5 játékos jógapóz a karantén időszakára

2020. április 19.
A hosszúra nyúló karantén ideje alatt nem egyszerű feladat lekötni a kicsiket – ebben segít most bloggerünk, PandArte, méghozzá a jóga erejével!

Csak nyugi! Persze könnyű ezt mondai ebben a karanténos, bezárt időszakban. Egyre nehezebb a gyerekeket lefoglalni, pláne hasznosan, Anyukaként pedig már délre teljesen kipurcanunk, hiszen egyszerre vagyunk szülők, feleségek, most már óvó és tanító nénik, és talán még vállalkozók is!

Én most a jógát hívtam segítségül, ami már több ezer éve is bebizonyította, hogy rengeteget tud segíteni abban, hogy egy kicsit leállítsuk a gondolatainkat, kitisztuljon a fejünk, erősödjünk fizikálisan és mentálisan is. De nem akármilyen jógát mutatok most, hanem meséset, játékosat, gyerekeset, amivel a kicsiket és nagyokat is be tudjátok vonni a jógázásba, hiszen nekik ugyanúgy szükségük van most a jótékony hatásaira, mint nekünk, felnőtteknek! Ezért is hoztuk létre pár éve a Jógakalandot, éljen a gyerekjóga!

Mutatok most nektek 10 ászanát, a feladat nagyon egyszerű, ti is csináljátok meg a fotó és a leírás alapján otthon a gyerkőccel ezeket a pózokat, higgyétek el, nagyon jó móka lesz. A sorrend is mindegy, a lényeg, hogy amennyire lehet, tartsátok ki a pózokat, és vegyetek benne mély levegőket – leginkább a hasba, orron be, orron ki!

1. FA

 

untitled-artwork_9.jpg

Tavasszal végre ismét zöldek lesznek a fák, amik mindig olyan nagy erőt, biztonságot és stabilitást sugároznak magukból! Nem véletlenül választottam ki ezt a pózt is, mert ez fejleszti az egyensúlyérzéket, a koncentrációkészséget, stabilizál és frissíti az idegrendszert.

Így csináljátok: Helyezzétek a testsúlyt először a bal lábra, majd húzzátok fel a jobb lábat! Ha megy, a sarkatokat nyomjátok a combtőbe, ha így még nehéz, akkor tehetitek a bokára vagy a sípcsontra is, a lényeg, hogy a térdre ne! Belégzéssel emeljétek fel a karotokat, a kezek lehetnek a mellkas előtt, összeérintve a tenyereket, nyújtva a fej fölött, összeérintve a tenyereket, vagy így, ahogy én csinálom. Segít megtartani az egyensúlyt, ha fókuszáltok egy pontra magatok előtt. Tartsátok ki a pózt, vegyetek 3-5 mély lélegzetet.

Természetesen segíthettek megtalálni a gyerekeknek az egyensúlyt. Álljatok mögéjük, és tartsátok meg finoman őket, amíg felveszik a pózt, majd óvatosan engedjétek el őket. Beszéljétek meg, ki milyen fa szeretne lenni.

2. KATICA

 

A gyerekek imádják a katicabogarakat, pláne ha mászkál a kis kezükön, és elrepül róluk. Katicák nélkül tavasz sem létezik, így nem is volt kérdés, itt a helye a kihívásunkban! Ez egy nagyon egyszerű, de annál nagyszerűbb póz, amit a jógában babapóznak hívnak. Ez egy abszolút pihenő pozíció. Nagyon jól nyugtatja az idegeket, segít elcsendesíteni az elmét.

Így csináljátok: Helyezkedjetek el sarokülésben, majd hasaljatok a combotokra. A homlokotokat tegyétek a talajra, a kezek lehetnek mellettetek, a homlok alatt, vagy nyújtva, a fej fölött, esetleg a derékon. Úgy is megcsinálhatjátok, hogy a térdeiteket csípőszélességre nyitjátok, és a combjaitok közé fekszetek le, így a mellkas is leér a földre – ezáltal még intenzívebb a hatás.

3. TULIPÁN

 

Tulipán nélkül sem létezik tavasz, ezért mindenképpen szerettem volna kitalálni egy hozzá hasonló pózt, már csak azért is, mert ez az egyik kedvenc virágom.

Így csináljátok: Könnyen tulipánná változhattok ti is, ha ráültük a sarkatokra, kiegyenesítitek a hátatokat, beszívjátok a köldökötöket, és egy kicsit előrebillentitek a medencéteket! A lényeg, hogy ne toljátok ki a feneketeket hátrafelé, hozzátok inkább előrefelé. Majd egy belégzéssel emeljétek a kezeteket a magasba, nyújtsátok ki a fületek mellett, a vállaitokat engedjétek vissza, fordítsátok kifelé a kézfejeteket, és egy kicsit hajlítsátok be a könyökötöket. Így formázzátok meg a tulipán fejét.

Ebben a pozícióban vegyetek 3-5 mély lélegzetet a pocakotokba, majd ha van kedvetek, dőljetek kicsit jobbra, balra, előre és hátra, mintha a tavaszi szellő megfújna titeket. Ami fontos, hogy a dőléseknél kifújjátok a levegőt, és amikor visszaértek középre, mindig szívjátok be a levegőt.

4. GÓLYA

 

Szerintem a gyerekek egyik kedvenc madara a gólya, legalább is nekem az volt, mert nagyon különlegesen néz ki a hosszú csőre és lába miatt. Ezt a pózt azért lesz érdemes gyakorolni, mert koncentrációra tanítja a kicsiket.

Így csináljátok: Először is, álljatok meg egy helyben, és nézzetek ki egy pontot szemmagasságban, amire figyelni fogtok. Ha ez megvan, emeljétek fel egyszerre a jobb lábatokat és a karokat. A lábat derékszögig emeljétek fel behajlítva, a lábfej spicceljen. A karokkal a fülek mellett nyújtózzatok, a kézfejeket hajlítsátok be a csuklótoknál, és az ujjaitokkal nyújtózzatok lefelé. Majd ugyanezt a másik lábbal is csináljátok meg. Az a jó, ha minél tovább kitartjátok az egyes oldalakat (kicsiknél elég az 5 mp, nagyobbaknál a 15 mp).

5. PILLANGÓ

 

 

Most könnyedek lehettek, mint egy pillangó. A lábaitok lesznek a szárnyak, azokkal csapkodhattok fel és le, közben pedig szépen elengedjük a feszültséget a csípő tájékáról! A légzés most is sokat segít majd ebben.

Így csináljátok: Helyezkedjetek el ülésben, egyenesítsétek ki a hátatokat, nyújtózzatok fejtetővel felfelé. Érintsétek össze a talpatokat, fogjátok meg a lábujjakat vagy a bokákat. Belégzésre nyújtózzatok, nyissátok a mellkast, a medencéteket billentsétek előre. Kilégzésre lazítsátok el a csípőt, engedjétek a térdeket a talaj felé süllyedni, a kezeitekkel segíthettek lefelé tolni óvatosan a lábakat a térdeknél. Ha feszültséget vagy fájdalmat éreztek a póz közben, támaszkodjatok meg hátul, és úgy nyújtózzatok!

Ha tetszenek ez a játékos pózok, ismerd meg különleges jógás mesekönyveinket és játékainkat!

Még több jógapózért kattints PandArte blogjára!