A nők az igazi szuperkézmosók

2020. április 05.
A koronavírus egyre gyorsabb és egyre szélesebb körben való terjedése miatt az emberek nemcsak a saját kézmosási szokásaikra ügyelnek jobban, de másokra is jobban figyelnek. A személyes higiénia most sokkal fontosabb, mint valaha. Ebben pedig a nők az erősebbek.

A Thomas Jefferson Egyetem közegészségügyi vezetője, Rosie Frasso tanulmányában olyan dologra világított rá a férfiak és a nők higiéniához fűződő viszonyáról, amelyet eddig is sejtettünk. „Hagyományosan a nők feladata volt a főzés és a takarítás, ráadásul ők pelenkázták a gyerekeket is. Ez az, ami miatt a nők máshogy viszonyulnak a kézmosáshoz, mint a férfiak” – mondta Frasso, aki arra is rámutatott, hogy az eltérő fürdőszoba-használati szokások is hozzájárultak ahhoz, hogy a nők sokkal jobban figyelnek a kórokozókra. „A nőknek az ülőkékkel is meg kellett birkózniuk a mellékhelyiségben” – utalt rá a kutató.


Férfiak és a higiénia

Több korábbi kutatás is bebizonyította már, hogy a nők kézmosásban verhetetlenek. Az Amerikai Mikrobiológiai Társaság és az Amerikai Köztisztasági Intézet közös tanulmányából az derült ki, hogy a férfiak még azután is hajlamosak elfeledkezni a kézmosásról, ha állatot simogattak, nyers hozzávalókkal főztek, a tenyerükbe köhögtek vagy tüsszentettek.

A férfiaknak is félre kell tenniük azt a gondolkodásmódot, hogy a kórokozók miatti aggódás nem elég macsó dolog. 

Az Ipsos közvéleménykutató cég 2018-as felmérése szerint a nők sokkal nagyobb arányban értettek egyet azzal, hogy vécéhasználat után nagyon fontos a kézmosás (91 százalék a 84 százalékkal szemben). Hasonló volt a helyzet a tömegközlekedéssel is. A nők 74 százaléka gondolta úgy, hogy buszon, villamoson, metrón való utazás után elengedhetetlen a kézmosás, míg a férfiaknak csupán 66 százaléka érezte így.

Min múlik a kézmosás?

A Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium a világ különböző pontjain készített felmérések eredményeit elemezte és összegezte, hogy meghatározza, milyen tényezők befolyásolják a védekező viselkedésmódok, így például a kézmosás alkalmazását szükséghelyzetekben, mondjuk világjárványok idején. „A nők sokkal inkább, 50 százalékkal erősebbek hajlandók a megelőző viselkedésmódok alkalmazására. Ez azt jelenti, hogy gyakrabban mossák a kezüket, maszkot viselnek és kerülik a tömeget” – mondta Kelly Moran, a tanulmány egyik szerzője. Ez a nemek közötti különbség akkor is ugyanígy kirajzolódott, ha figyelembe vették a kulturális és fejlettségbeli különbségeket az egyes országok között.

Olvastad már?

A Göteborgi Egyetem szociológusai által készített kutatásból az is kiderült, hogy a higiénia iránti igény a veszélyérzettel is együtt jár, ami a nemek közötti eltérést illeti. A nők sokkal inkább érzékenyek az otthonukat és családjukat fenyegető veszélyekkel szemben. A férfiak inkább a munkájuk és a gazdasági problémák miatt aggódnak.

Kell a személyre szabott tájékoztató?

Az online terjedő és nyomtatott tájékoztatók a kézmosásról nem tesznek különbséget a nemek között. Ám felvetődött a kérdés, hogy ha annyi témában személyre szabjuk az eltérő nemeknek szánt üzeneteket, miért pont a kézmosás lenne ez alól kivétel? „Ez azért is lenne logikus, mert pontosan tudjuk, hogy a férfiak kevésbé törődnek az egészségükkel, mint a nők – mutatott rá Frasso. – A férfiaknak is félre kell tenniük azt a gondolkodásmódot, hogy a kórokozók miatti aggódás nem elég macsó dolog.

Van remény?

A hétköznapi szemlélődő sokkal optimistábban láthatja a dolgokat. Bár ez nem tudományos vizsgálat, de a jelenlegi életszituációban úgy tűnik, hogy a férfiak is komolyabban veszik a helyzetet, és beépül az ösztönös kézmosás a mindennapjaikba. „A társadalmi normák úgy tűnik, talán változnak” – reménykedett Rosie Frasso is. A munkahelyek, az éttermek, a mozik és a múzeumok ideiglenes bezárásával ugyan átmenetileg megszűnt a lehetőség arra is, hogy a férfiak másoktól lessék el, mi a helyes, de a szappan és a kézfertőtlenítő jobb, ha otthon is kéznél van. 

Olvass tovább!

Forrás: The New York Times
Fotó: Unsplash