexjátékok aszerint, hogy porózus vagy nem porózus anyagból készültek-e. Nem porózus anyagúak az üvegből, fémből, kemény (ABS) műanyagból és szilikonból készült eszközök, porózus anyagúak a puha műanyagból, zselészerű-gumiszerű anyagból készült eszközök. Utóbbiak a problémásak.

Egyrészt ftalátokat tartalmazhatnak, amik potenciálisan rákkeltőek lehetnek, másrészt a hormonális szabályozást is megzavarják. Nagyon sok műanyagban használják lágyítószerként, például a széles körben használt PVC-ben is. A másik gond, hogy a porózus anyag optimális felület a kórokozóknak, és a megfelelő fertőtlenítésük sem megoldott. Harmadrészt gyakran nem valami stabil a szerkezetük, így idővel eldeformálódnak, felpuhulnak, elszíneződnek. A porózus anyagból készült termékekre mindenképpen érdemes óvszert húzni, ezzel elkerülhetőek a  (pl. szexuális úton terjedő) fertőzések és a toxikus anyagokkal sem érintkezik a testünk.

Kerüljük a ftalát tartalmú darabokat

További vizsgálatokra van szükség még, de a ftalátokat potenciálisan rákkeltőnek tartják. Nagyobb baj, hogy egyes ftalátok a hormonrendszerbe avatkozva korai pubertást okozhatnak, károsíthatják a férfiak szaporodási képességét és csökkenthetik a serdülő fiúk tesztoszteronszintjét, ami alacsony spermaszámhoz vezethet, így összefüggésbe hozhatóak a férfiak termékenységi problémáival. A ftalátok használatát az Európai Unióban emiatt korlátozzák is.

Ha anális és hüvelyi használatra is megoldást keresünk, akkor a fő szempont az, hogy a végbélből a baktériumok ne kerüljenek be a hüvelybe. Ezt megelőzhetjük, ha óvszert húzunk az eszközre, amit anális használatkor lecserélünk, de óvszer nélkül az eszközt anális használat után a hüvelybe már nem helyezhetjük, mindenképp fertőtleníteni kell. Persze a külön termékek használata is egy lehetőség.

Egy ember egy játékszer?

Monogám párkapcsolatban szex közben a pár mindkét tagja hozzáér a játékszerhez, ebből normál esetben nincs is baj. Viszont kölcsönadni ilyen terméket vagy más-más partnernél használni csak nagy körültekintéssel szabad a szexuális úton terjedő betegségek miatt. A felsorolt nem porózus anyagból készült termékek sterilizálhatóak, de az otthoni fertőtlenítés mégsem egy intézményi sterilizálás, így én személy szerint nem javasolom, hogy többen használjanak egy terméket.

A legfontosabb: a tisztítás

Antiszeptikus szappannal legalább fél percig kell alaposan átmosni és levegőn megszárítani a szexjátékszereket – ez az alap. A nem porózus termékeket, amelyeknek nincs elektromos részük, nyugodtan ki is lehet főzni, ezt időnként akkor is javasolt, ha csak egy személy vagy monogám párok használják. Az elemes, elektronikus készülékeknél marad a készülék óvatos megmosása és a fertőtlenítő kendő. A porózus készülékeket inkább óvszerrel használjuk. Megfelelően tisztított, fertőtlenített eszközöket menstruációkor is nyugodtan lehet használni.

A leggyakoribb balesetek

Orvosként sok szexbalesettel szembesülünk, a leggyakoribb ezek közül amikor anális használat mellett felcsúszik a végbélbe a játékszer. Míg a hüvelyi használat nem jár ilyen kockázattal, a végbélben használt játékszer felcsúszhat, és előfordulhat, hogy csak sebészeti úton lehet eltávolítani. E mellett durva használatból adódó hüvelyboltozati repedés is előfordulhat, nőgyógyászként ezekkel találkoztam a leggyakrabban. Ez nagyon intenzív vérzéssel járhat és azonnali sebészi ellátást igényel. De általánosan is elmondható, hogy ha baleset történik a játékszer használata során, késlekedés nélkül fel kell keresni a kórházi ügyeletet!

Fotó: Getty Images


Kapcsolódó